Krízishelyzet

– Orbán Viktor miniszterelnök idei tusványosi beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a világpolitikában ma a legveszélyesebb pillanatban vagyunk, mert az első számú nagyhatalom, az Egyesült Államok látja magát a második helyre süllyedni. Valóban veszélyes ez a helyzet?

– Krízishelyzet állt elő azzal, hogy megváltozott a nemzetközi rendszer hatalmi struktúrája, a nagyhatalmak kapacitásain belül egyensúlytalanság vagy arányeltolódás jött létre. A kilencvenes években azért beszéltünk az amerikai hegemónia időszakáról, mert az Egyesült Államok az összes hatalmi aspektusban vezető szereplő volt. Az ötvenes években még Amerika adta a világ gazdaságának negyven százalékát, ez mára huszonöt százalékra csökkent, és Kína felzárkózott. Míg az USA bizonyos technológiákban, szolgáltatásokban továbbra is vezető szerepet tölt be, addig Kína a materiális javak előállításában már megelőzte Amerikát, és a világ legnagyobb kereskedő nemzete lett. Európából nézve azért nehéz a helyzet, mert az Egyesült Államok szövetségi rendszeréhez tartozunk, így érdekeltek vagyunk a korábbi állapot fennmaradásában. Krízishelyzetben a szereplők megkérdőjelezik a nemzetközi rendszer szabályait, mint például Oroszország, amikor megtámadott egy szuverén országot. Korábban ilyet csak az Egyesült Államok tehetett, kisebb-nagyobb nemzetközi egyetértéssel.

– Hogyan reagál Kína és Amerika a megváltozott hatalmi status quóra?

– Kína felemelkedését annak köszönheti, hogy elfogadta a fennálló rendszer szabályait, viszont minél erősebbé válik, annál inkább szeretné a világrendet saját képére alakítani. Kettős külpolitikát folytat: egyrészt fenntartja a rendszert, másrészt megpróbálja úgy átírni a szabályokat, hogy az ő érdekeinek jobban megfeleljen. Az USA és az Európai Unió erre eltérően reagál. Míg az Egyesült Államok egyre inkább hajlandó elfogadni, hogy a nemzetközi rendszer hatalmi alapja összeomlott, átalakult és egy új korszakra kell berendezkedni, addig az EU továbbra is próbál ragaszkodni a szabályokhoz. Amerika belső kapacitásainak erősítésére koncentrál, a kulcstechnológiák tekintetében pedig le szeretne válni Kínáról, így gyengítve a kínai növekedést.

– Orbán Viktor úgy fogalmazott, napról napra haladunk az összeütközés felé. Milyen formákat ölthet az amerikai–kínai konfliktus?

– Van két erős állam, amely gazdasági, katonai, kulturális és politikai értelemben is hatalmi tényező. Mellettük létezik sok közép- és regionális hatalom, mint például India, az EU, Törökország, Indonézia, Brazília. Ha a két vezető állam blokkot épít maga köré, akkor új hidegháború veszi kezdetét. Ha viszont a középhatalmak nem csatlakoznak a blokkhoz, multipoláris világrend alakul ki. Ha a szereplők képesek megállapodni a szabályokban, és világosan kijelölik a vörös vonalat, akkor stabilitás jöhet létre, ennek hiányában viszont konfliktusoktól terhelt lesz a rendszer, amely akár forró háborúba is átcsaphat.

– Milyen következményekkel járna egy új hidegháború, és hogyan érintené Magyarországot?

– Hidegháború esetén Amerika és Kína gazdasági kapcsolatai befagynának. Mivel a magyar gazdaság a német értékláncokon keresztül csatlakozik a globális gazdasági folyamatokhoz, a magyar gazdaság sem működne Kína nélkül. Hozzá kell férnünk a félkész termékekhez, amelyeknek Kína a legnagyobb előállítója, ezeket Kínából importáljuk. Az autóiparban előállított termékek kilencven százaléka behozott nyersanyagból vagy félkész termékekből jön létre. Ez teszi Kínát nélkülözhetetlenné. Kína a világ egyik legnagyobb felvevőpiaca, továbbá elképesztő mennyiségű tőkét, technológiát halmozott fel. A hazai kínai tőkebefektetés nem a magyar kormány és Kína speciális kapcsolatai miatt valósult meg, hanem mert a német autóipari vállalatok versenyképességéhez az elektromos autó gyártásában elengedhetetlen a kínai akkumulátortechnológia. A világgazdaság annyira összefonódott Kínával, hogy felbecsülni sem lehet, milyen következményekkel járna a világ és Európa gazdaságára Kína leválasztása.

– Fokozza-e a szembenállást a felek ideológiai különbözősége?

