„Kína mindig támogatta a kölcsönös bizalom erősítését, a megértés előmozdítását és az ellentétek közös rendezését párbeszéd révén Afganisztán, Szíria, a Koreai-félsziget, Ukrajna és az iráni nukleáris projekt ügyében” – mondta Li.

Hirdetés

A kínai katonai vezető elismerte, hogy a nézeteltérések elkerülhetetlenek, ugyanakkor fontosnak nevezte az „őszinte párbeszédet és az ellentmondások feloldását”.

A tárcavezető szerint az Oroszország és Kína közötti katonai együttműködés példamutató a szövetségesi viszony és az antagonizmusról való lemondás tekintetében, és nem irányul harmadik országok ellen.

Kifejezte Peking készségét a védelmi együttműködés elmélyítésére a Sanghaji Együttműködési Szervezet keretében, beleértve az új tag Iránnal és a belépésre készülő Fehéroroszországgal. Emellett nyitottságot mutatott közös hadgyakorlatot tartására minden országgal, valamint a fokozott nemzetközi kooperációra a fegyverzetellenőrzés és a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozása terén.

Korábban írtuk

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter – aki munkatalálkozón fogadta kínai hivatali partnerét – az hangsúlyozta, hogy a két ország stratégiai partnere, jó szomszédja és hűséges barátja egymásnak, magas szintű katonai kapcsolatokat tart fenn és közös gyakorlatokat rendez. Elismeréssel szólt az Armija-2023 haditechnikai kiállításon és vásáron bemutatott kínai hadiipari termékekről.

Sojgu kitért arra, hogy idén már harmadik alkalommal találkozik kínai kollégájával, akinek sok sikert kívánt a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg megalakulásának augusztus 1-jén ünnepelt 96. évfordulója alkalmából.

Li Sang-fu Moszkva után Minszket is fel fogja keresni.