Kongó vészharangok
Nem csitul a botrány Franciaországban. A nyugalmazott tábornokok, tisztek és katonák polgárháborúra figyelmeztető nyílt levelét egy szintén katonák által jegyzett petíció követte, melyet közel 300 ezren írtak alá. Mi állhat a levelek mögött?
Helyi híradások szerint Franciaországban rendszeressé váltak egyes migránsok által lakott városrészekben a rendfenntartó erők elleni támadások. Olyan is előfordult, hogy bűnözők tűzték ki a helyi rendőrök és közeli hozzátartozóik fotóit az épületek külső falára és lakóházak auláiba „élve vagy halva” jeligével. Mindennapos eset, hogy a rendbontók szemeteseket gyújtanak fel, majd csoportba verődve várják a helyszínre érkező tűzoltókat és rendőröket, bekerítik őket, és rájuk támadnak hol kövekkel, hol egyéb fegyverekkel. A közhangulatot különösen felborzolta, amikor áprilisban egy illegális tunéziai bevándorló berontott egy Párizs melletti rendőrőrsre, és Allah akbart kiáltva elvágta egy 49 éves, kétgyermekes rendőrnő torkát. Számos alkalommal érte támadás a terrorfenyegetettség miatt az utcán szolgálatot teljesítő katonákat is, akik a Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztősége elleni 2015. januári terrortámadás óta segítik a rendőri erőket.
Az első levél
A Valeurs actuelles című francia konzervatív hetilap április 21-én, a Charles de Gaulle elleni puccskísérlet 60. évfordulóján közölte a mintegy húsz nyugalmazott tábornok, száz, többségében szintén nyugalmazott magas rangú tiszt és több mint ezer katona által aláírt felhívást, melyben Emmanuel Macron államfőt a patriotizmus képviseletére kérték, aggodalmukat fejezve ki „a szétesés” miatt, amely „a hazát sújtja”.
A szöveg nagy port vert fel. Jean Castex miniszterelnök a leghatározottabban elítélte a nyílt levelet, több kormánypárti és baloldali képviselő az aláírók elleni jogi fellépést is szorgalmazta. Nem így a jobboldali Nemzeti Tömörülést vezető Marine Le Pen, aki egyetértett a katonák helyzetértékelésével, de leszögezte: a problémákat csakis politikai úton lehet megoldani.
– A levél időzítése, a benne leírtak és nevüket vállaló volt tábornokok korábbi politikai megnyilvánulásai miatt nem zárható ki, hogy politikai motiváció vezérelte a támogatókat – mondja lapunknak Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő, arra utalva, hogy Franciaországban nyáron regionális választások lesznek, ősztől pedig megkezdődik a jövő évi választási kampány. Az aláírók közül pedig többen megmérették már magukat helyhatósági választásokon a Nemzeti Tömörülés színeiben.
A szakértő szerint jelenleg a politikai verseny arról szól, hogy ki lép fel erőteljesebben a dzsihadizmus, a szeparatizmus és a terrorizmus ellen. A közbiztonság kérdésének felértékelődését mutatja Franciaország jobbratolódása is: míg 2017-ben a második fordulóban Emmanuel Macron 66-34 arányban verte meg Marine Le Pent, addig most csupán 56-44-re nyerne a radikális politikussal szemben.
A középutasként induló elnök tavaly októberben, nem sokkal Samuel Paty középiskolai történelemtanár lefejezése után ismertette az „iszlamista szeparatizmus” elleni akciótervét. A javaslatot az ellenzéki jobboldal az akkori formában nem támogatta, mert nem tartotta elég hatékonynak, míg a baloldal azért szavazott nemmel, mert szerinte felerősíti a muzulmánokkal szembeni diszkriminációt. A törvényjavaslattal kapcsolatos módosításokat, amelyek az első verzióban foglaltaknál szigorúbb intézkedéseket tartalmaznak, például az arcot fedő női ruhadarabok nyilvános viselésének tiltása, nemrég hagyta jóvá a jobboldali többségű szenátus, ahhoz azonban, hogy törvény legyen belőle, még a nemzetgyűlésnek is el kell fogadnia.
Almássy Ferenc Franciaország-szakértő úgy véli, hogy a levél megfogalmazója és támogatói által felvetett problémák már elég régóta emésztik a francia társadalmat, így tehát joggal vetődik fel a kérdés, hogy miért most tartották fontosnak világgá kürtölni aggodalmukat.
