Kína már a jövőben él

Augusztus végén az ötödik Workshop For Euro­pean Young Leaders vendégeként 12 napot tölthettünk Kínában. Pekingben, Vu­han­ban és Jicsangban. A kínai külügyminisztérium által szervezett programsorozaton néppárti, zöld, bal- és jobboldali politikai szereplők vettek részt. A programok zöme high-tech vállalatok, minisztériumok, egyetemek, állami szervek bemutatkozásával telt el. Az iszonyúan sűrű programok csekély lehetőséget adtak a turistáskodásra, azonban az időt igyekeztünk úgy eltölteni, hogy módot ejtsünk a valódi kínai életbe való elmerülésre is. 

Nyolc hónappal a szigorú zéró-Covid-politika feloldása után Kínában az élet gyorsabban tért vissza a régi kerékvágásba, mint azt sokan gondolták. A kínaiak ragaszkodnak a hagyományaikhoz, a közösségeikhez, ahhoz, hogy együtt legyenek. Helyi barátaink elmondása szerint azonban a lezárások tapasztalatai sok tekintetben átalakították az emberek gondolkodását. Bár a lakossági megtakarítások tekintetében Kína mindig is kiemelkedően teljesített, a lezárások után az emberek még átgondoltabban kezdtek költekezni. A hivatalos statisztikák a kiskereskedelmi forgalom visszaesését mutatják, a hétköznapokban azonban alig érezni ebből bármit is. A boltok, az éttermek, a jellegzetes, kicsi kínai vendéglők, a parkok, a kirándulóhelyek zsúfoltságig telnek.

A vendéglők forgalma nem meglepő, a kínaiak számára ugyanis az étkezés a profán biológiai szükségletek kielégítésén túl közösségi esemény is. A családtagok, baráti társaságok osztoznak az ételen, körbeülve az asztalt együtt fogyasztják el az adott napszakhoz illő fogásokat. Az embernek errefelé az az érzése, hogy az élet valójában a közös étkezések köré szerveződik.

Esténként tömegek áramlanak a parkokba, a városi tavak környékére, a bevásárlónegyedek utcáira. Sportolnak, esznek, teáznak, kis társaságokba szerveződve kártyáznak, vagy kínai sakkot játszanak. Együtt vannak. Az idősek jellemzően a „négyzettáncnak” nevezett társastáncos összejövetelekkel szórakoztatják a tereken, parkokban sétáló embereket. Önszerveződő csapatok koreográfiákat követve táncolnak. Pusztán az együttlét és a tánc öröméért. Tartaniuk semmitől nem kell, hiszen Kínában nincs egyetlen nagyváros, kerület, ahol az embernek attól kellene félnie, hogy bűncselekmény áldozatává válik. Nincsenek no-go zónák, nincsenek olyan negyedek, ahol az államétól eltérő törvények uralkodnak. Érdekes élmény hallgatni a francia, német vagy brit látogatók csodálkozását, hogy a nagyvárosi parkok környékén, a lakótömbök tövében, a külvárosokban is éppúgy biztonságban van az ember, mint a Mennyei béke terén.

A biztonság ára az, hogy az ország gyakorlatilag teljes egészében be van kamerázva. A kiemelt csomópontokon a rendőrök, a katonai őrség jelenléte inkább reprezentatív jellegű. Minden fő- és mellékutat digitális szem figyel, a járókelőket és az autósokat egyaránt. Az embereket azonban ez egy cseppet sem bántja. Bíznak az államban és annak képviselőiben. A rendőröket is gyakran látni, amint a járókelőkkel cseverésznek, útbaigazítást adnak.

Az általános közbiztonság fenntartásához persze szükség van a kínaiakra jellemző békés lelki attitűdre is. Ugyanis, ha egy szóval kéne jellemezni az embereket, az állam és társadalom működését, akkor erre a „tisztelet” lenne a legalkalmasabb. A kínaiak alapvetően udvarias emberek, ezen túl azonban a tiszteletteljes magatartás az, ami számukra az emberi kapcsolat esszenciális alapját jelenti. Elvárják és gazdagon meg is adják az arra érdemeseknek. A gorombaságot pedig, ha késve is, de gorombasággal fizetik ki.

