Leáldozóban a cenzúra ideje

A nyugati politikai elit már a hírre is összerezzent, hogy Tucker Carlson feltűnt Moszkvában, az interjú elkészülte és egetverő népszerűsége láttán pedig kétségbeesetten sikoltott fel. Csalódottan ismerték el az orosz elnök győzelmét az információs csatatéren, és jobb híján az amerikai sztárújságíró teljesítményének lebecsülésével próbálták kisebbíteni a Kreml sikerét. „Vlagyimir Putyin egyszerűen lemosta Tucker Carlsont!” – állapította meg epésen a CNN moszkvai irodáját hosszú időn át vezető Jill Dougherty. De a csatorna az amerikai nemzetbiztonsági érdekek elárulásával, veszélyeztetésével is megvádolta az újságírót, míg mások propagandát kiáltva igyekeztek elvenni az interjú élét. Természetesen nem maradhatott le a hiszterizálásban Brüsszel sem. Az Európai Parlamentben azonnal felvetődött, hogy tiltsák ki Tucker Carlsont az Európai Unióból. Azon pedig már meg sem lepődhettünk, hogy „Ukrajna elleni humanitárius agressziót” és „társadalmilag fontos információk manipulálását” emlegetve azonnal feltette Ukrajna ellenségeinek listájára az újságírót a szélsőséges ukrán honlap, a Mirotvorec.

Pedig csak annyi történt, hogy a Fox News egykori sztárja az újságírás alapszabályát követve – hallgattassék meg a másik fél is – kíváncsi volt a Nyugattal szemben álló Oroszország elnökének véleményére. Mert ugye anélkül, hogy értenénk, mit is akar a másik, mi motiválja, még elítélni sem lehet. Persze sokkal egyszerűbb Putyint elmebetegnek vagy őrültnek tekinteni. Tucker Carlson azonban nem elégedett meg ezzel a leegyszerűsítő magyarázattal.

„Az amerikaiak egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogy mi történik Oroszországban és Ukrajnában, és az embereknek az egyoldalú propaganda helyett joguk van végre látni minden fél álláspontját. A legtöbb amerikainak fogalma sincs arról, hogy Putyin miért szállta meg Ukrajnát, vagy melyek a céljai. Az amerikaiaknak joguk van mindent tudni egy olyan háborúról, amibe belekeveredtek. Nem azért vagyunk itt, mert szeretjük Vlagyimir Putyint, nem bátorítjuk önöket, hogy értsenek vele egyet, de arra igen, hogy megnézzék” – jelentette ki Tucker Carlson még az interjú közzététele előtt.

Ez normális alapállás azonban a Nyugat szemében manapság főbenjáró bűn. Mint egykor a Szovjetunióban. Amerika információs térében elural mindent a propagandisztikus megközelítés, a fősodorral szembeni vélemények ellehetetlenítése, propagandakénti megbélyegzése. Ebben a közhangulatban a nyugati fősodorbéli média eleve kizárja az orosz álláspont megjelenítését, az orosz politikusok nyilatkozatait pedig csípőből propagandának minősíti. A cenzúrát látva az ember úgy érzi, hogy Ukrajna europanizálása helyett Európa ukránosodik.

Jó példa a nyugati fősodrú média mai állapotára a ZDF mariupoli tudósítása körüli botrány is, pedig a német tévések csak bemutatták, hogy „a város él és működik”. A felháborodás hatására azonban a szerkesztőségnek közbe kell lépnie, és helyre kell tennie ezt a mondatot, mondván, a tudósító ezzel azt írja le, „hogy Oroszország jelentős pénzügyi forrásokkal próbálja a normalitás és az újjáépítés látszatát kelteni”. Hát igen! De jól mutatja az egyoldalúságot és az előítéleteket az is, ahogy az ukrán börtönben a rossz ellátás miatt elhunyt, ám nem éppen a nyugati fősodor nézeteit valló chilei–amerikai újságíró, Gonzalo Lira, és Alekszej Navalnij halála kapcsán viselkedik a nyugati média. Az RT összeállításából kiderül, hogy míg az ukrán fogságban lévő Gonzalo Lira haláláról az első napon csupán a New York Post és a Newsweek adott hírt, addig Navalnij elhunytáról a Reutersen 26, a CNN-ben 16, a CBS Newson és az NBC Newson 17-17, a The New York Timesban 22, a Bloombergen 14, a The Washington Postban 12, a Newsweekben 8, a The Wall Street Journalban 7, míg a New York Postban 6 tudósítás jelent meg.

Nem hagyhatjuk természetesen figyelmen kívül Tucker Carlson személyes motivációit sem. Újságíróként ismét a világ figyelmének középpontjába akart kerülni, és úgy gondolta, hogy egy Vlagyimir Putyinnal készült interjú igazán nagy dobás lehet. Emellett az amerikai belpolitikai szempont sem elhanyagolható, hiszen lassan kezdődik a kampány, és a demokraták számára az ukrajnai háború egyre toxikusabb témává válik. Azt pedig tudjuk, hogy Tucker Carlson egyértelműen Donald Trumpot támogatja, és már lehetséges alelnökként is felmerült a neve. S bár Vlagyimir Putyin az interjúban igyekezett távol tartani magát az amerikai belpolitikától, az egyértelmű, hogy a Kreml inkább Donald Trumpot látná szívesebben a Fehér Házban. Így aztán nem meglepő, hogy a republikánusok legesélyesebb jelöltje úgy érezhette, az orosz elnök Bidenről és kormányáról tett kijelentései az ő személyének szánt jókívánsággal érnek fel. „Nagy bók ez nekem” – mondta, és megismételte, hogy elnökként jól kijött Putyinnal. Egyben ismét ígéretet tett az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus gyors megoldására.