– Sokak szerint azon túl, hogy a katonák megelégelték a jelenlegi állapotokat, a felhívás elsődleges célja a kampány tematizálása – mondja a szakértő.
Bizonytalan hatások
A levél motivációja és hatása tehát nem egyértelmű. Almássy Ferenc szerint az, hogy Le Pen kiállt az aláírói mellett, egyfelől jó kampányüzenet lehet, ugyanis egy friss közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 58 százaléka egyetért a tartalmával. 84 százalék véli úgy, hogy az erőszak fokozódni fog, 73 százalék tart attól, hogy Franciaország szétesik, 74 százalékuk szerint az antirasszizmus kontraproduktív, és ugyanennyien látják úgy, hogy egyes francia városokban nem érvényesülnek a köztársaság törvényei. Másfelől korántsem biztos, hogy a levél Le Pen népszerűségét növeli, hiszen Macron úgy tudja beállítani a dolgot, hogy a Nemzeti Tömörülést a korábbinál mérsékeltebb irányba vezérlő politikus most a „puccsistákkal” áll össze. A társadalom szélsőségektől való félelme tehát a jelenlegi elnök malmára is hajthatja a vizet.
A levél megjelenése után François Lecointre vezérkari főnök közölte, hogy az aláírók katonai tanács elé kerülnek, és a még aktívakat azonnal nyugdíjazhatják. Jean-Luc Mélenchon radikális baloldali elnökjelölt és a szenátusi zöldek is feljelentést tettek ez ügyben, azzal érvelve, hogy hivatalos személyként kötelesek így eljárni, ha bűncselekményt észlelnek.
Franciaországban a köztisztviselőkre, így a katonákra is vonatkozik a szólásszabadság joga, ezt azonban árnyalja a „visszafogottság kötelezettsége”, ami a nyilvános állásfoglalásokban politikai semlegességet jelent
– Kérdés, hogy meddig terjed a katonák szólásszabadsága, és hogy politikai nyilatkozatnak számít-e, ha nemzetvédelmi ügyben szólalnak meg. A közleményt széles körben értelmezték úgy, hogy a tábornokok puccsra és polgárháborúra készülnek. Valójában viszont figyelmeztetés volt a levél, hogy ha nem cselekszik a politikai elit, akkor bekövetkezhetnek a leírt események. Meglepődnék, ha az államcsínyre való felbujtás megállna a bíróságon – fejti ki Soós Eszter Petronella.
Hasonlóan értékeli Almássy Ferenc is: puccsot nem szokás előre bejelenteni.
– Kontraproduktív lehet, ha meghurcolják a tiszteket és katonákat, akik nevüket adták a levélhez, vagy akár csak az aláírókat. A hadseregben szép számban vannak hazafiak, akik egyetértenek a leírtakkal, ezért ha őket büntetés érné, az sok állományban levő katonát felháborítana, és mellesleg Le Pen is profitálna belőle – fűzi hozzá.
A második levél
A botrány tovább dagad. A Valeurs actuelles május 9-én újabb, ezúttal aktív katonák által jegyzett anonim levelet tett közzé, amelyben megerősítették a korábbi nyilatkozatot. Az interneten több mint kétszáznyolcvanezren írták alá.
Soós Eszter Petronella szerint a második levél érdekessége az, hogy az aláírók – állításuk szerint – szinte mindannyian részt vettek vagy nemzetközi bevetésben, vagy az Őrszem (Sentinelle) terrorellenes járőrözésben, amely a 2015. januári párizsi merényleteket követően kezdődött a belföldi terrorfenyegetettség miatt. Így saját bőrükön tapasztalhatták meg a folyamatokat, amelyek évek óta mérgezik Franciaországot.
– Míg az első kapcsán az ellenérdekeltek azzal érveltek, hogy a levél nem „a hadsereg” megnyilatkozása, hanem néhány amúgy is jobboldali vagy szélsőjobboldali katona egyéni akciója, a második, állományban levő katonák által megfogalmazott levél esetében már nehezebben képviselhetik ezt az álláspontot. Érthető az óvatosság, ugyanis Franciaországban igencsak magas a hadsereg bizalmi indexe: egy 2019-es felmérés szerint a lakosság 74 százaléka bízik vagy inkább bízik a fegyveresekben – mondja Soós Eszter Petronella.
