Fotó: shutterstock.com, archív. Készítette: Alexandros Michailidis
Hirdetés

Hozzátette, hogy a bizottság már dolgozik egy olyan mechanizmus felállításán, amely lehetővé teszi az oltóanyagok hatékony elosztását a határokon túl, olyan országokban, ahol alacsonyabb a jövedelemi szint, „még mielőtt a COVAX eszköz teljesen működőképessé nem válik”, és támogatja a gyártásikapacitás-fejlesztést is. A biztos elmondása szerint e mechanizmus alapján a nyugat-balkáni országokba, a szegényebb szubszaharai régiókba és Észak-Afrikába szállítanák a vakcinákat először.

„Az EU kész felelősséget vállalni ebben az ügyben, csakis a multilaterális megközelítés az elfogadható” – hangsúlyozta.

A vakcina előállítással kapcsolatban elmondta, hogy nem az unió és az oltóanyag gyártó cégek között köttetett szerződéssel van a probléma, hanem azzal, hogy a gyártási kapacitások világszerte lassúak. A oltóanyag gyártókkal folytatott tagállami bilaterális tárgyalásokkal kapcsolatban felhívta figyelmet, hogy ezt az EU el akarja kerülni a fokozottabb hatékonyság érdekében. A szerződések átláthatóságáról megjegyezte, hogy erről a bizottság egyoldalúan nem dönthet, ha nem egyezik bele a másik fél is.

Tóth Edina, a Fidesz európai parlamenti képviselője felszólalásában elmondta: mindenki azt várta, a bizottság reményt keltő év végi beszámolói alapján, hogy az idén az EU-ban nagy sebességgel indulnak meg a beoltások, amelynek nyomán fel lehet majd oldani a korlátozó intézkedéseket. A folyamat jól indult, de a folytatás nem úgy alakult, ahogy azt az uniós polgárok elvárták volna. „Bebizonyosodott, hogy Európa, összehasonlítva az beoltásokban élen járó országokkal, jelentős késéssel kezdte meg a folyamatot, pedig az minden társadalom számára fontos, hogy az emberek 60-70 százaléka minél gyorsabban be legyen oltva – jelentette ki.

Korábban írtuk

Hozzátette: az oltásüggyel kapcsolatban a magyar baloldali pártok ismét a populizmus útjára léptek. ”A beoltottaknak pénzt ígérő javaslatok helyett inkább azt kéne hangsúlyozni, hogy az oltás nem csupán azt védi a fertőzéstől, aki kapja, hanem csökkenti az esélyét, hogy másokat is megfertőzzön„ – vélekedett.

”Az Európai Bizottság most bebizonyíthatja, hogy az EU igenis hatékonyan fel tud lépni és minél gyorsabban be tudja szerezni a vakcinákat. A tét az unió megítélésre és polgáraink egészsége„ – zárta felszólalását a képviselő.