Kína történelmének legsötétebb fejezete
„Valószínűleg nincs olyan bűn a világon, amit ne követtek volna el ma ebben a városban” – jegyezte fel naplójába Minnie Vautrin amerikai misszionárius 1937. december 13-án, amikor a Japán Császári Hadsereg bevonult Nankingba, a Kínai Köztársaság akkori fővárosába.
Szavai tragikus módon igaznak bizonyultak: a város elfoglalása után hat héten át tombolt az erőszak és a kegyetlenség, amelynek végére becslések szerint mintegy 200–300 ezer kínai polgári lakost és fegyvertelen hadifoglyot gyilkoltak meg a megszállók. A vérengzés a XX. század egyik legsötétebb fejezete lett, világszerte a háborús kegyetlenség szimbólumává vált.
Japán terjeszkedése Kínában már évekkel korábban elkezdődött. 1931-ben Japán elfoglalta Mandzsúriát, majd 1937 nyarán kitört a második kínai–japán háború. Ősszel a japán hadsereg véres harcokban bevette Sanghajt, és Csang Kaj-sek kínai vezető a főváros, Nanking védhetetlenségét látva legjobb csapatait visszavonta onnan. A milliós lakosú város védelmét Tang Shengzhi tábornokra hagyták, de az ő serege esélytelen volt Aszaka Jasuhiko herceg és Macui Ivane tábornok nyolc hadosztállyal támadó császári haderejével szemben. 1937. december 7-én a japánok körülzárták Nankingot, és hat nappal később, december 13-án a védők kapituláltak a túlerő előtt.
Sejtve a küzelgő összeomlást, Nanking polgárainak százezrei menekültek el még az ostrom előtt. A városban tartózkodó külföldiek közül is alig 27-en maradtak ott – főként misszionáriusok és üzletemberek –, ám ők 1937. december 22-én John Rabe német gyárigazgató vezetésével létrehoztak egy mintegy 4 négyzetkilométeres semleges biztonsági övezetet a nyugati városrészben. Rabe, mint a náci Németország állampolgára, Japán szövetségesének számított, így a megszállók hajlandóak voltak tudomásul venni a semleges zóna létét. Az ott maradt külföldiek nemcsak hírt adtak a világnak a kezdődő szörnyűségekről, de több ezer embert mentettek meg az elkövetkező hetek vérontása elől. A Rabe által működtetett menedékhely nélkül minden bizonnyal még több áldozata lett volna a mészárlásnak – így mintegy 200 000 kínai civil túlélte a vérengzést a biztonságos zónában.
Nanking eleste után elszabadult a pokol a városban. A japán megszállók parancsnokai gyakorlatilag szabad kezet adtak a katonáknak, hogy a hadifoglyokkal és civilekkel tetszésük szerint bánjanak. Már a bevonulás első napján – 1937. december 13-án – válogatás nélkül mészárolni kezdték a fegyvertelen embereket. A Jangce folyón átúszva menekülni próbáló kínaiakat a parton egyszerűen géppuskasorozatokkal levadászták. Akiket elfogtak, sokszor csoportokba terelve géppuskákkal halomra lőtték, vagy szamurájkarddal lefejezték. Előfordult, hogy élő foglyokat szuronygyakorlatokhoz használtak, a tisztek pedig egymással vetélkedve rendezték meg beteges kivégzési „versenyeiket” – egy korabeli újsághír szerint két japán tiszt azzal dicsekedett, hogy négy hónap alatt versengve több mint száz embert kaszaboltak le karddal. Rengeteg áldozatot élve eltemettek, másokat benzinnel leöntve felgyújtottak, vagy éppen kibeleztek a katonák kegyetlenkedései során. A holttestek elborították az utcákat, sok helyen hullák úsztak a folyóban, és a város nagy része lángba borult, romhalmazzá vált a fosztogatás nyomán.
A vérontással párhuzamosan a nők elleni erőszak is felfoghatatlan méreteket öltött. A japán katonák bestiális kegyetlenséggel bántalmazták a lányokat és asszonyokat – a nemi erőszak mindennapossá vált. Becslések szerint hozzávetőleg 20 000 nő – köztük fiatal lányok, sőt gyermekek és apácák – vált a tömeges szexuális erőszak áldozatává Nankingban. A megszállók gyakran a hozzátartozók szeme láttára gyalázták meg a nőket; sőt előfordult, hogy családtagokat is kényszerítettek a szörnyű tettekben való részvételre. A megerőszakolt nőket rendszerint brutálisan megkínozták, megcsonkították és kivégezték.
A vérengzés nagyjából hat héten át tombolt. 1938 januárjában a japán hadvezetés végül „rendet” hirdetett Nankingban, és egy kínai kollaboráns kormány felállításával véget vetett az összehangolatlan erőszakhullámnak. A város azonban romokban hevert, és a túlélők élete helyrehozhatatlanul megnyomorodott. A külföldi szemtanúk – például Minnie Vautrin vagy John Rabe – által küldött jelentések ráébresztették a világot, mi történt Nankingban.
A háború után a felelősöket legalább részben igazságszolgáltatás elé állították. A tokiói Nemzetközi Katonai Törvényszék 1946-ban halálra ítélte Macui Ivane tábornokot – a Nankingot elfoglaló csapatok parancsnokát – mint fő felelőst, akit később kivégeztek. A mészárlás másik főbűnösét, Aszaka herceget – mivel a császári család tagja volt – nem vonták felelősségre, így elkerülte a bíróságot.
