A választások fő kérdései – a bevándorláspolitika, a szénadó, a bányaadó – azonban mind eltörpülnek egy eddig csak halkan feltett és soha meg nem válaszolt kérdés mellett: Hol van a Ausztrália új helye az átalakuló világrendben? Pedig lehet, hogy már nincs is olyan távol az az idő, amikor Ausztráliának választania kell, ki mellé áll: az Amerikai Egyesült Államok oldalára, akitől a biztonságot kapja, vagy Kína pártjára, akitől a gazdasága függ. A döntés nem lesz egyszerű.

Az angolszász telepesek által alapított Ausztrália déli fekvése ellenére a nyugati világ része. A szigetország hagyományosan London befolyása alatt állt, majd a brit birodalom hanyatlása óta a csendes-óceáni térségben előretörő Egyesült Államok természetes regionális szövetségese. Egészen idáig szinte nem is volt Amerikának olyan háborúja, amelyben Canberra felkérés esetén ne vett volna részt. Az ausztrálok Vietnamtól, Afganisztánon át Irakig mindenhol hűséges szövetségesei voltak az Egyesült Államoknak. Ezzel párhuzamosan Canberra szinte kizárólag amerikai fegyverekkel szerelte fel saját hadseregét, így biztonsági téren erősen függ Washingtontól.

A Kínával való kapcsolatok ennél jóval újabb keletűek. Noha az első kínai telepesek (pontosabban az angolszász aranyásókat kiszolgáló kínai személyzet) már az 1700-as években megjelentek a szigetországban, a két ország csak 1972-ben, a kínai–amerikai enyhülést követően vette fel a diplomáciai kapcsolatot. A kínai-ausztrál kapcsolatok ezt követően évtizedekig takaréklángon égtek. Peking gazdasági felemelkedése azonban mindent megváltoztatott. Az energiaéhségben szenvedő óriás számára kiváló forrást jelentettek a tengeren könnyen megközelíthető nyugat-ausztráliai nyersanyagforrások. Kína a 2008-as gazdasági válság negatív hatásait nagyszabású infrastrukturális beruházásokkal igyekezett kivédeni. Ehhez a nyersanyagot (elsősorban szenet és acélt) javarészt a nyugat-ausztrál bányákból szerezték be. 2008 és 2011 között a Kínával folytatott kereskedelem évi 73,6 milliárd dollárról 121,1 milliárdra nőtt. 2012-re a Kínával folytatott kereskedelem az ausztrál gazdaság közel 8 százalékát tette ki, a szigetország pedig történelme legnagyobb növekedését jegyezte.

Ausztráliában az életszínvonal korábban soha nem látott szintre emelkedett: egy 2013-as ranglista szerint a világ tíz legélhetőbb városa közül négy (Adelaide, Melbourne, Perth és Sydney) Ausztráliában található. A jólétnek persze árnyoldala is van: pár év alatt özönleni kezdtek a menekültek Indonéziából és más környező országokból, akiket tavaly a korábban szinte mindenkit befogadó ausztrál hatóságok már nem engednek be a szigetországba, hanem automatikusan Pápua Új-Guineába deportálnak.

A gazdasági megtorpanás a 2012-es kínai hatalomváltás után következett be, miután az új pekingi vezetés strukturális-gazdasági reformokba kezdett, melyek során csökkentette ausztráliai nyersanyagimportját.

Részben a hirtelen gazdasági megtorpanás vezetett Kevin Rudd bukásához, ami intő jel a jövőbeni kormányok számára. Az egyébként kicsi belső piaccal rendelkező, földrajzilag periférián lévő szigetország gazdasági fejlődésének kulcsa elsősorban Ázsiában rejlik.

Kérdés azonban, hogy az Egyesült Államok és Kína a csendes-óceáni térségért folytatott versengése miként fogja befolyásolni Ausztrália világpolitikai pozícióját. Az eddigi kormányok következetesen tagadták, hogy választaniuk kellene két fő szövetségesük között. A mindenkori ausztrál kormányzatok ugyanis nem érdekeltek sem az amerikai biztonsági, sem pedig a kínai gazdasági kapcsolatok feláldozásában. Ahogy azonban a Csendes-óceánért folytatott verseny erősödni fog a két nagyhatalom közt, Canberra egy idő után nem maradhat semleges. Ennek jelei már 1996-ban is megmutatkoztak, amikor Peking rövid időre befagyasztotta a miniszteri szintű kapcsolatokat, miután Ausztrália támogatta az Egyesült Államokat Tajvannál állomásozó flottáinak megerősítésében. Az elkövetkező években Canberra már óvatosabb volt. 2011-ben az Ausztrál kormány támogatásáról biztosította Obama Ázsia-politikáját, és megnyitotta a darwini kiképzőközpontot az amerikai katonák számára.

Hogy Peking ne nehezteljen, Julia Gillard akkori miniszterelnök nyilatkozatot adott ki, melyben üdvözölte „az ázsiai évszázadot” és Ausztráliát Ázsia részeként emlegette. Mikor ugyanabban az évben Pekingbe utazott, kínai kollégája szintén hitet tett a két ország stratégiai partnersége mellett. Ahogy Hugh White, a Foreign Affairs hasábjain összegezte: „Ausztrália azt teszi, amit a nagyhatalmak közé rekedt kisebb országok szoktak – mindkét félnek azt mondja, amit az hallani akar.”

A Canberrai Nemzeti Egyetem professzora azonban kockázatosnak tartja ezt a taktikát, nemcsak azért, mert mind Kína, mind pedig az Egyesült Államok tisztában van a kétkulacsos politikával, hanem azért is mert Ausztráliának – miután sokáig periféria volt – nincs gyakorlata az efféle diplomáciai játszmákban. Kína megerősödése révén egyre nagyobb teret követel magának az eddig amerikai dominancia alatt lévő csendes-óceáni térségben. Ha Washington és Peking békés úton nem állapodnak meg az érdekszférák felosztásáról, Ausztrália nehéz választás előtt találhatja magát.

Ez nem pusztán elméleti lehetőség. Ha például Japán és Kína fegyveres összetűzésbe keveredne a vitatott hovatartozású Szenkaku szigetek miatt, abba Tokió szövetségeseként Washington is részt venne, s minden bizonnyal katonai támogatást kérne Canberrától. Ausztrália jelenleg nem foglal állást a fentihez hasonló területi vitákban. Ha azonban a nem kívánt forgatókönyv bekövetkezik, döntenie kell, hogy eleget tesz-e szövetségesi kötelességeinek, mellyel azonban komolyan veszélyezteti Kínával fennálló gazdasági kapcsolatait.

White szerint Ausztrália ennek csak úgy tudja elejét venni, ha már a kezdetektől egyfajta közvetítői szerepre törekszik a két nagy rivális között. Ennek az új, diplomáciailag felelős szerepnek azonban még nincsenek kézzelfogható jelei. Canberrában azonban tudják, Ausztráliának sokkal fontosabb Ázsia, mint amennyire Ázsiának fontos Ausztrália.

Sayfo Omar