– Természetesen a folyamatot megalapozza egy ideológiai hadszíntér, ahol Amerika a szabad demokráciákat szembehelyezi az illiberális államokkal. A Kínai Kommunista Párt által meghonosított politikai modell eltér az amerikaiétól, ami jelentősen hat a nagyhatalmi versenyre. A hivatalos kínai terminológia szerint Kínában szocialista piacgazdaság van, kínai sajátosságokkal. Kína integrálódott a globális-kapitalista nemzetközi rendszerbe. Az USA eddig abban volt érdekelt, hogy azt mondja, a kínai különbözőségek nem is olyan fontosak, mert a nemzetközi rendszer egységén volt a hangsúly, de Amerika most már a különbségeket emlegeti, ezzel indokolja szövetségeseinek, hogy fel kell lépniük Kína felemelkedése ellen.

– Mikor jöhet létre a világban a vezetőváltás, és milyen feltételei vannak?

– Kétféle hegemón hatalom létezik. A vezető szereplő annyira domináns, hogy hatalmát a többi összefogva sem tudja ellensúlyozni. Ez eddig ritkán fordult elő a történelemben. Abszolút dominancia hiányában pedig úgy lehet hegemón egy hatalom, ha a többi ország elfogadja ezt. Amerikára már egyik feltétel sem igaz, viszont Kína még évtizedekig nem lesz képes ilyen szereplőként fellépni, hatalmi kapacitásai egészen biztosan nem lesznek erősebbek Amerikáénál. Akkor történhet vezetőváltás, ha a blokkosodás kialakul, de akkor is csak a blokkon belüli hegemóniáról beszélhetünk majd.

– Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter szerint az amerikai–kínai szembenállás katonai konfliktushoz vezethet.

– Vezetőváltás ritkán zajlik le békésen, de erre még évtizedekig nem kerül sor, mivel Kína csak egy-két aspektusban erősebb, mint Amerika. Számtalan problémával küzd, az egyik a demográfiai. A hegemónná válás folyamata hosszú időt vesz igénybe. Az USA már az 1890-es évekre a világ legnagyobb gazdasága lett, de hét évtizedeknek kellett eltelnie, mire egyeduralkodó szerepet tudott betölteni. Az biztos, hogy véget ért az évszázados nyugati világuralom. A szabályrendszer, az intézmények átalakulnak, de nem tudni, mindez hogyan zajlik majd le. Ha van egy hatalmi fölényben lévő szereplő, a többiek pedig elfogadják a státusát, akkor a rendszer stabil marad. Ma a nemzetközi rendszer átalakulóban van, a szabályok meggyengülnek, törvényszerűen jön egy átmeneti periódus, ahol nő a konfliktusok valószínűsége, mert mindenki a saját maga érdekei szerint értelmezi a szabályokat. Ezért tartanak sokan a tajvani helyzettől, ugyanis míg az amerikai egyeduralom érvényesült, világos volt, hogy Tajvan státusát Kína egyoldalúan nem tudja megváltoztatni. A mai helyzetben azonban ebben már senki nem lehet biztos.

– Magyarországnak milyen szerepe lehet az új világrendben?

– A kis államok előtt két út áll. Vagy besorolnak az egyik nagy állam mögé, hogy védelmet és gazdasági előnyöket kapjanak, amely kockázatkerülő magatartás, minimális nyereséggel. Ez Magyarország esetében a mainstream európai külpolitika irányvonalát jelentené. Vagy pedig választhatják a multivektorális külpolitikát, amely jó kapcsolatot ápol a vezető szereplőkkel. Ez kockázatosabb, viszont nagyobb lehet a nyereség.

– A kínaiakat mennyire foglalkoztatja az a kérdés, hogy országuk a világ vezető nagyhatalma legyen?

– A Kínai Kommunista Párt azt ígérte a kínaiaknak, hogy újra jómódban élnek, Kína megint nagyhatalommá válik, és senki nem diktálhat neki. Ezzel lényegében kinyilvánították, hogy vezető nagyhatalom akarnak lenni, de ez még nem feltétlenül jelent hegemóniára való törekvést. Nagy a valószínűsége annak, hogy Kína önálló elképzelésekkel, ötletekkel, olyan intézményekkel fog megjelenni a nemzetközi politikában, amelyek teljesen más logikára épülnek, mint a globális nyugatiak. A kínaiaknak duális identitásuk van. A kínai gondolkodásra a mai napig rányomja bélyegét az, hogy amikor a XIX. század közepén Kínának civilizációs konfliktusa volt a Nyugattal, akkor alulmaradt. Másfelől adott egy több ezer éves történelemre visszatekintő, büszke nép, amely hozzászokott ahhoz, hogy a világ egyik legnagyobb hatalma. Kína alaptézise, hogy nem avatkozik bele más állam belpolitikájába, ezzel szemben az Egyesült Államoké az, hogy az általuk helyesnek vélt értékrendet terjeszteni kell. Kína csak azért bírálja az Egyesült Államokat, mert beleavatkozik a belpolitikájába. Ahogy korábban az Egyesült Államok jelentést adott ki az emberi jogokról, amelyben elmarasztalták Kínát, Kína most ugyanezt teszi. „Milyen alapon bírálsz, amikor nálad sincs rendben minden?” – teszik fel a kérdést Amerikának.