A bíróság szóvivője ugyanakkor nem tudta sem megerősíteni, sem cáfolni a hírportál rendvédelmi szervektől származó értesüléseit. Közölte, hogy ilyesmiről a bíróság zárt ajtók mögötti ülésen dönt. Porosenko ügyvédei szintén azt mondták, hogy egyelőre nincs megbízható információjuk, csak a sajtóból értesültek a döntésről. Egyik védője, Ihor Holovany hozzáfűzte, hogy ha a bíróság egy törvényhozási képviselő őrizetbe vételéről hoz döntést, akkor 24 órán belül erről értesítenie kell a parlament elnökét.

Hirdetés

Porosenkót – aki 2014 és 2019 között volt Ukrajna elnöke, most az Európai Szolidaritás nevű ellenzéki parlamenti párt vezetője – hétfőn gyanúsította meg az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) hazaárulással és terrorista szervezetekkel történő együttműködéssel. A hatóságok szerint ugyanis az Ukrajnában Vlagyimir Putyin elnök „komájaként” is emlegetett Viktor Medvedcsuk ukrán oligarchával együtt illegálisan kereskedett a donyecki szakadárokkal az általuk ellenőrzött területen kitermelt szénnel, ily módon „terroristákkal” működött együtt. Kijev hivatalosan terrorszervezeteknek minősíti az ideiglenesen megszállt Donyec-medencei területeken működő szakadár közigazgatásokat, az abban posztot betöltőket pedig terroristáknak. Hazaárulásért Ukrajnában akár 15 évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható.

Porosenko jelenleg külföldön tartózkodik, de meggyanúsításása után azt ígérte, hogy januárban visszatér Ukrajnába.

Korábban írtuk