„Azt mondták, hogy ez a nap sohasem jön el” – emlékeztette Barack Obama a hitetlenkedőket és politikai ellenfeleit a jóslataikra ez év januárjában, miután az iowai előválasztáson fölényesen legyőzte demokrata párti vetélytársát, Hillary Clintont. Akkor, január 3-án tudatosult az Egyesült Államokban és a világban először, hogy színes bőrű elnökjelöltje, sőt elnöke lehet Amerikának. Néhány héttel később elhangzott egy másik kortesbeszéd. 28-án a Kennedy-klán tagja, Edward M. Kennedy massachusettsi szenátor Obama jelenlétében, az amerikai fővárosban buzdította honfitársait arra, hogy szavazzanak az illinois-i szenátorra. Azt állította, hogy ő az az ember, aki „megújítja a hitünket abban, hogy Amerika legjobb napjai még előttünk vannak”.

Sokat markol

A két prófécia közül a jelek szerint mindkettő megbukott. Barack Obama nemcsak elnökjelölt lett, de száz éve nem látott, hatvanhat százalékos részvételi arány mellett a november negyediki elnökválasztáson valósággal kiütötte republikánus párti vetélytársát. Több mint kétszer annyi elektori helyet szerzett és olyan államokban is győzni tudott, például Észak-Karolinában, Ohio, Colorado, Virginia államokban, amelyek a konzervatívok legerősebb bázisainak számítanak. Az elnökválasztással párhuzamosan zajló voksolásokon megerősítette a demokraták képviselőházi többségét, és pártja kis híján megszerezte a gyakorlatilag teljhatalmat biztosító hatvanszázalékos képviselői létszámot az amerikai szenátusban.

Annak a valószínűsége viszont, hogy Amerikára egy dicsőséges és erős korszak, sőt aranykor vár, szinte a nullára csökkent, már a Bush-kormányzat ideje alatt. Kennedy szavai és jövőbe vetett hite a tavaly kirobbant amerikai hitelválság idei horrorisztikus fordulata következményeként veszítették el minden realitásukat. Az Egyesült Államokat ma, 2008 végén ázsiai és arab hitelezők tartják el, akiknek azt is megköszönheti, hogy pénzügyi rendszere eddig még nem omlott össze. Amerika jelentős mértékben az energiaimport kiszolgáltatottja, és ezzel párhuzamosan gazdasági, katonai és diplomáciai felsőbbrendűsége, és velük a tekintélye is rohamosan gyengül. Az ország „önkormányzatai” is egyre súlyosabb gondokkal küzdenek. Kalifornia állam például (mely ha önálló ország lenne, bruttó nemzeti összterméke alapján a világ tíz legerősebb országa között kapna helyet) a csőd szélére került.

Nem mintha Barack Obama (vagy épp John McCain) ne lenne, ne lett volna tisztában az Amerika előtt álló feladatokkal. Nincs senki, aki az egyesült államokbeli politikai elitnél jobban ismerné a szuperhatalom gyengeségeit és egyre növekvő sebezhetőségét. A két elnökjelölt választási programja végső soron éppen a megoldási javaslatokban különbözött egymástól.

Valószínűleg az amerikai választópolgárok jelentős része is tudta ezt. Az elkövetkező négy év drámája azonban számukra tragikus módon éppen az lehet, hogy akárkit választottak volna meg elnöknek, még egy tehetséges, cselekvőképes és tökéletes forgatókönyvvel rendelkező politikusnak sem lesz elegendő eszköze arra, hogy az Amerikát érő válságok mindegyikét kivédje.

Történelmi voksolás

Ha a hanyatlás megakadályozása nem is lehetséges, annak lassítása igen. Ahogy az sem mindegy, hogy milyen nemzetközi konfliktusok mentén és révén helyeződik át a fél évezrede tartó európai-angolszász-keresztény világuralom központja keletre.

Obama származása miatt is inkább a békés megoldások keresésére hivatott, és joggal tehető fel a kérdés, hogy megválasztásával nem az „amerikai nép” változott meg, nem az amerikai „szabadság, demokrácia, individualizmus” hármasa volt képes a megújulásra és egy színes bőrű jelölt korábban elképzelhetetlen mértékű, elsöprő többségű megválasztására, hanem éppen ellenkezőleg, a világ megváltozása kényszerítette ki azt, hogy az Egyesült Államok két nagy pártja közül az egyik egy olyan politikust ajánljon fel a népnek vezetőnek, aki egy gyengülő birodalom minél eredményesebb túlélését a legnagyobb valószínűséggel biztosíthatja.

