Fotó: MTI/EPA/Daniel Irungu
A Kongói Demokratikus Köztársaságban mûködõ békefenntartó ENSZ-misszió (MONUSCO) katonái járõröznek Gomában 2025. január 31-én.
Hirdetés

Az afrikai országok vezetőinek küldött nyílt levelében Jean Kaseya, az Africa CDC igazgatója kiemelte, hogy a „szélsőséges körülmények”, illetve az összecsapások miatt menekülők okozta helyzet elősegíti a majomhimlő mutációinak kialakulását.

A vírus egyik variánsát – amelyet azóta a világ számos országában észleltek – 2023-ban fedezték fel a Kongói DK Észak-Kivu tartományában, ahol a mintegy hárommilliós Goma is található.

„Ez az egész nem pusztán biztonsági ügy, igazi közegészségügyi veszélyről van szó” – szögezte le Kaseya, kiemelve: a harcoknak azonnal véget kell vetni, „mert ha nem tesznek döntő lépéseket, nemcsak a golyók oltanak ki majd emberi életeket, hanem az ebből a törékeny régióból elszabaduló, ellenőrizetlenné váló járványok, akár pandémiák is, tönkretéve gazdaságainkat és társadalmainkat szerte a kontinensünkön”.

A városban a héten robbantak ki harcok, miután az M23 nevű tuszi milícia és a szomszédos Ruandából érkező csapatok elfoglalták Gomát. A Kongói DK és Ruanda azóta felmondták a diplomáciai kapcsolatokat, az M23 pedig bejelentette, hogy Kinshasát is el akarja foglalni.

Korábban írtuk

Az ENSZ szerint a Goma körüli harcokban legkevesebb 700-an vesztették életüket.

Idén Afrika 12 országában több mint 2000 majomhimlős megbetegedést regisztráltak az Africa CDC adatai szerint.