A frontvonalon található Nyu-Jork és a szomszédos Toreck június közepe óta heves orosz légitámadások célpontja, miután Oroszország előre kíván nyomulni Donyeck megyében. Volodimir Filaskin, Donyeck megye közigazgatási vezetője a Telegram üzenetküldő alkalmazásban közzétett közleményében azt írta, hogy legkevesebb négy ember meghalt és két másik megsebesült.

Hirdetés

Az északkelet-ukrajnai Harkiv megyében, ahol Moszkva májusban indított szárazföldi offenzívát, egy 56 éves nő vesztette életét orosz tüzérségi támadásban egy határ menti faluban péntek reggel – közölte a belügyminisztérium.

A dél-ukrajnai Herszonban egy férfi halt meg dróntámadásban, tüzérségi lövedékek pedig két másik embert sebesítettek meg – közölte a megyei kormányzó. Májusban összesen 174 igazolt halálesetet jelentettek, az ENSZ szerint tizenegy hónapja májusban volt a háborúnak a legtöbb civil áldozata.

A közép-ukrajnai Dnyipróban egy nyolcemeletes lakóépületet részben lerombolt egy orosz rakéta, Szerhij Liszak kormányó közleménye szerint sok a sebesült. Orosz támadások teljesen leromboltak egy fontos elektromos erőművet Nyugat-Ukrajnában.

Korábban írtuk

Egy ideje már bizonyos, hogy az Ivano-Frankivszktól északra fekvő Burstin erőművét nem lehet újjáépíteni – mondta pénteken egy helyi rádióban Szvitlana Oniscsuk megyei kormányzó. Legkevesebb tizenkét orosz támadás érte a lengyel határtól 130 kilométerre fekvő erőművet.

Március közepe óta az orosz hadsereg célzottan támad drónokkal és rakétákkal hő- és vízerőműveket. A hatóságok szerint eddig összesen több mint 9000 megawatt erőművi kapacitást romboltak le. A burstini hőerőmű egymaga 2400 megawatt energiát termelt.

Az ukrán védelmi tárca által a Telegramon pénteken közétett közlemény szerint az ukrán hadsereg a héten lerombolta az orosz megszállás alatt lévő Krím félszigeten az orosz csapatok műholdas kommunikációs és navigációs központját.

Helyi lakosok robbanásokat hallottak Vitine falu közelében, ahol a központ áll.