A mai nyugati országokban nem olyan egyszerű puccsal hatalomra jutni, mint a korábbi évszázadokban, mindenesetre a tábornokok, illetve a katonák levelei intő jelként szolgálnak Nyugat-Európának: ne hagyják, hogy szélsőséges ideológiák szakítsák darabokra a társadalmat.
Katonák nyílt levelei arról, hogy Franciaországot polgárháború fenyegeti
Vae victis!
A nyugalmazott francia tábornokok áprilisi nyílt levele így kezdődött: „Súlyos pillanatokat élünk. Franciaország veszélyben van, több halálos veszély fenyegeti. Mi nyugdíjasként is Franciaország katonái vagyunk, és a jelen körülmények között nem maradhatunk közömbösek szép országunk sorsa iránt.”
És így fejeződött be: „Látjuk, hogy nincs idő tovább késlekedni, mert különben a polgárháború vet véget a növekedő káosznak, és a halottak, akik miatt önöket terheli majd a felelősség, sok ezren lesznek.”
Ezt követte egy héttel később a már második nyílt levél ugyanott, amely többek között így fogalmaz (a demokrata.hu oldalon teljes terjedelmében olvasható):
„Mi vagyunk azok, akiket az újságok a »tűz nemzedékének« neveztek. Férfiak és nők, aktív katonák minden fegyvernemből és minden rendfokozatból, minden politikai irányzatból, akik szeretik a hazájukat. Ez az egyetlen dicsőségünk. Ám ha a szabályoknak megfelelően nem nyilatkozhatunk nyíltan, akkor sem hallgathatunk.
Afganisztánban, Maliban, a Közép-afrikai Köztársaságban és máshol sokan néztek közülünk szembe az ellenséges tűzzel. Sokan hagytak ott bajtársakat, akik a bőrüket kockáztatták, hogy elpusztítsák az iszlamizmust, amelynek önök most engedményeket tesznek a mi földünkön.”
A második levél legsúlyosabb állításai ezután következnek:
„Igen, idősebb katonáink teljes mértékben igazat írtak előző levelükben. Látjuk az erőszakot a városainkban és a falvainkban. Látjuk megtelepedni a kommünotarizmust (kb. törzsiség, etnikai, kulturális és vallási klánszellem – a ford.) a köztérben, a közbeszédben. Látjuk a Franciaország és történelme iránti gyűlöletet normává válni.
Talán nem a katonáknak kell kimondani ezt, érvelnek önök. Éppen ellenkezőleg, mivel helyzetértékeléseinkben apolitikusak vagyunk, rendkívül fontos megállapítást teszünk, ugyanis ezt a hanyatlást számos válságban lévő országban láttuk már.
Ez előzi meg közvetlenül az összeomlást. Előre jelzi a káoszt és az erőszakot, és ellentétben azzal, amit önök olykor állítanak, ez a káosz és erőszak nem »katonai puccsból« fog kirobbanni, hanem egy civil felkelésből.”
„Senki sem akarhat egy ilyen rettenetes helyzetet, idősebb katonáink és mi magunk sem, de igen, ismételjük: polgárháború lappang Franciaországban, és ezzel önök tökéletesen tisztában vannak.”
A múlt hét végén jelent meg a harmadik levél, amit ezúttal a hadsereggel szoros bajtársi együttműködésben lévő csendőrség tartalékos tisztje, Alexandre Juving-Brunet csendőr százados írt, aki az első levél szerzőihez hasonlóan vállalta nevét és tettének következményeit. A levelet, amely még sötétebb távlatokat tár fel, minimális, a lényeget nem érintő rövidítéssel közöljük.
„Beszivárogtak a hadseregünkbe
1991, Toulon. »Nem fogok harcolni a fivéreim ellen, ez az iszlám földje.« Ezt válaszolta egy matróz a felettesének 1991-ben a Foch repülőgép-anyahajó kihajózásakor az iraki hadszíntérre. Erről egy felderítési »emlékeztető« alapján értesültem 2011-ben. Húsz év telt el a két dátum között, majdnem egy nemzedéknyi idő.