Tisztában voltak ezzel a helyzettel a Kremlben is, amikor a beérkező interjúkérelmek közül a Tucker Carlsonét választották. Mint Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő ennek kapcsán fogalmazott, Nyugaton a nagy újságok meg sem próbálnak a tudósításaikban legalább pártatlannak tűnni, így a fősodorral nem is érdemes kommunikálni. Azért esett a választásuk a sem orosz-, sem ukrán-, hanem Amerika-pártinak leírt Carlsonra – folytatta –, mert megközelítése az ukrajnai háborúval kapcsolatban eltér az „egyoldalú” nyugati médiáétól. Peszkov erről nem beszélt, de a Kreml kommunikációs guruinak fejében az is megfordulhatott, hogy a nyugati kommunikációs hegemóniát megtörni a fősodort megkerülve, a globalizáció eszközeivel, a világháló, a közösségi média segítségével lehet. Erre pedig aligha van alkalmasabb személy, mint Tucker Carlson, aki a fősodorból kiszorítva éppen az internetes médián keresztül maradt a felszínen. Mégpedig nem is akárhogy! A rá irányuló figyelem óriási, ráadásul egy kellően exhibicionista amerikairól van szó, ami még inkább növeli az interjú értékét. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen interjú közvetve gesztus Donald Trumpnak is. A Kreml azonban nemcsak Tucker Carlsonban találta meg az eszközt arra, hogy kitörjön a karanténból, ebben indirekt módon partner volt az excentrikus milliárdos, az úgynevezett mélyállam érdekeit nem először félresöprő Elon Musk, az X (egykori Twitter) tulajdonosa is. Minden együtt volt tehát ahhoz, hogy a nyugati média által karanténba zárt Vlagyimir Putyin áttörje az információs blokád falát.

Így már maga az interjú ténye igazi a bomba volt, amely hatalmasat robbant a félretájékoztató főáramú nyugati média alatt. Az orosz elnök pedig élt a lehetőséggel. Két órán át beszélgetett Tucker Carlsonnal, és szokása szerint érdekes stílusban foglalta össze az orosz álláspontot a háborúval, a Nyugattal és az alakuló új világrenddel kapcsolatban. Már a beszélgetés elején hosszas történelmi és történetfilozófiai fejtegetésbe bonyolódott, amelyben Oroszország „ezeréves múltját” taglalta. Megismételte, hogy Ukrajna létrejötte nem köthető semmiféle etnikai entitáshoz, így mesterségesen létrehozott állam, amellyel Moszkva az elmúlt harminc évben megpróbált normális kapcsolatot kiépíteni, ám mivel Ukrajna szembefordult vele, most elveszi, ami mindig is orosz volt. Mint fogalmazott, az „ukrán” szó eredetileg annyit tett, hogy az „emberek, akik a peremvidékeken élnek”, és ily módon történelmileg az ukránokat ellengyelesedett oroszokként írta le, ugyanakkor elismerte, hogy az ukránoknak joguk van külön népként meghatározni önmagukat. Eközben Tucker Carlson felvetésére – felajánlott-e valaha területeket Ukrajnából Orbán Viktornak – szóba jött Kárpátalja is. Putyin a kérdésre határozott nemmel válaszolt, ugyanakkor elhintette annak a gondolatát, hogy Ukrajna a jelenlegi formájában nem pacifikálható. De Putyin egyebek mellett beszélt arról is, hogy a háborút a Nyugat – elsősorban az Egyesült Államok – provokálta ki, miközben gazdaságilag ezzel maga alatt is vágja a fát; amerikai és NATO-érdekeltségek jelentek meg Ukrajnában, amit Putyin fenyegetésnek tekint; ha Amerika nem küldene fegyvert, a háborúnak hetek alatt vége lenne; Európa nem ura önmagának, és a Nyugat tehet arról, hogy a Szovjetunió felbomlása után Oroszország nem integrálódhatott a nyugati világba.

Az egyébként kimondottan érdekes beszélgetés igazán újat tehát nem hozott, az interjúban Vlagyimir Putyin inkább csak összefoglalta mindazt, amit korábban már elmondott Ukrajnával, a Szovjetunió felbomlása utáni sérelmekkel, az orosz geopolitikai érdekek figyelmen kívül hagyásával, az Amerika-központú, egypólusú világgal kapcsolatban. De nem is ez a lényeg. Carlson interjúja lehetővé tette, hogy a nyugati közvélemény és politikusok betekintést nyerjenek az orosz elnök gondolkodásába és szándékaiba. Így hiteles információban részesülhettek Oroszország nyitottságáról az ukrajnai konfliktus politikai rendezését illetően is. Putyin ugyanis megerősítette, bárki legyen az Egyesült Államok következő elnöke, Moszkva kész együttműködni vele egy békés világ megteremtéséért.