A nyomozás eredménye szerint szinte minden elítélt, aki a bozskovei telepre került, bűncselekmény áldozatává vált. Az újonnan érkező rabokat addig verték, amíg meg nem törték akaratukat, és minden utasítást szó nélkül végre nem hajtottak – írta a Telegramon nyilvánosságra hozott közleményében a DBR. Egy elítélt közel egyórás kínzásának tényét 2022 februárjában dokumentálták. Mindezt állandó pszichológiai nyomás kísérte – fűzte hozzá a nyomozóiroda. Ebben az ügyben a nyomozás 2023 januárjában kezdődött.

Hirdetés

Megállapították, hogy a telepre érkezés pillanatától kezdve minden elítélt beavatási rituálén esett át, amelynek során az újonnan érkezett elítélteket a padló megalázó módon való tisztítására kényszerítették, és ezt a folyamatot videokamerával rögzítették. Ha megtagadta, kínzásnak vetették alá: kézzel, lábbal, gumibottal különböző testrészein ütlegelték. Egyebek mellett a hatóságok dokumentálták azt, hogy az egyik elítéltre több mint kétszáz ütést mértek.

A nyomozók birtokába jutottak olyan videofájlok és egyéb dokumentumok, amelyek az ország más büntetésvégrehajtási intézeteiben elkövetett kínzásokról tanúskodnak, ezeket még vizsgálják. A közlemény szerint kínzásért akár tíz év szabadságvesztést is kiszabhatnak Ukrajnában.

Korábban írtuk