Mindazok, akik azt hiszik, hogy országunk és hadseregünk iszlamizációja puszta fikció, csak önmagukat áltatják, hiszen akik ezt fedezik és úgy tesznek, mintha nem látnák, holott a felelős pozíciójuk azt parancsolja nekik, hogy leplezzék le a folyamatot és harcoljanak ellene, mind árulásban bűnösök a francia nemzet alapvető értékeivel szemben.
2007, Valdahon. A századparancsnok elsápadva néz rám, amikor fiatal csendőrtisztként ügyészi felhatalmazással átkutatom egy katona legénységi szobáját, aki előző este egy éjszakai mulatóhelyen kirobbant verekedésben megölt valakit. Egy 1998-as ostoba törvény ugyanis megtiltotta a katonai parancsnokoknak alárendeltjeik személyes dolgai átvizsgálását – a jogállam nevében. Így telepedett meg a féreg a gyümölcsben.
Tíz évvel később tehát ezen a napon találtuk szembe magunkat az al-Kaida kettes számú parancsnoka, Abu Muszab az-Zarkávi portréjával e katona szekrényében, miközben franciák kockáztatták a bőrüket Afganisztánban az egyetemes francia értékek nevében éppen az al-Kaida ellen harcolva. Még hogy nem létezik az ötödik hadoszlop!
Ezen a reggelen gyorsan közvetlen kapcsolatba kerültem az akkori hadügyminiszter stábjával, amely láthatóan nem zavartatja magát a hierarchikus láncolat miatt, amikor pontosan meg akarja tudni, hogy mi történt, és hogy mik lehetnek a lehetséges következmények a minisztériumra nézve. A politikusok pontosan tudnak mindent, ami történik.
Önök hallottak ezekről az információkról? Nem, mert valószínűleg titkosították őket. Egyébként a Védelmi Tanácsok éppen erre valók: ott minden titkosított, tehát az állítólagos demokratikus vezetőink többé már nem zavartatják magukat azzal, hogy számot adjanak a nemzetnek. Megelégednek a méltóságteljes hajbókolással, amikor e lappangó háború halottai előtt tisztelegnek.
A politikusok tudnak mindezen ügyekről évek óta, de úgy tesznek, mintha meglepődnének, amikor franciák nyakát vágják el kultuszhelyeinken, rendőrségeinken… és rövidesen a kaszárnyáinkban is.
Államérdek követeli alapvető értékeink védelmét: jelesül a franciák életéét a saját földjükön. A politikusok azonban nyilvánvalóan elfelejtették ezt, és az államérdek már csak hazugságaik és árulásaik álcázására szolgál. Ezek a megismétlődő árulások erős társadalmi válságot fognak kiváltani: polgárháborút, amelytől mindenki retteg. […]
A takíja (alakoskodás az iszlám terjesztése érdekében – a ford.) ugyanúgy létezik, mint az ötödik hadoszlop, de ez utóbbi már nem németbarát, mint 1914-ben volt, vagy bolsevikbarát, mint a hidegháború alatt, hanem nyíltan iszlamista. A hadseregünkbe való beszivárgás is létező jelenség, amelyet újra csak a jogállam, a progresszivizmus és az egyetemes emberi jogi »értékek« kultusza tett lehetővé, amelyek a mi Emberi jogi és állampolgári nyilatkozatunk ellenpólusát képezik.
Ha holnap bekövetkezik a polgárháború, olyan konfliktusba fogunk belezuhanni, amelyet a legkitűnőbb tábornokaink már elméletbe foglaltak az indokínai, majd az algériai háború során, az amerikaiak pedig ügyesen plagizáltak iraki beavatkozásaik alkalmával.
A felkelésellenes háborúról van szó.
Erre a háborúra, amelyet európai kapunkban, Koszovóban is megfigyelhettünk, Franciaország és hadserege nincs felkészülve a politikai-jogi bomlasztás miatt, amelyet fegyveres erőink 25 éve kénytelenek elszenvedni katonai arzenálunk szétzilálásának mesteri politikusi hadművelete következtében… főképp a kettős állampolgárok fegyveres erőinkbe való beszivárgása által.
