Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója Ma Hsziao-vejjel, a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság vezetőjével a koronavírus-járvány kínai hullámáról tárgyalt.

Hirdetés

A genfi székhelyű szervezet közleménye szerint a kínai illetékesek a WHO-nak számos információval szolgáltak, köztük a Covid-19 miatt kórházi ellátásra szorulókkal és a betegség okozta halálozásokkal kapcsolatban is.

A Peking által szombaton kiadott új adatok szerint az országban csaknem 60 ezer halálos áldozata volt a Covid-19-nek azóta, hogy Kína december elején szakított a zéró-Covid-politikával, és feloldotta a korábbi korlátozásokat.

A WHO közölte, hogy a 2022 decemberétől a 2023. január 12-ig terjedő időszakra vonatkozó információkat kapott Kínától, de kérte az adatok részletesebb, tartományonkénti bontását is.

Az adatok a WHO szerint arra utalnak, hogy az esetszám csökkenőben van, kevesebben kerülnek Covid-19 miatt kórházba vagy szorulnak intenzív ellátásra.

Az ENSZ-szervezet szerint a Kínában tapasztalt járványhullám tünetei hasonlóak a más országokban tapasztaltakhoz.

Korábban írtuk