Krisztus és a Kreml között

Ahogy a politikát és a társadalmat, úgy az egyházat is nehéz helyzetbe hozta a mostani járvány. Ítéletet még korai lenne mondani, a kibontakozó tendenciák azonban nem túl biztatóak. Az ortodox egyház a politikánál és a társadalomnál is lassabban fogta fel a helyzet veszélyes voltát. Mikor például az állam már szigorú korlátozásokat vezetett be, az egyház még ellenállt, és nem nagyon akarta bezárni a templomokat. Pontosabban a fundamentalista szárny tiltakozott, míg a patriarchátus próbált igazodni a hatalomhoz.

El kell ismerni, hogy a pravoszláv egyház csapdahelyzetbe került. „Mitológiai” csapdába, hiszen az a tétel kérdőjeleződött meg, miszerint Oroszországot az erős hit mindenen átsegíti. Össze kell gyűlni a templomban imádkozni, és a halálos ellenség meghátrál. A második csapda, hogy úgy fogalmazzak, mágikus. Eszerint a templomban nem lehet megfertőződni, a megtisztulás segít, az Úr megvéd. Végül a harmadik csapdát nevezhetjük higiéniai­nak, hiszen az úrvacsorától az ikonok megcsókolásáig a szertartás több eleme is szembemegy a szociális távolságtartás és a szigorú fertőtlenítés világi követelményeivel. Nem véletlen tehát, hogy feltűnően sok pópa halt meg, egyes templomokban az egész egyházi személyzet megfertőződött. A papok közül Olaszországban is többen elhunytak, ám nagy különbség, hogy kórházban, nem pedig azért, mert nem akarták bezárni a templomot. A problémákat közben tetézte, hogy a karanténba vonult pátriárka e kritikus helyzetben eltűnt a világ szeme elől.

Nem ártott volna például, ha Kirill megszólal a hadsereg kubinkai temploma körül kibontakozó vitában. Történt ugyanis, hogy a hatalommal és az egyházzal szemben is ellenséges, száműzött oligarchához, Mihail Hodorkovszkijhoz köthető civil szervezet, majd ennek nyomán a liberális Novaja gazeta megszellőztette, hogy Oroszországnak az ünnepre elkészült, ám később felszentelendő, harmadik legnagyobb templomában egy-egy mozaikon ott lesz Sztálinnak és Vlagyimir Putyinnak, valamint az orosz politikai vezetés több alakjának a képe is. A templom vezető papja, egyúttal a művészeti kivitelezésért felelős bizottság első embere ezt nem is tagadta. Leonyid Kalinyin protoierej az egyház önálló döntését történelmi okokkal magyarázta. Mint mondta, Vlagymir Putyin és védelmi minisztere a Krím visszatérése, míg Sztálin a második világháborúban aratott győzelem miatt kerül fel a templom belsőjét díszítő mozaikra. A protoierej szerint egyik esemény sem maradhatott ki az orosz állam dicső jeleneteiből. Végül megszólalt az államfő szóvivője is: elmondta, Vlagyimir Putyin értesült a tervről, ám korainak tartja, hogy a képével örökítsék meg a Krím egyébként valóban történelmi hazatérését. A művészeti tanács pedig úgy döntött, hogy nem fogja felhelyezni a szentélyben a mozaikot. Az egyházat üldöző Sztálin azonban feltehetően marad a nagy hadvezérek között.

A templom belső kialakítását ettől függetlenül többen, köztük egyházművészeti szakértők is bírálják az Úrnak a szovjet plakátok stílusát idéző, pátosszal teli ábrázolása, a színek, stílusok és anyagok ízléstelen keveredése és a plasztikus megoldások miatt. Mások a megbomlott értékhierarchia miatt dohognak. A középpontban ugyanis nem Krisztus diadala, feltámadása, a halál feletti győzelme, hanem egy nagyon is földi győzelem áll. E bírálók szerint ez a templom nem Istenről, hanem az istenített hatalom győzelméről szól. Másképpen fogalmazva, szerintük nem templom, hanem egy ideológiai és hazafias, nem pedig liturgikus célokat követő katonai emlékmű épült, markáns példájaként az egyház neofita voltának. Mint a pravoszláv világgal foglalkozó egyik ismert portálon egy szakértő írja, nem lenne semmi baj, ha ez az építmény a háborús dicsőség múzeuma lenne.

Alighanem ennyi példa elég annak alátámasztására, hogy miért kellene Kirill partiárkának végre megszólalnia. De ha kell még indok, akkor itt a következő, hiszen az orosz egyházon belül már arról folyik a vita, hogy megáldhatják-e a tömegpusztító fegyvereket.