A legsúlyosabb fenyegetés ugyanis az, hogy fegyveres erőinkben kettős állampolgárságú katonák is vannak, akik tehát két zászlónak esküdtek hűséget, ami összeegyeztethetetlen nemzetvédelmünk kötelezettségeivel. Ezt a groteszk helyzetet újra csak az úgynevezett jogállam tette lehetővé. Franciaország az egyetlen nagyhatalom a világon, amelyik engedélyezi, hogy állampolgárai megőrizhessék eredeti állampolgárságukat is. Ha aztán holnap konfliktus robbanna ki a Földközi-tengeren, ezek a katonák vajon melyik zászlót szolgálnák? Netán idegen titkosszolgálatok kezében vannak, amelyek kihasználnák ezt a kettős köteléket? […]
Mi fog történni polgárháború esetén, amikor a parancsnokok küldetése az lesz, hogy helyreállítsák a rendet a külvárosokban, ahonnan 25 éve a katonáinkat verbuválják?
Vagy azt gondolják, hogy a muzulmán vallású katonák automatikusan a saria vagy a törzsi és klántörvények elé helyezik majd a köztársaság törvényeit? Gondolhatják ezt, de fel is nyílhat a szemük egy olyan valóságra, amelyre nincsenek felkészülve. Tudják, hogy a legutóbbi felmérések nem adnak önöknek igazat? Egy közvélemény-kutatás szerint a muszlim fiatalok 57 százaléka számára a saria fontosabb, mint a köztársaság.
Ha a muzulmán vallású francia állampolgároknak csupán egy százaléka, vagyis százezer ember és a 600 ezer főnyire becsült illegális bevándorló cinkosaik fellázadnának, Franciaország olyan súlyos válsággal találná magát szembe, amelynek során több mint félmillióan támadnának rá, közvetlenül a saját földjén. A belbiztonsági erőket elsöpörnék, és a francia népnek kellene megvédenie saját magát az összecsapás első szakaszaiban.
A 2005-ös forgatókönyv (2005 október–novemberében három hétig tartó etnikai-vallási lázongásokra került sor az ország egész területén – a ford.) megismétlődésének kezdeti csapása ugyanis pusztító lenne, és megmutatná a francia népnek, hogy a közegészségügynek a Covid–19-válság alatt kiderült lepusztultságához csak a fegyveres erőké fogható, amit azonban majd csak a megpróbáltatás fog felfedni.
Ha a hadseregünkbe már veszélyes mértékben beszivárogtak, amit csak a felderítő szolgálatok mérhetnének fel, akkor a válság kezdetén a hadsereg nem lesz képes beavatkozni saját összeomlásának kockázata nélkül, ezért a parancsnokoknak előbb tisztogatniuk kellene a legénységi állományban, mert különben ellenséggel szembesülnének a saját soraikban. Ez a tisztogatás azonban hetekig eltarthat, amely időszak alatt a francia népnek egyedül kell szembesülnie a kirobbant polgárháborúval. Miután a tisztogatás sikeresen lezajlott, az állomány létszáma viszont elégtelen lehet, mert a felkelésellenes háború a fejlett kommunikációs technológiák ellenére 10-1 arányú erőfölényt igényel egy zóna megfelelő ellenőrzése és a hadviselők semlegesítése érdekében.
Fel tudunk állítani egy ötmilliós hadsereget? Ez olyan jelentős erőfeszítés lenne, mint az 1914–18-as háború idején, és a francia nemzet már nem képes erre. Tehát a szakadék szélén vagyunk.
Hanyatló francia köztársaságunk számára a végső megoldás körülbelül ezerfős (katonákból, rendőrökből, bírákból, fegyőrökből, vámosokból és másokból álló) taktikai egységek létrehozása lenne azzal a feladattal, hogy egy hónap alatt pusztítsák ki a gonoszt az elővárosokból.
Franciaországban jelenleg 750 törvényen kívüli zóna és mintegy 110 szalafista mecset található. Ez a misszió három éven belül megoldhatná a problémáinkat, ha állandó költségvetést és emberállományt szentelünk neki, lehetővé téve legalább 30 előváros szimultán ellenőrzését 30 ezer fő bevetésével. Franciaország még rendelkezik ezekkel a forrásokkal, mielőtt a tűzvész elterjed, és országunk elérkezik a visszafordíthatatlan bukás fordulópontjához.
Ha elveszítjük a franciaországi csatát, országunk szét fog esni, ahogyan szétesett Örményország, Libanon vagy a Balkán.
Vae victis.”