Kivégzett igazságszolgáltatás

Derek Chauvin tavaly májusban járt el a rendőri intézkedésnek minden erejével ellenálló George Floyddal szemben. Az utcai csetepatéról telefonos videófelvétel is készült, ez lett később a vád leghatásosabb fegyvere. A büntetett előéletű Floyd nem sokkal a rendőri eljárás után elhunyt, a fősodrú média és a közvélemény pedig azonnal gyilkosnak kiáltotta ki Chauvint.

Kétség és befolyás

A törvény szerint az ügyésznek minden kétséget kizáróan („beyond a reasonable doubt”) kell bizonyítania az esküdtszék előtt a vádlott bűnösségét. Az esküdteknek hasonlóképp kell biztosnak lenniük abban, hogy a vád hajszálpontos, függetlenül attól, ki a vádlott, mennyire embertelen bűncselekményekkel vádolják, szimpatikus-e, vagy éppen milyen bőrszínű az áldozat.

Az orvosszakértői véleményből már jóval a tárgyalás megkezdése előtt kiderült, hogy Floyd szívbetegségben és koronavírus-fertőzésben szenvedett, ráadásul a szervezetében nagy mennyiségű fentanilt mutattak ki. Utóbbi hazánkban egy – szerencsére – kevéssé ismert, nagyon erős szintetikus opioid, amely hasonló a morfinhoz, ám annál ötven-százszor erősebb. A fentanil nagyban felelős az Egyesült Államokban már egészségügyi vészhelyzetet okozó opioidkrízisért: 2019-ben már közel 50 ezren haltak meg túladagolásban az országban.

A Chauvin-perben döntést hozó esküdtszék tizenkét tagja a tárgyalás során végig névtelen maradt, arcukat egyetlen médium sem mutathatta, annyit tudhattunk csak, hogy hat fehér, négy fekete és két „keverék” bőrszínű amerikai állampolgárnak kellett döntenie a menesztett rendőr sorsáról, közülük heten voltak nők és öten férfiak.

Az esküdteknek az ítéletet egyhangúan kellett meghozniuk, vagyis a tizenkettőből egyetlen személyre lett volna szükség, hogy az ítélet ne szülessen meg. Ők azonban egytől egyig behunyták szemüket, és úgy vélték, hogy az ügyész minden kétséget kizáróan bizonyította Chauvin bűnösségét: az exrendőr gyilkos.

Sokkal kevésbé nagy port felverő esetekben bevett gyakorlat, hogy a tárgyalást néhány megyével arrébb tartják meg, mert az esküdteknek már olyan sok az információjuk – például a médiának köszönhetően –, vagy a közhangulat olyan nagy nyomást gyakorol rájuk, hogy az megnehezíti a pártatlanságukat.

Költői tehát a kérdés: vajon közel egy évvel Floyd halála, az ország-, sőt világszerte elharapózó, brutális károkat okozó, gyakran elképesztően erőszakos tüntetések és a naponta minden csatornán ismételgetett progresszív narratíva – amely szerint Floyd egy ártatlan fekete férfi, akit egyértelműen rasszista indíttatásból meggyilkolt a fehér rendőr – után hogyan lehet pártatlanságot elvárni az esküdtektől?

Hogyan lehet pártatlan az a tizenkét hétköznapi állampolgár, aki hetek vagy akár hónapok óta mindenhonnan azt hallja, hogy erőszakhullám fog végigsöpörni az egész országon, amennyiben nem a progresszív irányzatnak tetsző ítélet születik a perben?

A Capitolium január 6-i ostroma során a fehér bőrű Ashli Babbittet agyonlövő rend­őr személyéről továbbra sem tud semmit a közvélemény. Eközben Chauvin vagy a néhány hete a Floydhoz hasonlóan sötét bőrű Daunte Wrightot véletlenül lelövő rend­őrnő, Kim Potter neve és fotója azonnal minden médium címlapján ott szerepelt. Utóbbiak a „rossz rendőrök”, akiknek személyazonossága nyilvános, míg az előbbi a „jó rendőr”, akiről semmit nem tudunk, és aki ellen nem is emeltek vádat.

Megfélemlítés

Miközben a per javában folyt, a Black Lives Matter mozgalom vezéregyéniségei folytatták az erőszakkal való fenyegetőzést. Csatlakozott hozzájuk Maxine Waters, a fekete bőrű, 82 éves, Kaliforniából delegált képviselőházi politikus is, aki április 17-én arra szólította fel a Chauvin ellen tüntetőket, hogy amennyiben az esküdtek nem ítélik el az exrendőrt, „maradjanak az utcán”, és legyenek „még konfrontatívabbak”.

