Kit terít le a „gázfegyver”?

Brüsszel belelovalta magát az Oroszországgal szemben kivetett szankciókba. A héten már a hatodik csomagról tárgyalnak, amelynek értelmében a szén és a gáz után az év végéig az olaj importját is megszüntetnék. Közben a svédek után a hollandok is megtagadták, hogy lefejtsék az orosz olajat a Marshall-szigetek zászlaja alatt hajózó Sunny Liger tankerről. Az orosz kompromisszumos javaslat sem érdekli Brüsszelt, és az európaiak többsége nem hajlandó rubelben kiegyenlíteni a számlát. Pedig ebből Bulgáriában akár koalíciós válság is lehet, egyes lengyel régiókban pedig már most sincs meleg víz és fűtés.

De gázhiány alakulhat ki Németországban is. Sebaj, a kormány szerint áldozatot kell vállalni a szabadságért: télen a hűvösebb lakásban pulcsival, nyáron pedig légkondi nélkül izzadva kell harcolni Putyin ellen. A részben tudatosan és mesterségesen hiszterizált nemzetközi hangulatban már senki nem mer szembemenni a globalista fősodorral és racionális döntéseket hozva kiállni az európai értékek mellett. Jól mutatta ezt, mikor az ukrán elnök nemkívánatosnak nevezte Kijevben Frank-Walter Steinmeier német államfő jelenlétét. Kicsit duzzogva, de Berlin ezt a megaláztatást is lenyelte, és most már nehézfegyvereket is szállít Ukrajnának. Hol van már az, amikor még az Északi Áramlat-2-ért harcolt!

Az eddig óvatos, az orosz gázról és olajról leszakadni egyik pillanatról a másikra nem akaró és a brüsszeli és washingtoni nyomás ellenére sokáig húzódozó németek mostanra annyira belelkesedtek, hogy a Politico információi szerint már azt a lengyel és balti javaslatot is támogatják, amely a szankciókat az atomenergetikai szektorra, konkrétan az urán importjára is kiterjesztenék. Ezzel az Európai Unió még az Egyesült Államokra is rálicitál, amely arra azért vigyázott, hogy saját magát ne lője lábon, így például az orosz uránt továbbra is vásárolja. Mint ahogy az olaj szankciós listára kerülése előtt is betárolt a fekete aranyból, 40 százalékkal növelve oroszországi importját. Ha így megy tovább, Európa a titánt is felteszi a listára, az Airbus pedig vakarhatja a fejét, honnan pótolja szükségleteit. De nemcsak a repülőgépipar kerül bajba, hanem a vegyipar, az acél- és a műtrágyagyártás is. Arról már nem is beszélve, hogy miként érinti az energiaárak elszabadulása a lakosságot és Európa versenyképességét.

Ebbe a hisztérikus hangulatba robbant be a Gazprom döntése, miszerint nem szállít tovább gázt a rubelben való fizetést elutasító Lengyelországnak és Bulgáriá­nak. A sors iróniája, hogy épp az eddig az orosz fűtőanyagról leginkább leválni akarók tiltakoznak a leghangosabban a döntés ellen. Az orosz gáztól való elszakadással büszkélkedő és másoktól is ezt követelő Mateusz Morawiecki most „közvetlen támadásnak” nevezte, hogy Moszkva elzárja Lengyelország elől az energiahordozót. A lengyel miniszterelnök kijelentette, hogy Oroszország a „gázimperializmusa” határait feszegeti, és azzal vádolta Moszkvát, hogy inflációs intézkedésekkel támadja az európai gazdaságot.

Úgy tűnik, Európa eldöntötte, hogy az eredetileg tervezettnél jóval előbb, egy éven belül leválik az orosz fosszilis energiahordozókról, a szénről, a gázról és az olajról. Már amennyiben le tud, mert ehhez nemcsak alternatív forrás, hanem infrastruktúra is kell, és természetesen ennek az árát is meg kell fizetni. Az EU-ban az orosz szénimport aránya tavaly 45 százalék körüli volt. Számos EU-tag, így például Németország a maga évi 13 millió tonnás behozatalával nem is olyan régen még 50-70 százalék körüli mértékben függött e téren az oroszoktól, az arány az elmúlt években folyamatosan, az invázió megkezdése óta radikálisan csökkent. A gázpiacot bőséges forrásával és kiterjedt vezetékhálózatával Oroszország a teljes ellátás közel 40 százalékával uralja, őt pedig 19 százalékkal Norvégia követi. A kőolaj esetében 25 százalék körüli az orosz súly, ám ha ehhez hozzávesszük, hogy az egész európai energiaimport 73 százaléka az olaj, akkor ez mennyiségben talán nagyobb kitettséget jelent, mint a földgázzal szemben. Különösen nagy a kitettsége a kelet-közép-európai államoknak.

