A német gazdaság jövőre recesszióba süllyed, állítja a párizsi központú nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szeptember elején megjelent előrejelzése. A szakértők átlagosan 1 százalékos GDP-növekedést jósolnak 2013-ra, szemben a korábbi, 1,5-2 százalék körüli bővülést jelző prognózisokkal. Pedig sokáig úgy tűnt, hogy Németország immúnis az euróövezet válságára. Áprilisban azonban ez a hiedelem megdőlt: az Európai Unióba irányuló német export egy hónap alatt 1,7 százalékkal, az import pedig 4,7 százalékkal csökkent.

Az összkép mindezek ellenére – legalábbis európai viszonylatban – még mindig jó. A 2012 augusztus közepén megjelent adatok szerint a második negyedév GDP-je 0,3 százalékkal volt magasabb az első negyedévinél.

Vakok közt félszemű a király: az eredmény egyedül a válsággal küzdő Európában mondható jónak. Franciaországban például egyáltalán nem volt növekedés, miközben Spanyolország 0,4, Olaszország pedig 0,7 százalékos visszaesést produkált.

A vészharangot azonban még korai lenne megkongatni. Rövid távon ugyanis kevés esély van a német gazdaság bukására. Közép és hosszú távon azonban számos tény mutat arra, hogy a növekedés fenntarthatatlan. A növekedés lassulása pedig egyenes út a recesszióhoz.

A gondok egyik oka a német export struktúrájának átalakulása és az ebből adódó gazdaságpolitikai változás. Közismert tény, hogy a német gazdaság legfőbb bevételei az ipari exportokból származnak. Az idei első fél év kereskedelmi mérlege százmilliárd eurós többletet mutatott. Noha a német export 40 százaléka továbbra is az Európai Unión belülre irányul, a német gazdaság egyre nagyobb energiákat fektet az ázsiai és amerikai piacokba. 2005 óta a Kínába irányuló export megduplázódott. 2012 első felében Japánba 18,8 százalékkal, az Egyesült Államokba pedig 18,6 százalékkal nőtt a kivitel. A folyamat ahhoz vezetett, hogy az ázsiai és amerikai piacokra dolgozó vállalatok egyre inkább külföldön kezdtek el terjeszkedni.

A GDP arányában mért belföldi befektetések soha nem voltak még olyan alacsonyak, mint napjainkban. A gazdaság gerincét adó vállalatok – részben az eurózóna körüli kockázatok miatt – egyre inkább harmadik országokban hajtanak végre infrastrukturális beruházásokat, miközben a hazai infrastruktúra lassan sorvad. Különösen igaz ez az autóipari óriásokra. A BMW Kínában, Észak-Amerikában és Nagy-Britanniában bővíti gyártókapacitását, a Daimler Indiában adott át teherautó-üzemet, a Volkswagen pedig összesen 60 milliárd eurós beruházásokat hirdetett meg, melyeket 2016-ig terveznek végrehajtani az unión kívüli országokban.

Ellentmondásos tény, hogy egészen a 2008-as gazdasági válság kirobbanásáig számos kritika érte Németországot az infrastrukturális fejlesztések elhanyagolása miatt. Sok elemző egyenesen „Európa beteg embereként” jellemezte az országot. A renomé helyreállása azonban nem az azóta bekövetkező fejlesztéseknek, hanem csak annak köszönhető, hogy más országoknak még rosszabbul megy.

A nagyvállalatok politikája persze érthető. A luxusmárkák piaca elsősorban a fejlődő ázsiai országokban növekszik. Európában 2012 első fél évében a korábbihoz képest 6 százalékkal esett vissza az autópiac. A BMW 0,5, a Mercedest gyártó Daimler pedig 11 százalékkal kevesebb autót értékesített nyugat-európai piacokon, mint egy évvel korábban. A kínai és más távol-keleti piacok bővülése miatt azonban üzemeik feszített ütemben működnek. A középkategóriás gépkocsik gyártói viszont nagy bajban vannak. A General Motors tulajdonában lévő Opel/Vauxhall eladásai 14 százalékkal estek vissza az első fél évben. Noha az export volumene az egekben van, a német dolgozók mégis rosszabbul élnek, mint korábban. A belföldi beruházások elmaradása őket is hátrányosan érintette. 2000 és 2009 között a német bérek reálértéke egy százalékkal csökkent.

Az elmúlt két évtizedben a bérek közti különbségek kétszer olyan gyorsan nőttek, mint a többi OECD-országban. A társadalmi olló egyre szélesebbre nyílik, ami erősen kihat a belső fogyasztásra. A csökkenő fogyasztás miatt az elmúlt évben több nagy múltú kiskereskedelmi lánc – a postai megrendeléseket teljesítő Neckermann, a cipőket forgalmazó Görtz és a Karstadt bolthálózat is – kényszerült lehúzni a rolót, és a drogériákat üzemeltető Schleckernek sem jósolnak nagy jövőt. A Puma ruhagyártó nyeresége 2012 első fél évében 29 százalékkal csökkent, és közel hasonló visszaesést könyvelt el a Siemens is. Mindez beindíthatja a gazdasági spirált.

A legtöbb elemző szerint a német gazdaságban lassan elkezdődnek a leépítések. Erre utal, hogy szeptemberben – a korábbi tendenciáknak megfelelően – 9 ezer fővel nőtt a munkanélküli-segélyért először jelentkezők száma. Egyelőre a munkaerőpiac még stabil, augusztusban a munkanélküliségi ráta történelmi távlatban rendkívül alacsony, mindössze 6,8 százalékos volt. A munkanélküliség prognosztizálható növekedése azonban nehéz kihívások elé állítja az államot. Németország eddig következetesen elutasította külföldi hitelek felvételét, amitől Berlin a GDP-hez viszonyított adósság csökkenését remélte.

