Az éghajlatváltozás és a fegyveres konfliktusok közti összefüggés igen összetett kérdéskör. A kutatók és történészek leginkább társadalmi, gazdasági, politikai vagy kulturális okokra szokták visszavezetni a háborúk okait. Ezen kár csodálkozni. A természettől elszakadt, modern társadalmakban élő ember hajlamos azt hinni, hogy felette áll a természetnek. Kevés olyan háború van persze, amelyet egyetlen okra lehetne visszavezetni. Vegyük például az arab–izraeli konfliktust.

A XX. század során a Közel-Keleten drasztikusan csökkent a csapadékmennyiség. A térség sorsát máig meghatározó 1967-es háború egyik fő oka – az ideológiai töltet és hatalmi érdekek mellett – éppen a vízkérdés volt. Izrael ekkor szerezte meg a Galileai-tengert, illetve azokat a Golán-fennsíkról és Ciszjordániából eredő forrásokat, melyekkel ma vízszükségletének 60 százalékát fedezi. A múltból kiindulva tehát hiba lenne azt hinni, hogy az elkövetkező évszázad konfliktusaiban a globális éghajlatváltozás nem játszhat szerepet.

A kutatók egyetértenek abban, hogy az emberi tevékenység nagyban hozzájárul a világszintű klímaváltozáshoz. A felmelegedés az elkövetkező évszázadban is folytatódni fog. Az ENSZ Intergovernental Panel on Climate Change (IPCC) nevű szervezete 2007. februári tanulmánya rámutatott arra, hogy az éghajlati változások az elmúlt száz évben minden eddigiél jobban felgyorsultak, és hogy ez a változás az elkövetkező száz évben is folytatódni fog. Azt sem vitatja senki, hogy az éghajlatváltozás negatív hatással lehet a fejlődő országok társadalmi állapotára és gazdasági helyzetére.

Sir Nicolas Stern közgazdász a brit kormány számára készített 2008-as tanulmányában rámutat arra, hogy a fejlődő országok esetében több tényező is fokozza a klímaváltozás negatív hatásait: Többségük trópusi vagy sivatagi éghajlaton fekszik, magas népességnövekedési ráta jellemzi őket, nagymértékben függnek a mezőgazdaságtól, és gyors az urbanizáció. Ezekben az országokban jelenleg is szűkösek a források. Az éghajlatváltozást kísérő természeti hatások pedig csak növelik a szegénységet. Ez hatalmi harcokhoz vagy migrációhoz vezet, ami fegyveres konfliktusba torkollhat.

Tanulmányában Stern három modellt sorolt fel a klíma okozta háborúk kirobbanására. Az első szerint az éghajlatváltozás víz-, majd élelmiszerhiányhoz vezet, ami miatt a helyi erők közt verseny indul a javak birtoklásáért, s ez a verseny végül fegyveres konfliktusba torkollik. A második verzió szerint a forráshiány – illetve az abból következő helyi feszültségek – tömeges elvándorláshullámot indítanak el, ami destabilizálja a környező, menekülteket befogadó országokat. A harmadik modell szerint az éghajlatváltozás miatt bekövetkező természeti katasztrófák rövid távú gazdasági sokkot idéznek elő, ami miatt helyi szinten fegyveres összecsapások következhetnek be. A három forgatókönyv között persze lehetnek különféle átmenetek és átfedések.

A háború bekövetkezte persze nem szükségszerű velejárója az éghajlatváltozásoknak. Nagyban függ attól, hogy az adott ország milyen mértékben van kiszolgáltatva természeti forrásoknak. Illetve annak, hogy az adott kultúra hogyan kezeli és milyen hatásfokkal orvosolja a klímaváltozás hatásait.

2007-ben az International Alert egy tanulmányában 46 olyan országot sorolt fel, ahol a klímaváltozás fegyveres konfliktusokat eredményezhet. Ez összesen 2,7 milliárd embert érint. A londoni székhelyű civil szervezet további 56 országot – összesen 1,2 milliárd lakos – nevezett meg, mely pedig politikai instabilitás elé néz.

