Hirdetés
Fotó: TV2 (képernyőkép)

Az ukrán hatóságok nyomoznak az ügyben, az ukrán hadsereg azonban egy olyan közleményt adott ki a minap, amelyben tagadta, hogy a férfi bántalmazásba halt bele.

Az ügy szempontjából különösen érdekes lehet, hogy három nappal ezelőtt, július 8-án az Európa Tanács emberi jogokért felelős biztosa, Michael O’Flaherty is közzétett egy jelentést, Memorandum az emberi jogi elemekről az ukrajnai béke érdekében címmel. A memorandum előzménye az volt, hogy Michael O’Flaherty 2025 márciusában személyesen is járt Ukrajnában, hogy a helyszínen győződhessen meg az ottani állapotokról.

A dokumentumban számos problémakörre hívták fel a figyelmet – köztük nem utolsósorban az Oroszország által az elfoglalt területeken elkövetett gyilkosságokra, kínzásokra is –, azonban

a memorandum 6. fejezete kifejezetten az ukrajnai hadiállapot bevezetéséből eredő jogsértésekkel foglalkozik.

Ez a rész súlyos megállapítások tartalmaz: rögtön úgy kezdődik, hogy Ukrajna a hadiállapot és az általános mozgósítás 2022. február 24-én történt kihirdetésével jelentősen korlátozta az emberi jogokat.

Az ukrán ombudsman is elismerte a visszaéléseket

A jelentésben nem sokkal később a sorozások alatt tapasztalt visszaélésekre is kitértek. A jelentés kifejti mindazokat a visszaéléseket, amelyek az elmúlt éveben, valamint S. József halálával kapcsolatban ismertté váltak:

  • az ukrán tisztek rendszeresen alkalmaznak fizikai erőszakot,
  • folyamatosak a brutális letartóztatások, valamint a jogi képviselet megtagadása,
  • a határozatlan idejű letartóztatások és a fogyatékossággal vagy testi rendellenességgel szenvedők mozgósítása is széles körben elterjedtek.

Ezután hozzátették: a Michael O’Flatherty jelentéséhez hasonlók érkeztek, többek között azokról a kínzásokról és halálesetekről, amelyek állítólag az ukrajnai mozgósítás alatt történtek.

Több ezer bejelentés érkezett alig pár hónap alatt

A tanács jelentése szerint

„több mint 6000 hasonló bejelentést tettek a hivatalban két és fél hónap alatt.”

Továbbá

„Ukrajnában folyamatosan zaklatnak és félemlítenek meg újságírókat, jogászokat, valamint a civil társadalom számos további képviselőjét, az ellenzéki pártok politikusairól és véleményvezéreiről nem is beszélve.”

Ukrajna uniós csatlakozása is szerepel a dokumentumban

Felhívták a figyelmet arra is, hogy bármely, az EU-hoz csatlakozni kívánó országnak meg kell felelnie a követelményeknek,

„beleértve a demokráciát, a jogállamiságot, az emberi jogokat, valamint a kisebbségek tiszteletben tartását és védelmét garantáló intézmények stabilitását.”

A további részletekről IDE KATTINTVA a Híradó honlapján olvashatnak.