Köszönik, jól vannak

Utunkat megelőzően és azt követően, közvetlen és tágabb környezetünkben egyaránt érzékeltük a nyugati, főként amerikai sajtó narratíva-építésének sikerét. Jószándékú ismerősök és barátok emlékeztettek, hogy Peking évtizedek óta iszonyatos visszaéléseket követ el az ujgur kisebbség ellen, amellyel szemben újságíróként fel kell emelnünk a szavunkat. A megtapasztalt valóság azonban sehogy nem békíthető össze azzal a képpel, ami a nyugati világban uralkodik a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területről.

Ujgur Disneyland

De a valóságot láttuk-e utazásunk során, vagy csak Patyomkin-realitást vetítettek a szemünk elé, ami mögött ott senyved egy elnyomott kisebbség? Ha díszletekről van szó, úgy meg kell állapítani, hogy a pekingi vezetés egészen élhető „művilágot” épített a Hszincsiangban élő tízmillió han, tízmillió ujgur, másfélmillió kazah és a többi kisebbség számára. A gyorsvasúti infrastruktúra európai mércével is irigylésre méltó, kifogástalan autópályák, fő- és mellékutak, gyárak, üzemek, gigantikus mezőgazdasági beruházások sora mutatja, hogy Kína számára kiemelten fontos a periféria fejlesztése.

A csúcstechnológia bevezetésével párhuzamosan korábban kietlen sivatagokat telepítettek be gyümölcsfákkal. A nagyvárosok (Kashgar, Yining) kínai mércével mérve kistelepülések, a legnagyobb, Ürümcsi is „csak” 4 milliós. Struktúrájukat tekintve viszont olyanok, mint bármelyik kínai nagyváros: hatalmas főutak, bevásárló- és szórakozónegyedek, presztízsépítmények, felhőkarcolók és égbenyúló lakóépületek. A hagyományos ujgur építészet emlékei megmaradtak itt ott, a mecsettől a bazáron át az óváros alacsony lakóépületeiig. Tény azonban, hogy a városok terjeszkedésével rengeteg régi épületet elbontottak.

Az államhatalom megérezhette, hogy az ujgurok fájlalják a régi városkép felszámolását, Kashgarban ezért egy múzeumot szenteltek annak magyarázatára, miért volt szükség arra, hogy a romantikus vályogházakat vasbetonból épült monstrumok váltsák fel. A mindent átalakítani akarás vágya persze általánosan jellemző Kínára, Sanghajtól kezdve Shenzezen át Csungkingig. Nem feltétlenül örvendetes, ami történik, az urbanizáció és a közösségi érdek egy ekkora populációban azonban áldozatokat követel.

Kína ugyanakkor az elmúlt évtizedekben ráébredt arra is, hogy a hagyományos életmód értéket képvisel, amely csak állami védelem mellett maradhat fenn. Ez a szemlélet jelenik meg Hszincsiangban, amikor vidéken a ma is jurtákban lakók számára is lehetővé teszik a szolgáltatásokhoz és a pénzkereseti lehetőségekhez való hozzáférést. Ezzel milliók számára teremtenek megélhetési és felemelkedési lehetőséget, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül. A hatalmas állami gyümölcs ültetvényeken, a gyárakban éppúgy munkát lehet vállalni, mint a turizmusban vagy a vendéglátásban.

A turizmus különösen fontos kitörési pont az ujgurok számára. A Hszincsiangban található Ili prefektúra évente több mint 33 millió turistát lát vendégül. A teljes tartományra vetítve a szám ennek a sokszorosa lehet; hatalmas pénzek fordulnak meg az iparágban, amelynek főként a nemzetiségek, a kazahok és az ujgurok a kedvezményezettjei. Ennek keretében a nemzetiségeknek módjuk van ápolni kultúrájukat, amelyet látványosságként könnyen piacosíthatnak a szórakozni, költeni és csodálkozni vágyó kínai turisták körében. Rengeteg hagyományőrző együttes keresi azzal a kenyerét, hogy táncos, zenés előadásokkal szórakoztatják a vendégeket.

Kínára amúgy is jellemző, hogy a népi és a magas kultúrának egyaránt hatalmas presztízse van. A könyvtárak, színházak tömve vannak, egy felkapott költő ma is olyan népszerűségnek örvend, mint itthon a sokkal soványabb minőségű szellemi produktumot előállító Azariah. Sajnos a giccsre itt is bőségesen van kereslet. Amennyiben az AI számára utasítást adnánk, hogy készítsen el egy képet a jellegzetes ujgur vállalkozóról, úgy egy zsúfolt bazár közepén, eredeti és kamu „hand made” portékákból rakott halom tetején, népviseletbe öltözött ujgur üldögélne, aki unottan veszi el az egymás sarkát taposó kínaiaktól a piros színű százjüanos bankókat. A hatalmas kashgari vagy ürümcsii bazárban ugyanis az ujgur kultúra a kirakatban tündököl. Minden portéka – ujgur népi hangszerek, népviselet, fejfedők, kendők – gazdára talál, ahogy a hegyi falvak kulturális és gasztronómiai mutatványaiért is sorban állnak a turisták.

