Lengyelország 100 éve nyerte vissza függetlenségét

Száz éve, 1918. november 11-én nyerte vissza 123 éves felosztottság és idegen uralom után függetlenségét Lengyelország. Az MTVA Sajtóadatbankjának összefoglalója.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A lengyel államiság ezeréves múltra tekint vissza, az államalapítás nagyjából a magyarral egy időben zajlott. A 16. század közepén a Litván Nagyfejedelemséggel egyesült Lengyel Királyság a korabeli Európa egyik legnagyobb kiterjedésű állama volt, a nemesi köztársaságot (Rzeczpospolita) azonban megbénította sajátos politikai berendezkedése. Az 1700-as évekre működésképtelenné vált, a meggyengült Lengyelországot szomszédai – a poroszok, a Habsburgok és az oroszok – 1772-ben, 1793-ban, majd 1795-ben is felosztották egymás között. A harmadik felosztás után Lengyelország elvesztette önálló államiságát, amelynek visszaszerzésére csak az első világháború 1914-es kitörése után mutatkozott remény.

A megszálló hatalmak a háborúban már szemben álltak egymással, s támogatásuk kérdése mélyen megosztotta a lengyel politikai erőket. A fő ellenséget Németországban látó Roman Dmowski és pártja, a Nemzeti Demokrácia Oroszországtól és annak francia szövetségesétől, míg a Józef Pilsudski körül tömörülő oroszellenes erők a központi hatalmaktól, Németországtól és az Osztrák-Magyar Monarchiától reméltek segítséget.

A központi hatalmak 1915-ben elfoglalták az Oroszország által megszállt lengyel területeket, majd 1916. november 5-én deklarációt tettek közzé önálló lengyel állam (Lengyel Királyság) létrehozását ígérve, igaz, nem körvonalazva annak határait vagy berendezkedését. 1917 januárjában megalakult a 25 tagú Ideiglenes Államtanács, amelynek 15 tagját a németek, tízet az osztrákok neveztek ki. A tagok között volt Pilsudski is, de ő nyáron nem engedte meg, hogy az újonnan létrehozott lengyel alakulatok letegyék a hűségesküt a központi hatalmaknak, ezért leváltották és börtönbe vetették. A németek és az osztrákok az államtanácsot augusztus végén feloszlatták, szeptemberben ideiglenes alkotmányt tettek közzé. Októberben háromtagú, korlátozott jogkörű régenstanácsot neveztek ki, novemberben pedig Jan Kucharzewski vezetésével megalakult az első lengyel kormány.

A politikai és hadszíntér a következő hónapokban gyökeresen megváltozott. Az orosz cárt már 1917 februárjában elsodorta a forradalom, a novemberi bolsevik hatalomátvételt követően Oroszország kilépett a háborúból, 1918 márciusában békét kötött a központi hatalmakkal. Az így felszabadult csapatokkal Németország a nyugati fronton indította meg utolsó nagy offenzíváját, de ennek kudarca után nyilvánvaló lett, hogy a központi hatalmak vereséget szenvedtek. 1918. október 31-én felbomlott az Osztrák-Magyar Monarchia, Németország, ahol két nappal korábban győzött a forradalom, november 11-én aláírta a megadással egyenlő fegyverszünetet.

A lengyelek ekkorra készen álltak az önálló állam megteremtésére. 1918. november 6-án Lublinban Ignacy Daszynski vezetésével létrejött a Lengyel Köztársaság ideiglenes kormánya, november 10-én hazatért a németek által szabadon bocsátott Józef Pilsudski, akiben a haza megmentőjét látták. A hatalmat gyakorló régenstanács november 11-én Pilsudski kezébe adta a hadsereg irányítását, és felhatalmazta őt a kormány megalakítására. E naptól számítják a független Lengyelország, nem hivatalos nevén a második Lengyel Köztársaság létrejöttét.

November 14-én Pilsudskira ruházták a teljes polgári hatalmat, a korábban alakult hatalmi szerveződések (a varsói Kormányzó Tanács és a Daszynski-kormány) befejezték működésüket. November 29-én Pilsudski lett az Ideiglenes Állam vezetője, az 1919. januári választásokig – saját bevallása szerint is – diktátori szerepet betöltő új államfőnek oroszlánrésze volt abban, hogy Lengyelország parlamentáris demokráciaként épült újjá. A nagyhatalmak kezdetben bizalmatlanul fogadták az új Lengyelországot, amelyet a korábban a központi hatalmakkal együttműködő politikusok vezettek. Ez csak azután változott meg, hogy 1919 januárjában a világhírű zongoraművész és a függetlenség harcosa, Ignacy Jan Paderewski alakított kormányt. A szuverén Lengyelország képviselői a győztesek között vettek részt az első világháborút lezáró versailles-i békekonferencián, amely megerősítette az önálló Lengyelország létét.

Az Európa térképére 123 év után visszakerült Lengyelországnak komoly külső és belső kihívásokkal kellett megküzdenie. Nem voltak kijelölt határai, így valamennyi szomszédjával területi vitákba keveredett. Nyugati határairól a versailles-i békeszerződés döntött, s megkapta a Tengermellék egy részét, ahol Gdansk (Danzig) szabad város lett, Kelet-Poroszországot és Felső-Szilézia egy részét, az Ukrajnával vívott határháború után Kelet-Galíciát, a Szovjet-Oroszországgal vívott háború után a határt a rigai béke állapította meg, egy kisebb területet Litvániától szereztek meg.

Az első, 1919. januári parlamenti választások után sok kis párt került be a parlamentbe, szilárd többség híján a következő hét évben 13 kormány váltotta egymást. 1926-ban – a politikától már visszavonult – Pilsudski marsall államcsínyt hajtott végre, s 1935-ben bekövetkezett haláláig diktatórikus eszközökkel kormányzott.

A független Lengyelország külpolitikájában Franciaország és Nagy-Britannia támogatását kereste. Az 1930-as években megnemtámadási szerződést kötött két nagy szomszédjával, Németországgal és a Szovjetunióval, de azok a második világháború kirobbanása előtt néhány nappal, 1939 augusztusában a Molotov-Ribbentrop-paktum titkos záradékában megállapodtak Lengyelország felosztásában. Németország 1939. szeptember 1-jén lerohanta Lengyelországot, szeptember 17-én a Vörös Hadsereg is támadásba lendült, hogy megszerezze a szovjet érdekszférába sorolt lengyel területeket, a lengyelek időlegesen ismét elveszítették függetlenségüket.