A japán kormány már tavaly augusztusban megkezdte az atomerőműből származó – nukleárisan szennyezett, de a tengerbe eresztés előtt tisztítási eljárással kezelt – víz kibocsátását a Csendes-óceánba. Peking ezt egy „határokon átívelő jelentős nukleáris biztonsági kérdésnek” nevezte, és általános tilalmat hirdetett a Japán vizekből származó valamennyi termékre. Peking hangoztatta azt is, hogy Japánnak teljesítenie kell a kötelezettségeit, továbbá teljes mértékben együtt kell működnie egy független, hatékony és hosszú távú nemzetiközi megfigyelési rendszer létrehozásában, és el kell fogadnia a független mintavételt és megfigyelést Kína részéről.

Hirdetés

Japán – reagálva Kína vádjaira – azt közölte, hogy az óceánba kibocsátott víz szennyezettsége „elhanyagolható” hatással van az emberi szervezetre és a környezetre, az értékek megfelelnek a nemzetközi szabványoknak.

Kisida Fumio japán miniszterelnök most úgy nyilatkozott, hogy készen állnak a kezelt víz további ellenőrzésére.

A most bejelentett – augusztusban befejeződött – konzultáció során a kínai és a japán delegáció megállapodott egyebek között abban, hogy Japán teljesíti a nemzetközi jog szerinti kötelezettségeit, és mindent megtesz annak érdekében, hogy elkerülje a kibocsátott víz emberi egészségre és a környezetre gyakorolt negatív hatásait.

Korábban írtuk

Japán készségét fejezte ki arra, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) közösen kidolgozzák a nemzetközi megfigyelési megállapodást. Emellett biztosítani fogja, hogy Kína és minden más, az ügyben érdekelt ország részt vehessen a megállapodás kialakításában, és Tokió biztosítja a független mintavétel és megfigyelés lehetőségét, amiket aztán laboratóriumi körülmények között összehasonlíthatnak.

Mindkét fél egyetért abban, hogy az ökoszisztémát, a környezetet, valamint az emberi életet és egészséget szem előtt tartva további konstruktív és tudományos alapú párbeszédet kell folytatniuk, ezzel megfelelően kezelve a nukleárisan esetlegesen szennyezett víz óceánba történő kibocsátásával kapcsolatos aggodalmakat is.

A két ország közötti konszenzus elérése „nem jelenti azt, hogy Kína azonnal újraindítja a japán vizekből származó termékek behozatalát”- mondta Mao Ning, a kínai külügyminisztérium szóvivője. Hozzátette: miután Kína a NAÜ-vel együttműködve részt vesz a mintavételi és egyéb megfigyelési tevékenységekben, a kapott eredmények alapján, fokozatosan indítja majd újra a japán vizekből származó termékek behozatalát, amennyiben azok megfelelnek a szabályozási követelményekben foglaltaknak.