A jövőben még intenzívebbe kell tenni az Európai Parlament (EP) és a nemzeti parlamentek közötti kapcsolattartást – többek között erről volt szó Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Martin Schultz, az Európai Parlament elnökének hétfői budapesti találkozóján.

Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI-hez eljuttatott közleményben kifejtette, az Országházban tartott találkozón mindkét fél kiemelte az Európai Parlament és a magyar Országgyűlés közötti hagyományosan jó kapcsolatokat, és egyetértett abban, hogy a jövőben még intenzívebbe kell tenni az EP és a nemzeti parlamentek közötti kapcsolattartást, egy olyan intézményi struktúra fenntartásával, amelyben a nemzetállami és az európai döntéshozatal egyszerre járulhat hozzá egy erős Európa megteremtéséhez.

Kövér László a közlemény szerint úgy fogalmazott, hogy minden múltbéli és esetlegesen előttük álló vita dacára nem az európai intézményrendszer gyengítésében, hanem pont fordítva, egy erős Európa megvalósításában érdekeltek, amely azonban csak erős nemzetállamokra épülhet.

Martin Schulz szerint az Európai Parlamentben, azaz európai szinten a nemzeti parlamentek fontosabb szerepet kell hogy  kapjanak. Megemlítette, hogy az EP-ben az uniós szabályzások fele nemzeti kezdeményezésre született, így ezen szabályozók hatékonyságának növelése mindkét fél érdeke az együttműködés kiterjesztése által is.

MTI