Fotó: MTI/Veres Nándor
Hirdetés

Az, ami India és Pakisztán között történik, nemcsak egy területi konfliktus önmagában, hanem egy nagyon mély történelmi és vallási ellentét, amelyet szinte lehetetlen feloldani – jelentette ki a hirado.hu-nak Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő.

India szerdára virradóra csapást mért Pakisztán területére. Az újdelhi védelmi minisztérium szerint csupán a terroristák infrastruktúráját vették célba. Pakisztáni hivatalos közlések szerint a támadásnak több halálos áldozata van. Az indiai tárca hangsúlyozta, hogy „nem pakisztáni katonai létesítmények voltak a célpontok”. Összességében kilenc célpontot említett a minisztérium, ahonnan terrorcselekményeket készítettek elő India ellen.

A két szomszédos, atombombával is rendelkező ország között a vitatott hovatartozású Kasmír Újdelhi ellenőrizte részén április 22-én elkövetett, 26 halálos áldozatot követelő terrortámadás után újult ki ismét a feszültség. India szerint a támadást egy Iszlámábád által támogatott fegyveres csoport követte el. A pakisztáni kormány mindezt tagadja.

Demkó Attila szerint a két atomhatalom egymásnak feszülésének akár komoly következményei is lehetnek. A legrosszabb eshetőség, ha nukleáris konfliktussá eszkalálódik a helyzet.

A szakértő felhívta a figyelmet, hogy mind a két félnek nagyjából 170 nukleáris töltete lehet, amellyel képesek egymás nagyvárosait megsemmisíteni. Elmondása szerint ennek alacsony az esélye, ugyanakkor nem lehet teljesen kizárni ezt a forgatókönyvet sem.

„A legvalószínűbb forgatókönyv azonban az, hogy egy ideig folytatódik a csapás-ellencsapás kör. Ez azt jelenti, hogy egyszer India, egyszer Pakisztán csap le, a határon folytatódnak az összecsapások, de ez egy idő után elül. Volt már erre több példa korábban is. Az is reális forgatókönyv, hogy az Egyesült Államok vagy Kína közbelép, hogy véget vessen ennek az eszkalációs körnek. Tehát akár önmagától, akár külső beavatkozásnak köszönhetően ez a fellángolás idővel el fog ülni” – hangsúlyozta Demkó Attila.

Arra a kérdésre, hogy mennyi idő alatt csendesedik le a konfliktus, a biztonságpolitikai szakértő kifejtette, hogy ezt nehéz megmondani, mivel India és Pakisztán két nagyon mély ellentétben álló fél. Demkó Attila úgy látja, hogy kicsi a valószínűsége annak, hogy néhány nap vagy hét alatt lenyugodnak a kedélyek, valószínűbbnek tartja, hogy hónapos viszonylatban kell számolni.

„Nagyon mélyek az ellentétek. Itt nem egyszerűen területi konfliktusról beszélünk. Tehát nem csak arról van szó, hogy India úgy érzi, hogy Pakisztán elveszi a területét, Pakisztán szerint meg India nem adja oda neki egy muszlim többségű tartomány jelentős részét. Nagyon mély vallási és történelmi ellentét is van a két ország között. A hindu és a muszlim ellentét nagyon mély, amelyet szinte lehetetlen feloldani. Ez bizony okozhat még problémákat” – jelentette ki Demkó Attila.

A hirado.hu cikke ITT olvasható.