Az egész orosz exportból ugyanakkor a szén mindössze 3,5 százalékkal részesedik, a kőolajkivitelnek pedig csupán 16 százaléka irányul Európába. Nehezebb orosz szempontból a helyzet a földgáz esetében, hiszen az európai vezetékes szállítások (EU+Törökország) a teljes vezetékes gázexport 95 százalékát teszik ki. Ez 2021-ben 175 milliárd köbméter volt, míg Kínába a Szibéria Ereje vezeték mindössze tízmilliárd köbmétert szállított. Az uniós export körülbelül egyharmadát adja a teljes, 515 milliárd köbméteres éves oroszországi földgáztermelésnek. Ezenfelül az ország tavaly körülbelül 40 milliárd köbmétert adott el cseppfolyós formában, elsősorban a Novatek nevű cég Jamal–1 üzemének köszönhetően.

A számokból jól látszik, hogy a függés kölcsönös, és a kereskedelmi kapcsolatok leépítése mindkét oldalnak fáj. Az orosz költségvetésnek kell a pénz, a kitermeléshez a technológia, míg Európának fontosak a viszonylag olcsó, a gazdaság versenyképessége szempontjából alapvető energiaforrások, a gáz és az olaj. A háború miatt különösen szüksége van Oroszországnak a bevételre. Egyelőre ezzel nincsen baj, hiszen Oroszországnak az árak emelkedése miatt a csökkenő kitermelés ellenére is napi egymilliárd dollárja folyik be szénhidrogénekből. Annyira jó lett a gáz ára, hogy értékben visszaszorult az olaj aránya, és az összes orosz szénhidrogén-kivitelből immár 40 százalék az olajból, 40 a gázból és húsz az olajszármazékokból származó bevétel. Közben Moszkva elkezdett tapogatózni az ázsiai piacok felé, de a befektetések elmaradása már középtávon is műszaki gondokat okozhat, a gázexport átirányításához pedig infrastrukturális fejlesztések kellenek. Eközben Európa is csak lassan, legalább 3-4 év alatt és egyértelműen drágábban – a cseppfolyósított gáz (LNG) ára nagyjából duplája az orosz vezetékesnek – lesz képes átállni az alternatív forrásokra, és ezt a lakosság pénztárcája, valamint a gazdaság versenyképessége is megérzi.

A kölcsönös függőség ellenére a gazdasági és kereskedelmi háború olyannyira kiéleződött, hogy a politikai célok sokszor felülírják a gazdasági racionalitást. Így hiába számított arra az Európai Unió, hogy az orosz szállítások az égető pénzhiány miatt nem állnak le, Moszkva is húzott egy merészet, és visszalőtt. A Nyugaton lévő valutatartalékok egy részének zárolására és a minden eddiginél szigorúbb szankciókra válaszul Vlagyimir Putyin elrendelte, hogy a Gazprom úgynevezett barátságtalan országokból származó külföldi szerződő partnerei április 1-jétől csak rubelben fizethetnek az orosz gázért. Így a vevők két számlát nyitnak a Gazprombanknál, az egyikre utalják dollárban vagy euróban az árat, és azt a bank rubelre konvertálja a másik számlára. Így mindenki megőrizhette volna az arcát, és minden mehetett volna tovább. Fontos fejlemény, hogy a szankciók bejelentésének hatására 40 százalékot bukó rubel erre a hírre visszapattant, és ötéves csúcson van.

Az Európai Unió ezt előbb diktátumnak, zsarolásnak, a szerződések megszegésének nevezte, majd arról beszélt, hogy mégsem sérti a modell a szállítási szerződéseket. Aztán megint változott a hivatalos álláspont, közben a tagállamok egy része, köztük Magyarország már nyitott is ilyen számlákat, megint mások pedig nem hajlandók rubelben fizetni. A helyzet a fizetési határidőnél élesedik majd. Így volt ez Lengyelország és Bulgária esetében, és miután e két ország elutasította ezt a modellt, a Gazprom leállította számukra a szállítást.

Itt tartunk most, mindenki összevissza beszél, de közelednek a határidők, és eldől, hogy ki fizet, és ki nem. No meg az is, hogy mi lesz az orosz gázzal és olajjal. Egyelőre azt látjuk, hogy a politikusok egyre hangosabbak, a szankciós retorika keményedik, a gazdasági szereplők sorra nyitják a kiskapukat, az orosz olajszállítmányokat újrakeverik, és megjelenik a „litván mix” vagy a „türkmén mix” olaj, az energetikai cégek pedig egyre nagyobb profitot termelnek. Közben a szankciókat az energetikai szektorban is erőltető Egyesült Államok már nem tartja ezt olyan jó ötletnek, az Európába irányuló orosz földgázszállítások leállítását eddig hangosan követelő ukrán vezetés pedig most a színfalak mögött igyekszik meg­győzni nyugati szövetségeseit arról, hogy az Oroszországból érkező földgázszállítmányokat helyezzék át az Ukrajnán keresztül futó vezetékekre. Értik ezt?