Bővülő lehetőségek

Mindezekkel együtt az ujgurok joggal érzik úgy, hogy teret veszítenek szülőföldjükön. Az utóbbi évtizedekben a hatalmas ipari és mezőgazdasági beruházások sok millió kínait vonzottak a területre. Bárhol jár az ember Hszincsiangban, mindenütt építkezésekbe botlik, rengeteg országos érdekeltségű üzem létesült, amelyek a legfejlettebb technológiával termelnek. A vállalatokat az vonzotta, hogy a kedvező adottságoknak köszönhetően a napenergiából nyert elektromos áram ára feleannyi, mint Kína többi részén, a képzett munkaerőt pedig lakással, életkezdési támogatással csalogatták Hszincsiangba.

Értető az ujgurok szorongása: a képzett és szorgalmas kínaiak vérre menő versenyt hoztak a munkaerőpiacon. Az ujgurok problémájára kizárólag az oktatás nyújthatott volna és nyújthat ma is megoldást. Lehetővé téve, hogy a társadalom kitermelje soraiból saját mérnökeit, műszerészeit, szakmunkásait, akik jól fizető állásokhoz juthatnak az épülő gazdaságban.

A pekingi kormány számtalan módon támogatta az ujgurok felzárkózását. Egyebek mellett az adott népcsoportba tartozó fiatalok 15 évig élvezhették az ingyenes közoktatást, a han kínaiak gyermekei ezzel szemben csak 12 évig, továbbá az ujgur fiatalok kedvezményeket kaptak az egyetemi felvételik során is. A támogatások a családokat is érintették, ugyanis a törvények lehetővé tették, hogy az ujgurok három gyereket vállaljanak, miközben a kínaiakra a szigorú egyke politika vonatkozott.

Az ujgur népesség államilag szervezett asszimilálásáról szóló narratíva tehát sántít. Tény ugyanakkor, hogy a kínai nyelvtudás alapelvárás az iskoláztatás és a munkavállalás esetében is. Az anyanyelv használatát viszont semmilyen törvény nem tiltja. Kínaiul tudó útitársaink szerint az ujgurok egymás közt a saját nyelvüket használják, ami érződik az akcentusukon is. Emellett ujgur nyelvű nyomtatott és online sajtó is elérhető, a közintézmények feliratai pedig szigorúan többnyelvűek. A terület autonómiát élvez, a kormányzó maga is ujgur, sőt az ország törvényeivel összhangban saját rendeleteket is alkothatnak. A rendőrök, a közhivatalnokok között is sok az ujgur, senkit nem pisszegnek le, ha az anyanyelvén szólal meg.

Akik az ujgurok vallásgyakorláshoz fűződő jogai miatt aggódnak, azoknak érdemes figyelembe venniük, hogy az ujgurok egy jellegzetes közép-ázsiai nép, amelynek tagjait nem különösebben emészti a vágy a mecset látogatása és a vallásos törvények betartása iránt. Emellett mégis figyelemre méltó, hogy a hivatalos állami ceremóniákon, amelyeken részt vettünk, tiszteletből nem szolgáltak fel alkoholt, hogy ne sértsék meg a muzulmán vallás előírásait.

Trükkös terrorizmus

Az ujgur–kínai ellentét tehát egyáltalán nem magától értetődő. A pekingi narratíva szerint a CIA által létrehozott vagy támogatott szélsőséges iszlamisták felelősek azért, hogy marginalizálódott csoportok terrortámadásokon keresztül vezették le frusztrációjukat. Az elmúlt három évtizedben 200-nál is több késes, pokolgépes és gépfegyveres támadást követtek el ujgur terroristák. A hírhedt 2009-es felkelés alkalmával több száz han kínait halálra vertek, majdnem 2000 embert pedig megsebesítettek. Később közel 5000 ujgur csatlakozott az Iszlám Államhoz, illetve az alapvetően türk ujgurok Törökországban is elkövettek támadásokat.

Kína számára egyetlen percig sem volt kérdés, hogy ki vagy mi áll a háttérben. Szerintük Washington a piaci versenyben szeretett volna azzal előnyt szerezni azzal, hogy Kínát polgárháborúba taszítja. A történet azonban másként alakult. Peking rövid úton vetett véget a konfliktusnak. Felvonult a katonaság és felgöngyölítették a terrorhálózatot. Azonosították az elkövetőket és azokat is, akik tevékenyen vagy pszichésen támogatták őket. Végül átnevelőtáborokba gyűjtötték mindazokat, akik gyanúba keveredtek.