A felszínen még arról folyik a vita, hogy mitől volt annyira egyedi ez az elnökválasztás. Tény, hogy ha Obamát akár Hillary Clinton, akár McCain legyőzi, korábban példa nélküli módon legalább egy női elnöke (Clinton), vagy alelnöke (Sarah Palin) lett volna az országnak. A republikánusok közel harminc éve nem szerepeltek ilyen rosszul: megmutatkozott, hogy még a két nagy párt törzsszavazói között is van átjárás. Azzal, hogy Obama elutasította az állami pénzen történő kampányolást, végül közel háromszor annyi pénzből gazdálkodhatott, mint az arizonai szenátor, amiből egész pályás letámadást intézhetett mind az ötven államban, és ami még fontosabb, minden elődjénél hatékonyabban használta ki a világháló nyújtotta lehetőségeket.

Ha valahol, akkor ebben lehet találni a magyarországi pártok által felhasználható tanulságot. Az internet segítségével eddig nem látott lehetőségek nyíltak a demokraták (és a republikánusok előtt is) a toborzás, adománygyűjtés és a népszerűség-növelés terén. Van azonban egy másik, inkább magyarspecifikus értelmezési lehetősége a 2008-as amerikai elnökválasztási kampánynak. Ez pedig az, hogy egy gazdasági válság sohasem a kormányon lévő politikai erőt erősíti meg. Végül az eredmények újfent igazolták azt a tényt, hogy hiába hoznak ki alig 5-10 százalékpontos különbséget a közvélemény-kutató cégek a jelöltek kedveltsége között, a választási rendszer, sajátosságai miatt „a győztes mindent visz” alapon támogatja a jelölteket.

Intő jelek

A virtuális világban Obama reményei szerint már mindent megoldódott. Szanálja a világgazdasági válságot és annak kiváltó okait, megállítja a globális felmelegedést, zölddé teszi Amerikát és önellátóvá energiából. Rendezi az egészségügyi biztosítás nélkül élők és a bevándorlók helyzetét, megsegíti az ingatlanukat elvesztett vagy a törlesztéssel elmaradó állampolgárokat és a felső osztályoktól lefelé adót csökkent. Sikerrel megvívja Amerika háborúit, megakadályoz egy újabb terrortámadást és visszaállítja az ország tekintélyét a világban. Amerika polgárai mindent, de legalábbis nagyon sokat várnak tőle.

Különös módon azonban a belső és külső körülmények egyelőre inkább azt valószínűsítik, hogy Bushsal szemben őt nem fogják újraválasztani, hiába van a demokratáknak meggyőző többségük a törvényhozásban.

A fölényes győzelem ellenére sem szabad feledni, hogy Obama a voksok ötvenhárom százalékát kapta meg (65 millió szavazatot), miközben McCainre (és Obama ellen) 57 millióan szavaztak. Obama és a demokraták pedig gyorsan elveszíthetik új támogatóik egy részét. Az afroamerikaiak 95 százaléka rá voksolt, ők pedig annyit várnak az új elnöktől, aminek a töredékét sem lesz képes teljesíteni.

A fiatalok, a latin-amerikaiak és a pártoktól függetlenek többsége is őt választotta, márpedig közöttük nagyon sokan vannak olyanok, akik nem, vagy csak kevés adót fizetnek. A gazdasági helyzet rosszabbodásával és az újabb válságintézkedések nyomán ráébredhetnek arra, hogy a remény és a megvalósulás között sokszor nagy szakadék tátong.

„A változás elérkezett Amerikába” – mondta Obama a választások éjszakáján több százezer szimpatizánsa előtt. „Akik kételkedtek abban, hogy Amerika jelzőfénye még mindig fényesen világít-e, azoknak üzenem: ma este ismét bizonyítottuk, hogy egy nemzet igazi ereje nem gazdagsága mértékéből és fegyverei erejéből, hanem eszméinek, a demokrácia, a szabadság, a lehetőségek maradandó erejéből fakad.”