Erre az egész országban nagy visszhangot keltő megszólalásra még a Chauvin-per bírája, Peter A. Cahill is kitért, mert szerinte Waters szavai befolyásolhatták a per kimenetelét, és fellebbezés esetén indokul szolgálhatnak a „szabálytalan bírósági eljárás” (mistrial) kihirdetésére, aminek következménye az lenne, hogy új tárgyalást kell kiírni. A helyzetről sokat elárul, hogy a bíró annyira már nem volt bátor, hogy ezt ő maga tegye meg.

Maxine elképesztő megjegyzéseivel egy időben jött a hír: disznóvérrel kenték össze annak a kaliforniai Santa Rosában található háznak a bejárati ajtaját és falát, ahol a védelem által megidézett egyik szakértő korábban lakott. Barry Brodd ugyanis azt merte eskü alatt vallani, hogy Chauvin nem fejtett ki „halált okozó erőt”, és az „objektív észszerűség” határain belül cselekedett Floyd előállításakor.

Jogi értelemben nincs eldöntve, hogy a fentebb részletezett körülmények az esküdtek befolyásolásának, illetve megfélemlítésének minősülnek-e. A Cornell Egyetem jogi tanszékének állásfoglalása szerint például ehhez a kommunikációnak személyesen kell megtörténnie. Ám kétség sem férhet hozzá, hogy erre a tizenkét névtelen, arctalan amerikaira embertelen felelősség hárult. Ha akadt közöttük akár egy is, aki hajlott volna igazságosabb ítéletre, vesztes pozícióban volt.

A per ugyanis nem George Floydról, Derek Chauvinról, az ügyész vagy a védőügyvédek által megidézett tanúk vallomásáról szólt. Az egész ügy színtiszta politika volt, amiben kizárólag politikai ítélet születhetett. Megszűnt az ártatlanság vélelme, megszűnt a kétség lehetősége, megszűnt az esküdtek pártatlansága. Ezzel pedig gyakorlatilag kivégezték az igazságszolgáltatást.

Hogyan tovább?

Akkor ezzel vége? Vége az erőszaknak, a tüntetéseknek? A liberális véleményformálók reakcióit figyelve aligha.

„Hogyan tovább? Chauvin úton van a börtönbe, de vajon Amerika úton van-e az igazságosság felé? Az az igazságszolgáltatás, ha elítélnek egy rendőrt, vagy az, ha elítélik Amerikát? Könnyű csak az egyes rendőröket – mint Derek Chauvin – hibáztatni, ám maga a probléma strukturális. A probléma történelmi. Az Igazság elítélte Amerikát. Most azzal kell foglalkoznunk, hogy átalakítsuk ezt a nemzetet” – mondta Ibram X. Kendi író és „antirasszista aktivista” az ítélet kihirdetése után. Szavait az országos CBS News csatorna sugározta, szívbe markoló zenével és képsorokkal festve alá őket.

Joe Biden elnök szerint az ítélet „komoly változás pillanata lehet”. Kamala Harris alelnök arról beszélt, hogy mindez nem elég, hiszen a rendszer megreformálása még hátravan. Nancy Pelosi demokrata házelnök megköszönte Floydnak, hogy „az igazságért feláldozta magát”, Hillary Clinton pedig arról írt a Twitteren, hogy „a feketék élete számít”.

Mindeközben az interneten megjelent a videó, amelyen az ítélethirdetés után egy talán harminc-negyven fős BLM-csoport New Yorkban egy étterem teraszát körbevéve azt skandálja, hogy a városnak pedig nem kellenek a fehér emberek, tűnjenek el onnan. Lapzártánkig nem érkezett arról hír, hogy a performansz miatt bármelyik szereplő elveszítette volna az állását, vagy gyűlölet-bűncselekmény miatt előállították volna.

Tucker Carlson, a jobboldali Fox News műsorvezetője a hírcsatornán a videóval kapcsolatban úgy fogalmazott: „Korábban nem volt szokás így beszélni a nyilvánosság előtt. Ha valaki mégis megtette, azt minimum megfeddték. Hiszen nem maradhat egyben egy több etnikumból álló nemzet akkor, ha ilyeneket kiabálnak az utcán anélkül, hogy bárki is ellentmondana nekik. Akkor miért teszik ezt éppen most? Egyetlen egyszerű okból: ezzel elérik a céljukat. A radikalizmus működik; az erőszak működik. Ez a tanulság. Ezt pedig mi tanítottuk meg nekik, a csőcseléknek.” Tehát még nincs vége, és talán soha nem is lesz. A kritikai rasszelmélet, amely szerint a rasszizmus létezése megkérdőjelezhetetlen és tényként kezelendő, illetve az ezáltal közvetített szélsőséges gondolatok egyre inkább a fősodor részévé válnak csakúgy, mint a baloldali radikalizmus és a liberális progresszió, a jó marxista forradalmár pedig haláláig harcol még akkor is, ha már nincs ki ellen. A valódi áldozat nem George Floyd vagy éppen Derek Chauvin. A valódi áldozat a normalitás, a rend, a klasszikus értékek. Ha pedig ezek egyszer elvesznek, szétesik a társadalom.