A háztartások által befizetett adók csökkenése azonban az állam bevételeire is kihat. Ha az állam a kijelölt célt tartani kívánja, hamarosan csökkentenie kell kiadásait. Ez pedig népszerűtlen döntések meghozatalát, esetleg további leépítéseket jelenthet. Különösképp, hogy a költségvetést korábban nem várt kiadások is terhelik.

A 2011-es japán fukushimai atomerőmű katasztrófája után Angela Merkel meghirdette az Energiewende (Energiafordulat) elnevezésű programot, melynek keretében 2022-ig az ország összes atomerőművét bezárnák. Az így kimaradó energiát megújuló energiával pótolnák, ami tervek szerint 2020-ra az ország fogyasztásának 35 százalékát fedezné. Az új rendszerre való átállás előreláthatólag több mint 200 millió euróval terheli meg a költségvetést.

A német polgárok európai szinten már most is közepesen magas energiaárakat fizetnek. Ezek mértéke azonban az Energiewende befejezéséig várhatóan ötven százalékkal megnő. Más kérdés persze, hogy Németország az Energiewende segítségével nagyban csökkentheti a külföldi – elsősorban orosz – energiától való függését, ami hosszú távon egyértelmű előnyökkel jár.

Emlékezetes, hogy a 80-as években a világ még nevetett, amikor a németek szelektíven kezdték gyűjteni a hulladékot. Mára a fejlett országok a német modellt másolják. A legnagyobb kihívást azonban az emberi tőke rohamos apadása jelenti. A németek átlagosan 60-62 évesen vonulnak nyugdíjba. Tervek szerint az elkövetkező évtizedben a nyugdíjkorhatárt fokozatosan emelik fel 67 évre. De nem csak az idősekkel van baj. Noha a német társadalom vészesen öregszik, a kormány nem fordít kellő figyelmet az emberi tőke fejlesztésére. Berlin az OECD átlagnál kevesebbet fordít alap- és középfokú oktatásra. Az egykor rangos német egyetemek világszinten már csak a középmezőnybe férnek. Egy 2011-es rangsor szerint a világ száz legjobb egyeteme közül összesen hat van Németországban, és közülük a legjobb is csupán a lista negyvenhetedik helyén. Ezzel egy időben évente a német tőke 6-8 százaléka áramlott kölcsönök és segélyek formájában külföldre.

Ha tehát a puszta számadatokat vesszük figyelembe, úgy is meg lehet fogalmazni, hogy a német állam több kölcsönt adott külföldieknek arra, hogy német árut vásároljanak, mint amennyit saját gyermekei oktatására fordított. Így Berlin, noha rövid távon biztosította gazdasági pozícióját, hosszú távon saját fejlődését tette kockára.

Berlin egyre inkább külföldről szívja el a képzett munkaerőt. 1999 és 2009 között 185 ezer műszaki, természettudományos, matematikai és informatikai képzettségű szakember, valamint 42 ezer orvos érkezett Németországba. Ezzel együtt a munkaerőhiány már rövid távon komoly problémákat okozhat a német gazdaságnak. Előrejelzések szerint 2016-tól kezdve a keresőképesek száma évente fél százalékkal fog csökkenni. A keresőképes korban lévő lakosság aránya ugyanis sokkal gyorsabban csökken, mint az OECD-országok átlagában. Ennek egyik oka, hogy a 40-es és 50-es évek népességrobbanása idején születettek hamarosan nyugdíjba mennek. A másik és egyben a legsúlyosabb gond a német lakosság drámai csökkenése.

Noha a német statisztikai hivatal szerint 2011 végén az ország lakossága mintegy 100 ezer fővel nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a mérleg egyedül a bevándorlásnak köszönhető. Az euróövezeti válsággal küzdő dél- és kelet-európai országokból ugyanis tömegek költöztek Németországba munka vagy jobb fizetés reményében. Ez azonban csupán az érem egyik oldala. Ami nagyobb kihívást jelent, az a német társadalom összetételének átalakulása. A ma született német állampolgárságú gyermekeknek már 35 százaléka külföldi, elsősorban török vagy más muszlim szülőktől származik. A népesség szerkezetének drámai átalakulása már most komoly kihívások elé állítja a német döntéshozókat. Az oktatási rendszerben máig nincs egységes stratégia a németnek, mint második nyelvnek az oktatására. Így viszont az egyre növekvő tömegek integrálása, majd termelésbe való bevonása is lehetetlenné válik. A munkanélküliség a muszlimoknál már most is másfélszer-kétszer akkora, mint az összlakosság körében, és leginkább a fiatalokat sújtja. A többségi társadalomtól eltérő kultúrájú kisebbség arányának növekedése komoly társadalmi feszültségek forrása.

A keleti régiókban az idegenellenesség egyre növekszik. Ez pedig a gazdasági hanyatlással csak erősödni fog. A veszély ugyanakkor a gazdaságot is fenyegeti. Az idegen kultúrájú tömegek miatt a hagyományos protestáns német munkamorál, melyen az ország gazdasága alapul, és mely a történelem során már számtalanszor segített talpra állítani az országot, hamarosan menthetetlenül elolvad. Így pedig már nemcsak az nem biztos, hogy Európa motorjának fordulatszámát sikerül szinten tartani, hanem az sem, hogy egy idő után nem áll-e le végleg.

Sayfo Omar