Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója már júniusban felhívta a figyelmet arra, hogy elkezdték megépíteni a jongbjoni nukleáris létesítmény kulcsfontosságú részeit.

Hirdetés

Az ENSZ-szankciókkal sújtott állam az idén több rakétakísérletet is végrehajtott, elemzők mindemellett attól tartanak, hogy Phenjan öt év után újraindítja az atomfegyverek tesztelését is.

Ezzel összefüggésben a NAÜ jelentése kiemeli, hogy márciusban földmunka folyt a Punggye-ri atomkísérleti telephelyen abból a célból, hogy újranyissák a föld alatti atomrobbantásokhoz használt alagutat. Ugyanis az alagutat 2018 májusában részben beomlasztották annak érdekében, hogy elősegítsék az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával folytatott – időközben zsákutcába futott – atommentesítési tárgyalásokat. A munkát az Adit 3 nevű alagútnál a dokumentum szerint feltehetően már májusban befejezték.

Az észak-koreai hatóságok a telephelyen több faépületet építettek fel, továbbá a NAÜ megfigyelte, hogy helyrehoztak egy közeli utat is.

„Az atomkísérleti telephely újranyitása rendkívül aggasztó, csakúgy, mint a (jongbjoni) centrifugális dúsító létesítmény, az öt megawattos reaktor és egyéb létesítmények további üzemeltetése” – emeli ki a dokumentum.

„A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nukleáris programjának folytatása egyértelmű megsértése a vonatkozó ENSZ BT határozatoknak” – olvasható a NAÜ jelentésében, melyben „nagyon sajnálatosnak” nevezik az észak-koreai fejleményeket.

Grossi egyben felszólította a kommunista államot, hogy tartsa magát a BT határozataihoz, működjön együtt az atomsorompó-egyezmény (NPT) betartásán őrködő NAÜ-vel, és rendezze a még nyitott kérdéseket, különös tekintettel azokra, amelyek 2009 után merültek fel, vagyis amikor az ügynökség ellenőreit kiutasították az országból.

Korábban írtuk