Ha az éghajlatváltozást figyelembe véve veszünk szemügyre néhány jelenleg is zajló konfliktust, kénytelenek vagyunk belátni, hogy az International Alert kutatóiból nem a pesszimizmus beszélt.

Pakisztán és India 62 évvel ezelőtti szétválása óta máig vitatott kérdés Kasmír hovatartozása. Újdelhi gyakran vádolja Pakisztánt azzal, hogy támogatja a muszlimoklakta indiai tartományban harcoló fegyvereseket, akik el kívánnak szakadni a hindu államtól. A híradásokat figyelve az ember nem is sejtené, hogy a viszály mögött valójában nem vallási ellentét, hanem természeti okok állnak. Mondhatni: A régió stabilitása nem a tálibokon, hanem a Himalája gleccserein múlik. Pakisztán mezőgazdasági területei 90 százalékának vízellátása ugyanis a Kasmirból eredő folyókból történik.

1960-ban a két ország megállapodást írt alá, melyben az Indus folyót tápláló hat alfolyót 3-3 arányban osztották fel egymás között, és szigorú szabályokkal rögzítették a víz tározásának feltételeit. Az egyezmény idáig fél évszázadot és három háborút élt túl.

Jövőbeni sikerét azonban erősen befolyásolhatja az éghajlat változása. Kasmír vizeit ugyanis a Himalája gleccsereinek évszakos olvadása táplálja. Ha azonban a klíma felmelegedése továbbra is a jelenlegi ütemben folytatódik, 2035-re a gleccserek teljesen elolvadnak.

Számos kutatás bizonyítja, hogy Kashmirban már mostanra is drasztikusan csökkent a folyók vízszintje. A helyzetet más, szintén éghajlatváltozáshoz köthető katasztrófák is nehezítik. 2007 februárjába az olvadó hó és az évszakhoz képest erős csapadék súlyos földcsuszamlásokat idézett elő. Pakisztán problémáit leghatásosabban gátakkal és víztározókkal lehetne orvosolni, úgy, ahogy azt az Egyesült Államok is teszi azt a Sziklás Hegység folyói esetében. Ez azonban Pakisztán számára nem lehet megoldás, hatékony gátakat ugyanis egyedül a ma Indiához tartozó Kasmírban lehetne létesíteni.

Ezzel azonban Iszlámábád teljesen kiszolgáltatná magát ellenségének, aki egy háború esetén nemes egyszerűséggel lezárhatná a zsilipeket.

Pakisztánban a vízhiány már napjainkban is veszélyezteti a belső stabilitást. A szárazság miatt a szokottnál kisebb gabonatermés miatt a 2008-as választások során a liszt kampánytéma lett. A kormány, hogy megőrizze a stabilitást, több ezer katonát rendelt ki a raktárok őrzésére. Ha gleccserek elolvadnak, a folyómedrek pedig szárazon maradnak, a helyzet csak tovább romlik. pakisztáni kormány előtt három lehetőség áll: hagyja, hogy népe éhezzen, együttműködik Indiával gátépítésben, ezzel egy ellenséges hatalom kezébe adva vízforrásait, vagy pedig támogatja a kasmíri iszlamista ellenállókat, ezzel próbálva kivéreztetni Indiát. Utóbbi esetben csak remélni lehet, hogy a két atomhatalom közt nem robban ki totális háború.

De nem csak a szárazság járhat súlyos következményekkel. Banglades és Hollandia egyaránt ki vannak téve a tengerszint emelkedésével járó veszélyeknek. Míg azonban a hollandok gátakkal és vízelvezető rendszerekkel védekezhetnek, addig a tengerparton élő bangladesiek nem tehetnek mást, mint hogy magasabban fekvő területekre költöznek.

