Kína ezer lélegeztetőgépet adományoz New Yorknak
Kína ezer lélegeztetőgépet adományoz New York államnak, a szállítmány szombaton érkezik meg a Kennedy repülőtérre - jelentette be Andrew Cuomo, New York állam kormányzója. A Johns Hopkins egyetem és kórház szombat délutáni adatai szerint az Egyesült Államokban 300 ezer 915-re emelkedett az új típusú koronavírussal diagnosztizáltak és 8162-re a vírus okozta betegségben (Covid-19) elhunytak száma.New York állam kormányzója szerint a kínai szállítmány jelentős változást hoz a betegek kezelésében. Mint hangsúlyozta: ezt a pekingi kormányzat tette lehetővé. Közölte azt is, hogy Kate Brown, Oregon kormányzója 140 lélegeztetőgépet küld majd New Yorkba.
Szombati sajtótájékoztatóján Cuomo közölte: reggelig az általa irányított államban 113 704 fertőzöttet regisztráltak, a vírus okozta Covid-19 betegségbe pedig 3565 embert halt bele. De a járvány még mindig nem érte el a csúcspontját, ez várhatóan egy-két hét múlva következik be – tette hozzá. Elmondta azt is, hogy a New York városához tartozó Long Islanden úgy terjed a fertőzés, „mint a bozóttűz”.
New York államban jelenleg csaknem 16 ezer embert ápolnak kórházban, és 4100 beteg van intenzív osztályon.
Növekedett a koronavírussal diagnosztizáltak száma Pennsylvaniában és Louisianában is. Miami polgármestere, Francis Suarez – aki szintén megfertőződött a vírussal, de már gyógyulóban van – arra kérte a Covid-19-en átesett és meggyógyult betegeket, hogy adjanak vért. Egyes kórházakban ugyanis azzal kísérleteznek, hogy a betegséget átvészeltektől nyert vérplazmával kezeljék az új betegeket.
New York városa és a washingtoni Seattle mellett a louisianai New Orleans a járvány epicentruma. A nyilatkozó egészségügyi szakemberek, köztük Jerome Adams tisztifőorvos szerint New Orleansban jelenleg kétszer nagyobb ütemben terjed és szedi halálos áldozatait a vírus, mint New Yorkban. Az egészségügyi szakemberek úgy vélik, ennek oka lehet az elhízással összefüggő betegségek elterjedtsége a déli államban.
John Bel Edwards kormányzó nem adott ki rendeletet, de arra kérte a louisianaiakat, hogy maradjanak otthon, ezzel segíthetik a vírus terjedésének lassítását.
Az Egyesült Államokban csak 8 tagállamban nincs érvényben rendelet, amely tiltja a lakhelyelhagyást, illetve csakis nagyon indokolt esetben – nélkülözhetetlen munka, élelmiszer- és gyógyszervásárlás – engedélyezi a távozást otthonról. Több tagállamban büntetik a szabálysértőket. Szombat délutánra már mintegy 310 millió amerikai töltötte otthon a napjait.