Az elmúlt néhány évtizedben Kína a digitalizáció, a high-tech fejlesztések és innovációk globális központjává vált. Európai szemmel egy nagyvárosi séta olyan, mintha a jövőbe látogatnánk. Felhőkarcolók ostromolják az eget, fényreklámokban úszik minden város, a magas épületekre képeket vetítenek, színes kavalkád, amelyben mindig felfedezhető a harmóniára törekvés. A nagyvárosokban metró működik, a buszközlekedés zöme elektromos járművekkel történik. A közutakon is egyre több az elektromos magánautó. Ezzel párhozamosan a közösségi biciklikölcsönzés hihetetlen népszerűségnek örvend idősek és fiatalok között egyaránt. A kerékpárokat a telefonos applikációk segítségével lehet igénybe venni. Jóformán mindenhez applikációk segítségével juthatunk hozzá. A készpénzes fizetés szinte teljesen kikopott a hétköznapokból. Egy vuhani ékszer­üzletben az otthoniaknak szánt ajándék ellenértékét papírpénzzel szerettük volna kiegyenlíteni, az eladóhölgy azonban zavarba jött a készpénz láttán, ugyanis az üzlethelyiségben pénztárgép sem volt. Csak kártyás vagy más digitális eszközzel lehetett fizetni. Végül valaki segítségünkre sietett és a digitális kasszának átutalta a pénz, amit neki készpénzben egyenlítettünk ki. Bár nem túl gyakori a hajléktalanság, a rendezett körülmények között kéregető koldusok is QR-kódos táblát tartanak maguk előtt, amelyet a jószándékú emberek telefonjukkal beolvashatnak, és utalhatnak a szerencsétlen sorstárs digitális tárcájába. 

Ezzel együtt Kína még mindig autentikus ázsiai kultúra, sőt valóságos nemzeti reneszánsz zajlik a társadalomban. Megtalálható minden nyugati márka, a luxustól a hétköznapi ember pénztárcáját célzókig. Nyugati ételek, italok, ruhák, technikai eszközök egyaránt elérhetőek. A kíniak azonban sok esetben a belföldi termékeket preferálják. Persze egy iPhone ott is státusszimbólum, de presztízsben semmivel nem marad el mögötte a Huawei. A Pepsi vagy Coca-Cola termékei ugyanakkor labdába sem rúgnak a kínai üdítők és teák mellett, ahogy a gyors-étteremláncok még csak megközelíteni sem tudják a hagyományos kínai konyha népszerűségét.

Ezzel párhuzamosan a tradicionális öltözet, irodalom, bútorok, építészet, zene, filozófia, vallás hatalmas felfutásban van. A kínaiak rájöttek, hogy a hagyományos kultúra felbecsülhetetlen érték, amely nélkül nincs modern Kína. A császárkori kultúrát és a kommunista hagyományokat egyszerre tartják nagy becsben. Azt azonban tudni kell, hogy a kínaiak számára a kommunizmus teljesen más tapasztalatot jelent, mint nekünk Európában. A „nemzeti szégyen évszázadaként” (1839–1949) számontartott évtizedek alatt Kína területének jelentős része nyugati és japán befolyás alá került, az ország nemcsak szuverenitását veszítette el, hanem megaláztatások, tömegmészárlások és rablások, társadalmi traumák sorát is ki kellett állnia. A szégyen évszázada után a kommunisták teremtették meg a független és erős Kínát. Arrafelé azonban nem voltak rákosi mátyások és kádár jánosok. A kínai kommunisták nem terelték szovjet lágerbe népüket.

Kína ránézésre manapság inkább zöld, mint vörös. Minden szabad négyzetmétert fákkal, bokrokkal ültetnek be. És ehhez nem kellett még klímavészhelyzetet sem hirdetniük. Peking felett az ég tiszta kék, a szmogos levegőnek az emléke is elenyészett. Az ország levetette magáról azt a szürkeséget, amely sokáig a keleti blokk országait jellemezte. Ehhez azonban szintén szükség volt a technikai fejlődésre, illetve arra az akaratra, amely az ember szolgálatába állította a technikát.

Kína kulturális téren is hihetetlen kínálattal rendelkezik. Szerte az országban rengeteg múzeum, kiállítás, művészeti központ működik. A látogatók pedig sorban állnak, nem kell általános és gimnáziumi osztályokat kivezényelni, hogy legyen forgalom a tárlatok körül. A pekingi művészeti kínálat egyik különlegessége a Peking 798 elnevezésű kulturális tér, amelyet egy régi gyárnegyedből alakítottak át kiállítási és alkotóközponttá. Az ipari létesítmények a legkifinomultabb igényeknek megfelelően lettek felújítva, patika tisztaságú terek, megőrizve a gyár korábbi hangulatát. A modern művészet rajongói számára kihagyhatatlan, azonban a konzervatívabb ízlésű kultúrarajongóknak sem kell csalódniuk. Magyar szempontból pedig valódi megtiszteltetés, hogy Kína egyik elsőszámú művészeti központjában magyar kiállítási részleg is van.

