Konzervatív jövő

– Egy ideje újra és újra visszatér Budapestre. Mi vonzotta Magyarországra?

– 2021 nyarán részt vettem a Mathias Corvinus Collegium vendégkutatói ösztöndíjprogramjában, és nagyon jól éreztem magam itt. A program végeztével hazautaztam Spanyolországba, de azóta rendszeresen visszajárok Magyarországra. Az Alapjogokért Központ, ahol most vagyunk, kifejezetten különleges hely számomra, és már most nagyon készülök az újabb budapesti CPAC-re.

– Az Alapjogokért Központ konferenciáján, ahol beszélgetünk és ahol ön is felszólalt, elsősorban a szólásszabadság, a sajtószabadság, a család- és gyermekvédelem témáit járták körbe. Ezekben a témakörökben milyen különbségeket lát hazája, Spanyolország és Magyarország között?

– Hadd kezdjem a szólásszabadsággal. Az olyan konzervatív demokráciákban, mint Magyarország, Lengyelország vagy Izrael, a szólásszabadság nem csupán eléggé erős, de meg is erősödött a nyugat-európai államokban – Spanyolországban, Franciaországban, Német­országban, Nagy-Britanniában – tapasztal­ható és mindent elborító cancel culture-re, vagyis az eltörlés kultúrájára válaszul. Magyarországon ráadásul valódi szólásszabadság létezik: senkit nem hallgattatnak el azért, mert elmondta a véleményét. A sajtó, a televízió, a rádió sokszínű. Az önök hazája nem hódolt be a nyugati woke-diktátumoknak. Egy másik lényeges különbség a család megítélése. Nyugat-Európában már egyre inkább nemcsak a családalapításra, de még a párkapcsolatokra is ferde szemmel néznek, a természetes környezetre rombolónak tartják őket, és általában úgy tekintenek rájuk, hogy velük az ember lemond saját jogairól. A magyar kultúra ettől merőben eltér: itt értékesnek és a társadalom alapkövének tekintit a családot. Ez nem csupán a családbarát kormányzati döntéseknek köszönhető; azok természetesen komoly szerepet játszanak, de a magyar eleve rendkívül családcentrikus nép.

– Mi van meg bennünk, ami nincs meg sok nyugat-európai társunkban?

– Ezen én is sokat gondolkoztam már, és arra jutottam, hogy a magyarokban nincs meg az a posztkoloniális bűntudat, amely annyira jellemző Nyugat-Európában; Spanyolországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában sokan érzik úgy, hogy a hazájuk a múltban komoly bűnöket követett el más népekkel szemben, ezért pedig vezekelniük kell, ami aztán a woke-izmusban jelenik meg. Magyarország ezzel szemben más népek elnyomásától szenvedett. A magyar politikai vezetésnek nem kell úgy éreznie, hogy vezekelnivalója van a múltért, ez pedig megalapozza a konzervatív politika beágyazottságát. Ha kicsit még távolabbra, az Egyesült Államokra tekintünk, akkor pedig azt látjuk, hogy az ott tapasztalható, mindent a bőrszín, illetve származás szerint felosztó gondolkodásnak önöknél híre-hamva sincs; ott már az egészen kicsi gyermekeknek is azt tanítják, hogy ha fehér bőrűek, akkor elnyomók, ha pedig feketék, akkor elnyomottak.

– Ön szerint az Egyesült Államok ilyen szempontból elérte azt a pontot, ahonnan nem fognak tudni visszafordulni? A fehér amerikai kisgyerek ezentúl már örökké elnyomónak érzi majd magát, a kisfiú pedig lehet kislány vagy lámpabúra is?

– Meg kell erősödnie a woke-identitáspolitikával szembeni ellenállásnak. Szövetségi állami szinten ennek már vannak jelei – legismertebb képviselője ennek Ron DeSantis floridai kormányzó, akinek jómagam is nagy támogatója vagyok –, de ez nem lesz elég. Mindeközben az amerikai választóknak nagyon kell figyelniük arra, hogy olyan politikusok mellé álljanak, akik számára a woke-ellenesség nem merül ki a retorika szintjén: a gyakorlatban is vissza kell foglalniuk a saját kultúrájukat. Hiszek benne, hogy létezik a visszafelé vezető út – azt azonban nem tudom megjósolni, milyen messze tudnak majd jutni rajta. Meglehet, hogy az ötvenes évek kultúrája már örökre elveszett. De ahhoz, hogy elindulhassanak a normalitás felé, elengedhetetlen, hogy először is konzervatív győzelem szülessen 2024-ben, és az újonnan felálló vezetésnek nem csupán a szavak szintjén, de a gyakorlati kormányzás tekintetében is woke-ellenesnek kell lennie.

– A gyakorlati megvalósítást tekintve DeSantis sikeresebb vezetőnek tűnik, mint Donald Trump…

– Gladden Pappin barátomra hivatkoznék, aki felhívta rá a figyelmet, hogy a Republikánus Párt komoly változáson megy keresztül, amikor a kilencvenes években és kétezres évek elején képviselt, neoliberális politikáról – amikor nem érdekelte őket, hogy az ipar egy jelentős része átköltözött Kínába, hogy a határ tárva-nyitva állt, és azon keresztül szabadon áramlottak be a drogok – valami más felé próbálnak nyitni. Donald Trump elnöksége alatt, bár egyetértek azzal, hogy a gyakorlatban kevesebbet valósított meg az ígéreteiből, mint ahogy sokan vártuk, már előtérbe kerültek a fontos társadalmi kérdések és egy valamiféle munkásosztálybeli konzervativizmus.

– Magyarországon a közelmúltban két olyan iskolai botrány is napvilágot látott, amely hatalmas ellenállást váltott ki, megerősítve bennünket abbéli hitünkben, hogy a magyar társadalom túlnyomó többségében még mindig erősen megvan a normalitás megvédéséhez elengedhetetlen életösztön. Az internet, az információ szabad áramlásának korában ön szerint képesek leszünk megőrizni ezt? Maradhatunk régivágásúak ebben a rendkívül gyorsan változó, új világban?

– Az Európa más részein élő konzervatívoknak is azt az utat ajánlanám, amelyet nagy részben Orbán Viktorék is bejártak a saját intézményeik, agytrösztjeik, oktatási központjaik, médiájuk létrehozásával. Így tudják biztosítani, hogy bármi történjék is, ne veszítsék el a befolyásukat. Ha Orbán Viktor nem nyert volna 2022-ben, akkor is megmaradt volna a befolyása az évek során létrehozott intézményeken keresztül; ez is mutatja, milyen az, amikor egy politikus hosszú távon gondolkozik.

– Beszélgetésünk során már a fél világot bejártuk, de még nem esett szó a decemberben esedékes spanyolországi választásokról. Milyen eredményekre számít?

– Jelen pillanatban a legégetőbb kérdés az, vajon a középjobb – valójában inkább középbaloldali-neoliberális – Partido Popular a szocialistákkal vagy a jobboldali Voxszal lép-e majd koalícióra. Az hihetné, hogy a spanyol konzervatívok ez utóbbinak örülnének jobban, ám ha hosszú távon gondolkozunk, lehet, hogy jobb, ha a PP egyértelműen elköteleződik balra, így a jobboldalon a Vox marad az egyetlen alternatíva, és egy-két ciklus múlva felállhat egy valódi, erős konzervatív kormány Spanyolországban.