Elképzelhető, hogy ez alapozta meg a nemzet erejét, de ma már nem ebben rejlik elsősorban. A Barack Obama előtt álló legnagyobb kihívás az lesz, hogy miként tud gazdálkodni ezzel a hatalommal és milyen célokra használja azokat az erőforrásokat, amelyek Amerikát még mindig a világ legerősebb birodalmává teszik. És ellent tud-e állni majd a kísértéseknek.

Monostori Tibor

Hazai és nemzetközi reakciók

„Obama esetében nem akarok megkerülni még egy izgalmas kérdést: az Egyesült Államoknak színes elnöke van. Amikor én születtem, még voltak olyan államok, ahol meglincselték a feketéket, ha olyan buszra szálltak fel, melyen csak fehérek utazhattak… Ma a világ legerősebb államának választópolgárai egyértelművé tették: politikai döntés meghozatala szempontjából másodlagos a származás és a bőrszín. Azért még van mit tanulni a világnak Amerikától! (…) Szükségünk van Amerikára, különösen egy olyan pillanatban, amikor Oroszország külpolitikáját ismét érdekszféráinak kialakítása határozza meg. A transzatlanti viszony törékenysége jelenti ma az igazi biztonsági kockázatot Közép- és Kelet-Európára, vagy akár tágabb összefüggésben is. Obama sikere olyan lélektani lehetőség, mely esélyt jelent ennek a törékenységnek a túllépésére. (…) Remélem, a demokraták körében nem azok – a magyar sajtóban is megjelent – szakmai vélemények fognak felülkerekedni, melyek szerint biztonsági kérdésekben fokozatosan ki kell vonulni a régiónkból…”

Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke (Népszabadság, 2008. november 6.)

„Értsük meg: ahogy a magyar politika sem tud állást foglalni abban, hogy az őslakos indiánokat miként kellene kárpótolni, Obamának sincs véleménye a Székelyföld és Vajdaság autonómiatörekvéseiről. Sem Obama, sem McCain kampánystábja még csak nem is válaszolt a Magyar Lobbi ilyesmit firtató levelére. Barack Obama számára Magyarország – amíg stabil, amíg nem fenyegeti belső vagy külső veszély, amíg megbízható, kiszámítható partner, amely saját érdekeit követi, ám osztja a demokráciák értékrendjét otthon és külföldön – egy a sok szövetséges között. (…) A jelen helyzetben a legfontosabb – és ez magyar érdek is – a bizalmi viszony helyreállítása mindenekelőtt Európa és az USA között. (…) A politikai divatok Amerikából érkeznek Európába, így Magyarországra is. Bill Clinton nevéhez fűződik az a politika, amely a köz óhajának követését, és nem annak irányítását tűzte célul. A fókuszcsoportokra alapozott politika logikus következménye a populizmus, amely olyannyira elterjedt Európában. A leginkább Magyarországon elharapózott, a mélységes megosztással és félelemkeltéssel leírható politika szintén amerikai „import”. (…) Végül, de nem utolsósorban: Barack Obama színes bőrű. (…) Amerika feladta az antirasszista leckét az egész világnak. (…) Vajon el tudjuk-e képzelni, hogy a magyar választók 2060 környékén egy roma honfitársunkat választják meg miniszterelnöknek?

Eörsi Mátyás, az SZDSZ ügyvivője, parlamenti képviselő (Népszabadság, 2008. november 6.)

„Gratulálok Önnek, hogy sikerült megszereznie a szavazatok többségét (…) Remélem, minden Öntől telhetőt megtesz majd (…) s jó emléket hagy majd hátra, a nép igaz érdekeit és az igazságot előnyben részesítve egy önző kisebbség teljesíthetetlen követeléseivel szemben.„

Mahmúd Ahmadinedzsád iráni elnök (2008. november 6.)

„Az amerikai nép, hűen az értékeihez (…) hitet tett a haladás és a jövő mellett. (…) az Ön megválasztása Franciaországban, Európában és azon túl a világban hatalmas reményt ébreszt. Egy nyitott, szolidáris és erős Amerika reményét…”

Nicolas Sarkozy francia elnök (2008. november 5.)

„Konstruktív párbeszéd kialakítására számítok Önnel, a bizalom és egymás érdekeinek tiszteletben tartása alapján.”

Dmitrij Medvegyev orosz elnök (2008. november 5.) Ugyanezen a napon jelentette be, hogy a kalinyingrádi területen, a lengyel határ mellett Oroszország rakétakilövő komplexumokat telepít.