A módszer bevált. Kína rendet teremtett, 2016 óta nem történt terrortámadás. A rendteremtés ugyanakkor lehetőséget adott az Egyesült Államoknak arra, hogy az emberi jogok védelme nevében különféle gazdasági szankciókat vessen ki Kínára, és erre rákényszerítse szövetségeseit is. Az átnevelőtáborok ma is élénk vitát keltenek, illetve ürügyet adnak különféle Kína-ellenes politikai akciókra. Igazából senki nem tudja, hogy mi történik a táborokban, a kínaiak állítása áll szemben az amerikaiakéval. Washington és angolszász szövetségeseinek vádhatósági és bírói pozícióját azonban némileg gyengíti, hogy nemrég még Irakot vádolták tömegpusztító fegyverek birtoklásával, majd miután lerohanták az országot, megöltek több ezer ártatlant, rátették a kezüket az olajkincsekre, kiderült, hogy soha nem is léteztek az ürügyként megjelölt fegyverek. Közben Amerika maga is tartott és jó eséllyel ma is tart fenn illegális börtönöket, amelyben vád és ítélet nélkül tartanak fogva embereket.

A béke próbája

A konfliktus mára nyugvópontra ért, semmiféle feszültséget nem lehet érezni a hétköznapi életben. Bárhova megyünk, ujgurok és a kínaiak egyaránt örömmel fényképezkednek és elegyednek beszélgetésbe az idegenekkel és egymással. Haragra pedig éppenséggel a kínaiaknak is okuk lenne, sokuknak ugyanis közvetlen családtagjaik estek a támadások áldozatául.

A béke igazi próbája az éjszakai életben történik meg. Erdélyi tapasztalatokból tudjuk, hogy az elnyomottak feszültsége másként oldódik alkoholban, mint az elnyomóké. Ürümcsiben és Kashgarban azonban nyoma sincs etnikai ellentéteknek. Az óvárosokban végeláthatatlan sorban állnak a vendéglők, amelyek kínai, ujgur, mongol, kazah fogásokat kínálnak. A sokadik sör elfogyasztása után mi magunk is levetettük a magyarokra oly jellemző hűvös és távolságtartó magatartást és egy amerikai viselkedési és kommunikációs attitűdöket mutató kazah és kínai párossal ölelkezve fejeztük ki, hogy örülünk a találkozásnak.

Az utcazenészek ujgur nyelven is dalolnak, miközben az asztaloknál bárányhúsos saslikot és a helyi közepesen jó Musu sört fogyaszt a nagyérdemű. Saját tapasztalatunk szerint az ujgurok nemigen tudnak a magyar-ujgur rokonságról, ők a törököket tartják legközelebbi rokonaiknak. Azonban a magyarok érdeklődését is szívesen veszik. A klubok táncterén végkép nem számít az etnikai háttér, valószínűleg most lett nagykorú egy olyan generáció, amelyik származástól függetlenül örül, amiért egy emelkedőben levő állam polgára lehet. A jövő kilátásai pedig egyre kedvezőbbek, ugyanis Ürümcsi jelenti az Övezet és Út projekt nyugatra nyíló kapuját, a Kínát Európával összekötő gazdasági folyosó nulladik állomását.

Eszközök voltak

Ez volt sorban az ötödik szakmai utunk Kínában, ennek ellenére mi magunk sem tudtuk, hogy mi vár ránk az Ujgur Autonóm Területen. Néhány nap hszincsiangi tartózkodás után azonban érezni lehetett, hogy a sanyargatott ujgur kisebbség története valahogy nem kerek. Már csak azért sem, mert Kínában rengeteg kisebbség él békében, köztük muszlim vallásúak is, akik semmiféle joghátrányt nem szenvednek el. A Hszincsiang Ili prefektúrában többségben levő kazahok szintén meglehetősen elégedettek a sorsukkal, a maguk által felügyelt skanzenvilágban jó pénzért vendégül látják a már említett 33 millió turistát. Mindezek mellett Közép-Ázsia népei kivétel nélkül Kínában vágynak dolgozni, ám valamilyen oknál fogva kizárólag az államilag támogatott ujgur kisebbség egy szűk csoportja úgy érzi, nyűg számára Peking fennhatósága alatt élni. Még úgy is, hogy közülük rengetegen költöztek a belső-kínai nagyvárosokba, ahol vállalkozásokat vezetnek vagy munkát vállalnak.

Afelől nincs kétségünk, hogy történtek visszaélések az ujgurok kárára, azonban a Pekingből irányított szisztematikus kisebbségüldözésről szóló vád egyszerűen nem igaz. A valóság azt mutatja, hogy egy cinikus nagyhatalom feláldozott egy tízmilliós népet annak érdekében, hogy riválisának keresztbe tegyen. Nem először történik ilyen a történelemben. Számunkra hat repülőúton, több ezer kilométeren, számos nagy- és kisvároson, a forró sivatagon és a magashegységeken, illetve számtalan érdekes és megtisztelő találkozásokon keresztül vezetett az út, hogy megközelítőleg hű képet kapjunk az ujgurok lakta vidék életviszonyairól.

Az ajtó pedig nyitva áll bárki számára. Kína nem emel akadályokat a civil és az újságírói érdeklődés elé. Bárki saját szemével is meggyőződhet a valóságról.

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 / 10