Több ezer bevándorló vonult fel Róma városközpontjában lakhatási lehetőséget követelve, miután a hatóságok a múlt héten kiürítettek a migránsok által elfoglalt lakóházat, valamint vízágyúkkal távolítottak el köztéren letelepedett migránsokat.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

A Colosseum közeléből induló tüntetésen a szervezők szerint legalább ötezren vettek részt. Többségében afrikai migránsok, közöttük etiópiai és eritreai állampolgárok vonultak fel, akik Olaszországban az elsők között jogosultak menedékkérelemre. A demonstráción az ingyenes lakhatásért küzdő és gyakran üresen álló épületeket elfoglaló baloldali olasz mozgalom is részt vett.
    
A tüntetők lakhatáshoz való jogot sürgettek olaszok és migránsok számára egyaránt. 
    
„Lakást akarunk, úgy akarunk élni, mint a rómaiak” – szólt az egyik transzparens. Nem vagyunk veszélyesek, vannak papírjaink – kiabálták a tüntető migránsok. A tömegben menetelő gyerekek azt kiáltozták, hogy iskolába akarnak járni és játékokat szeretnének.
    
A demonstráció résztvevői a csütörtökön őrizetbe vett három migráns szabadon engedését követelték. A hatóságok egy héttel ezelőtt kiürítettek egy római épületet, amelyet évek óta több száz bevándorló család foglalt el. Csütörtök kora reggel az épület előtti téren letelepedett migránsokat is távozásra kényszerítették, akik ellen vízágyúkat is bevetettek.
    
Olasz sajtóértesülések szerint Rómában további 74, migránsok által elfoglalt épületből akarják eltávolítani az ott élőket. A római belügyminisztérium közölte, hogy a jövőben csak akkor kerül sor hasonló hatósági fellépésre, ha a migránsokat megfelelő szállásokon el tudják helyezni, és a beavatkozás nyomán nem csupán más közterületre vagy elfoglalt épületekbe vonulnak át.

(MTI)