A trópusi éghajlatú Bangladesben hagyományosan évtizedenként egyszer pusztít árvíz. Az elmúlt 11 évben azonban a folyók már három alkalommal léptek ki medrükből. 2007-ben a Sidr ciklon pusztítása tízezer ember halálát okozta. Márpedig 150 millió lakosával Banglades a Föld egyik legsűrűbben lakott országa. A legrosszabb forgatókönyv szerint a tengerszint emelkedése és a pusztító áradások miatt több tízmilliós menekültáradat indulhat útnak India, Burma, Kína és Pakisztán irányába. Az etnikailag és vallásilag erősen heterogén térségben a népességvándorlás már nem egyszer vezetett fegyveres konfliktusokhoz. India északi Asszám tartományában a gyorsan változó demográfiai arányok a közelmúltban véres lázadásokat, mészárlásokat eredményeztek.

Nem véletlen, hogy 2004-es cunami idején az Egyesült Államok 15 ezer katonát 25 hajót és 94 repülőgépet csoportosítottak át a katasztrófa-sújtott területekre. A Pentagon ugyanis tudta: az állami hatalom gyengülése ebben a térségben fegyveres konfliktusokhoz vezethet, ami fenyegeti Srí Lanka és más országok – akkor még – Amerika-barát kormányainak hatalmát. Kérdés azonban, hogy a Nyugat meddig bírja vállán viselni a világ gondjait. 2007-ben az ENSZ humanitárius szervezetei 13 nagy természeti katasztrófa utáni helyreállításhoz asszisztáltak.

Ezek közül csupán a perui földrengés nem kapcsolódott a globális felmelegedéshez. Ha a tendencia folytatódik, egyre kevesebb erőforrás jut majd az olyan, klímaváltozáshoz nem köthető katasztrófák, mint a földrengések áldozatainak megsegítésére. Ha pedig a jövőben Görögország vagy Spanyolország erdőségeiben újra felcsapnak valahol a lángok, vagy Olaszországban ismét megindul a föld, a helyieknek az eddiginél többet kell majd várniuk a külföldi segítségre.

Bár a fejlett országok fejletlenebb társaiknál nagyobb hatékonysággal kezelik a klímaváltozás hatásait, teljes mértékben nem szigetelhetik el magukat a harmadik világ problémáitól. A legjobb példa erre az Egyesült Államok és Mexikó esete. A Rio Grande és a Colorado folyó vizének kérdése eddig is feszültségek forrása volt a két ország kapcsolatában. A felmelegedéssel párhuzamosan a víz értéke csak növekedni fog. Ha a gazdag északi szomszéd meg is nyeri a vízért folytatott csatát, súlyos következményekkel kell számolnia.

Mexikóban a sivatagosodással és az ebből következő gazdasági hanyatlással megsokszorozódhat az Egyesült Államokba özönlő mexikói bevándorlók száma, ami minden eddiginél súlyosabb etnikai feszültségekhez vezethet Amerikán belül.

Hasonló problémákkal kényszerül szembenézni Európa is. A szub-szaharai övezetet sújtó szárazságok és aszály miatt egyre többen próbálnak Európába menekülni. Útjuk Észak-Afrikán át vezet. Az Európai Unió több Észak-afrikai országgal, köztük Marokkóval Líbiával, is kötött már egyezményeket az emberáradat feltartóztatása érdekében. Ez azonban csak részleges megoldás. A probléma akkor is átsugárzik az öreg kontinensre, ha az afrikaiak nem jutnak át a tengeren. Az Észak-Afrikában rekedt menekültek Marokkó, Mauritánia és más országok menekülttáboraiban folytatják életüket. Az arab ország gazdaságára ez komoly terheket ró, ami miatt romlik az állampolgárok megélhetése.

Az anyagi nehézségek társadalmi feszültséget szülnek. Megnő a fogékonyság a radikális vallási eszmék iránt, helyi szinten eldördülnek a fegyverek, valahol Európában pedig felrobban egy vasúti szerelvény. Európában megerősödnek a radikális erők, a jelenlegi liberális demokrácia pedig darabjaira hullik. Micsoda furcsa véletlen. Számos régi csillagtudós és jós, köztük a híres Nostradamus a 2000-es évek első negyedére jósolja a világvégét.

Hogy a világnak valóban teljesen vége legyen, nehéz elképzelni. Az viszont, hogy a jelenlegi világrend gyökeresen megváltozik, teljesen hihető.