Kontraproduktív a kioktató hangnem
A CSU elnöke szerint Európai Bizottságnak sem lenne szabad az egyes kormányok feje felett dönteni.
A CSU elnöke szerint nem lenne szabad az egyes kormányok feje felett dönteni, még az Európai Bizottságnak sem.
Fotó: ShutterStock.com, illusztráció
Nagyobb erővel kell törekedni a párbeszédre és a rugalmas szolidaritás elvét kell alkalmazni a migránsok európai uniós tagországok közötti elosztásának ügyében – mondta Horst Seehofer német belügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban, amelyet a 888.hu szemlézett.
A bajorországi Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke arra a kérdésre, hogy a kelet-európai EU-tagországok ellenállására tekintettel észszerű-e továbbra is ragaszkodni a migránsok elosztásához elmondta, hogy kontraproduktív az a kioktató hangnem, amely az Európai Bizottságnál jelent meg. Emellett – hangsúlyozta – atyáskodás és gyámkodás is kialakult a Bizottságnál, pedig nem lenne szabad az egyes kormányok felett dönteni.
A teljes interjúszemlét IDE kattitva tekintheti meg.
(888.hu, demokrata.hu)
