Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Hszi Csin-ping kínai elnök fogadja Orbán Viktort Pekingben
Hirdetés

Orbán Viktor békemisszióját és Magyarország fellépését azzal bélyegezték meg Nyugaton, hogy aláássa az Európai Unió egységét. Az alaptalan vádak ellenére Budapest diplomáciai erőfeszítései azt jelzik, hogy az EU-n belül még maradtak olyanok, akik remélik, hogy az EU stratégiai döntéshozatalát a racionális pragmatizmus irányába terelhetik – írja a Global Times.

„Magyarország diplomáciai erőfeszítései megfelelnek annak az igénynek, hogy Európa megerősítse stratégiai autonómiáját”

– mondta Cui Hongjian, a Pekingi Külügyi Egyetem regionális és globális akadémiájának professzora, aki szerint Budapest a keleti nyitás koncepciójával lehetőségeket és együttműködéseket teremtett a diplomáciában. Hangsúlyozta, a jelenlegi viharos nemzetközi helyzetben pontosan ennek kellene lennie az európai közösség fő elvárásának, tehát az együttműködésnek és a nyitottságnak.

A szakértő úgy véli, Magyarország mindent megtesz annak érdekében, hogy az EU kitörjön a meglévő politikai tehetetlenségből, és azon kevés állam közé tartozik, amely közvetlenül kommunikál Oroszországgal is.

Az eredeti cikk a Mandiner oldalán olvasható IDE kattintva.

Korábban írtuk