„Megígértük, megcsináltuk” – fogalmazott a köszöntőjében, és emlékeztetett: Szijjártó Péter külügyminiszter a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok 60. évfordulóján tavaly jelentette be, hogy közvetlen légijárat jöhet létre Budapest és Kuvaitváros között. Több mint 10 éve döntöttek a déli nyitás politikája mellett, és a stratégia működik: Kuwait a hetedik közel-keleti úti cél, amely elérhető lett Budapestről.

Hirdetés

Kiemelte: a régióban a Jazeera Airways Budapestet választotta, mivel Magyarország biztonságos ország, a befektetőknek és a turistáknak egyaránt. Hozzátette: utoljára 36 éve érkezett Budapestre közvetlenül kuvaiti kereskedelmi járat, most 36 év lemaradását kellett pótolni. Az új járat az emberi kapcsolatokat is képes megerősíteni, ahogy a gazdasági szereplőknek is óriási lehetőségeket nyit meg. Reményét fejezte ki, hogy a következő évek járatnyitással összefüggő eredményei több könyvet töltenek majd meg.

A járatnyitás is bizonyítja, hogy a Közel-Kelet legdinamikusabban fejlődő állama fontos partnere Magyarországnak, és hazánk a kapcsolatok erősítésére törekszik – mondta Illés Boglárka hozzátéve, hogy a turisztikai együttműködéseknek is új lehetőségeket nyit a járat, új kaput nyitva az Öböl-térséggel. Magyarország közbenjár az EU-n belül annak érdekében, hogy Kuvait állampolgárai minél hamarabb vízummentesen léphessenek be a schengeni övezetbe. A járatnyitás ahhoz a stratégiai célhoz is hozzájárul, hogy Közép-Európa egyik legfontosabb légiközlekedési csomópontja legyen Budapest – mondta.

Ritter Máté, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője elmondta: jelentős lépés a Jazeera Airways csatlakozása, amely a 44. légitársaságként csatlakozik a Budapest Airport portfóliójába. A járat az egyre növekvő és elmélyülő turisztikai és kulturális kapcsolatokat is tükrözi – tette hozzá.

Barathan Pasupathi, a Jazeera Airways vezérigazgatója elmondta: a társaság heti két járatot üzemeltet a két ország között, ami új lehetőségeket teremt a két ország együttműködésében. Az új járat kevesebb mint 5 óra alatt teszi meg az utat a két főváros között. Budapest most már európai kapu lesz a társaság számára, hogy az utasaik jobban elérhessék európai célállomásaikat. A járatokat jövő évtől sűríteni tervezik – jelezte.

Antal Ferenc, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) stratégiai tranzakciókért felelős helyettes államtitkára elmondta: két héten belül ez a második jelentős járatindítási esemény, ami mutatja, hogy milyen lendületes és elkötelezett munka zajlik a repülőtér fejlesztése körül. Kuvait gazdasági súlya megkérdőjelezhetetlen, világszinten a leggazdagabb országok közé tartozik – fűzte hozzá és kiemelte: Kuvait Magyarország hűséges partnere, politikai, gazdasági, valamint kulturális téren egyaránt. Számos sikeres projekt és magas szintű találkozó jelezte az elmúlt években, hogy a két ország együttműködése szilárd alapokon nyugszik és nyitottak további közös lehetőségek feltérképezésére és kiaknázására – összegezte.