A magyar kapcsolat említése nem véletlen, mindenképpen szót kell ugyanis ejteni arról, hogy a magyar brand egyre erősebb Kínában. Jóleső érzés volt, amikor az európai vendégek előtt a Huawei egyik vezető beosztású fiatal munkatársa a kellemes magyarországi emlékeiről mesélt, illetve méltatta a cég magyar központjának munkáját. Az sem vált a szégyenünkre, amikor Kína legerősebb felsőoktatási intézménye, a Csinghua Egyetem vezető kutatója megdicsérte a magyarok szerepvállalását a háborús krí­zis megoldásában. A professzor releváns partnerként említette hazánkat a békéért való globális cselekvésben. A vuhani tartományi vezetés egy szűk körű beszélgetés alkalmával szintén példaként említette hazánkat, kiemelve minden testvértelepülési, gazdasági kapcsolatot. 

A legtöbb európai ország képviseltette magát ezeken a találkozókon. Ha pusztán formaságról lett volna szó, akkor bármelyik ország kiemelhető lett volna. A sor azonban hosszan folytatható egészen addig, hogy a jicsangi zongoragyárban, amely a legkiválóbb hangszerüzem Kínában, egy magyar szakértővel futottunk össze, aki zongorajátékával és szakértelmével ámulatba ejtette a hallgatóságát. A történethez hozzátartozik, hogy az illető egy igazi amerikás magyar, aki Kádárék alatt menekült el az országból, majd több évtizednyi amerikai élet után Kínába költözött.

Azt mondják, hogy az amerikai álom mára csak emlék, az ébredés pedig egyre keserűbb sokak számára. Eközben a kínai álom éppen most válik valóra. Kínában nem csak a nyugati cégek vetették meg a lábukat, hanem rengeteg nyugati ember él és dolgozik, az ország rengeteg lehetőséget kínál azok számára, akik eléggé céltudatosak és kitartóak. A fizetések magasak, az árak azonban szolidak. Utóbbi meglepő, tekintve, hogy egy liter benzin ára 380 forint körül van. Találkoztuk több olyan brit tanárral is, akik inkább választották a kínai oktatási rendszert, mint az angolt. A nagyobb megbecsültség és a kedvezőbb fizetés még a fiatal pályakezdőket is Kínába vonzza.

Kína felemelkedése csak Kínából nézve érthető meg. A hétköznapok működéséből, ahogy az emberek élnek, ahogy a hatalom viszonyul a polgárokhoz. Amit látunk, az nem egy kétségbeesett, kapkodó, tervek nélkül sodródó társadalom képét mutatja. Teljesen biztosak saját erejükben, Kína pedig kivárja az idejét: nem késik és nem siet.

Említsük meg, hogy a tanulmányút résztvevői között jelen voltak a néppárti, zöld, jobb és baloldali pártok képviselői is. Kínában ugyanis mindenki jelen szeretne lenni. Még azok az országok is, amelyek amúgy az Egyesült Államok mellett kardcsörtetve, habzó szájjal követelik a Kínával szembeni európai „kockázatcsökkentést”. A helyzetet tökéletesen szemlélteti Olaszország jelenlegi magatartása. Erős amerikai ráhatás – konkrétan fenyegetés – után a Meloni-kormány bejelentette, hogy fontolóra kell venniük az Övezet és út kezdeményezésből való távozásukat. Az olasz kormány nemrég értésre adta, hogy pontosan addig maradhatnak hatalmon, amíg Washington azt jónak látja. Az amerikaiak rokonszenvét pedig leginkább azzal lehet megszerezni, ha hátat fordítanak Kínának és megpróbálnak önerőből kikecmeregni a gazdasági válságból. Az olasz külügyér, Antonio Tajani azonban nemrég Pekingbe látogatott. Elő kell készítenie Meloni pekingi útját, másrészről biztosítani akarta kínai kollégáit, hogy a kényszerű hátraarc ellenére is számítanak a Kínával való jó kapcsolatok folytatására.

Európában tehát mindenki keresi a kínai kapcsolatokat. Minden tagállami vezető igyekszik valamilyen úton részesévé válni az ázsiai óriás sikerének. Jó lesz tehát nekünk, magyaroknak figyelmesnek lenni. A brüsszeli és washingtoni vezetés egyáltalán nem a közös – jelentsen az bármit – értékek nevében követeli, hogy lazítsunk a Kínához fűződő kapcsolatainkon.