Kína további kereskedelemkorlátozó intézkedéseket helyezett kilátásba
Kína újabb kereskedelemkorlátozó intézkedések bevezetésének a lehetőségit vizsgálja Tajvannal szemben – közölte a kínai kereskedelmi minisztérium szombaton, két nappal azután, hogy Peking elítélte Laj Csing-tö tajvani elnök beszédét.Az államfő csütörtökön Tajvan nemzeti ünnepe alkalmából tartott beszédében egyebek között arról beszélt, hogy Kínának nincs joga Tajvan képviseletére, mivel „nem alárendeltjei egymásnak”.
A tajvani elnök hangsúlyozta, hogy kész „ellenállni az annexiónak” vagy a tajvani szuverenitás megsértésének. Ugyanakkor hozzátette: kormánya továbbra is támogatni fogja a Tajvan és Kína közötti párbeszédet és cserekapcsolatokat, mivel a Tajvani-szoroson átívelő béke és stabilitás fenntartására törekszik.
Szombaton a kínai kereskedelmi minisztérium honlapjára föltett közlemény hangsúlyozza, hogy a tajvani kormányzó párt nem tett semmilyen gyakorlati intézkedést a szárazföldi Kínára vonatkozó „kereskedelmi korlátozások” feloldására és azért, hogy az illetékes kínai osztályok további intézkedések meghozatalát tanulmányozzák a szárazföldi Kínával szembeni tajvani kereskedelmi akadályok alapján.
Még csütörtökön, a tajvani elnök beszédének elhangzása után a kínai külügyminisztérium leszögezte, hogy Tajvan „nem rendelkezik úgynevezett szuverenitással”, mivel Kína része, és hangsúlyozta, hogy Laj Csing-tö a Peking és Tajpej közötti történelmi kapcsolatok „szándékos megszakítására” törekszik.