Lengyelország az urnáknál

Szeptember 30-án, azaz múlt hétfőn meghalt Kornel Andrzej Morawiecki. Hetvennyolc éves volt. Nevét elsősorban a Harcoló Szolidaritás nevű mozgalom alapítójaként ismerte meg Lengyelország. Élete utolsó napjáig aktívan politizált. 2015-től a lengyel parlament korelnöke volt, és most is ott szerepelt a Jog és Igazságosság (PiS) szenátusi (felsőházi) választási listáján. Halálos ágyán azt mondta fiának, Mateusz Morawieckinek, Lengyelország miniszterelnökének, hogy „törekedj a nemzeti megértésre!”. Ezek voltak az utolsó szavai… De hát mennyire is járnak közel a lengyelek ehhez a „megértéshez”?

Már több hete csúcsra jár az ottani választási kampány. Sokan egyenesen történelmi mérföldkőnek nevezik a hétvégi szavazást. A színes, liberális, centrista és balos erőkből álló ellenzék szerint ha újrázhat a kormánypárt, akkor Lengyelország örökre a maradiság posványába ragad ahelyett, hogy a művelt Európa szintjére emelkedne. Tudni kell, a lengyel közember híresen unióbarát, ebben megelőzi még a magyarokat is, de semmilyen rabságot, diktátumot, parancsolgatást nem fogad el. Ezzel minden pártnak szembe kell néznie. És persze a várhatóan hazatérő Donald Tusknak is, akinek lejárt a mandátuma az Európai Tanács élén. Nagy hatású politikusként tartja számon magát. Társalapítója és korábbi elnöke a fő ellenzéki erőnek számító és napjainkra nyíltan is liberálissá vált Polgári Platformnak (PO). Pártja viszont nem örülne a hazatérésének. Mert amíg Tusk távol volt, újrarendeződtek a PO-n belüli lobbik és csoportosulások, új üstökösök tűntek fel a párt égboltján.

Mindenekelőtt az a Grzegorz Schetyna, aki módszereit, ambícióit és ravaszságát tekintve leginkább a mi Gyurcsány Ferencünkre hasonlít. Demokráciát, egészségügyi reformot, átszámítva 340 ezer forintos garantált bért és láss csodát: hatékony klímavédelmet ígér a választóknak. Konkrétan egy olyan Lengyelországot, amely már középtávon is teljesen lemond a szénfelhasználásról. Hogy azután miből nyeri majd az elektromos energiát, arról persze mélyen hallgat a PO elnöke. Mindenesetre elcserélte a választási körzetét, amikor megtudta, hogy a PiS atyjával, Jarosław Kaczyńskival kellene ott szembenéznie. Lengyel elemzők szerint Schetyna a hétvégén elengedi a vonatot. A következő választásra, a 2023-as megmérettetésre készül, addig maga alá akarja gyűrni a teljes ellenzéki oldalt. Balosokat, liberálisokat, centristákat, mindenkit.

Grzegorz Schetyna miatt lett mára kétpólusú az ellenzéki tábor, amely az idei EP-választáson képes volt összefogni, és 38,5 százalékot ért el. Schetyna ambíciói, újabb követelései azonban nem tetszettek a centrista PSL-nek (Lengyel Néppárt), hiszen ez az agrárpárt egyenjogú partnerként és nem alávetett formációként csatlakozna a PO által szervezett ellenzéki szövetséghez, a KO-hoz (Polgári Koalíció). A PSL, amely 2015-ig a PO koalíciós társa volt a kormányzásban, most önálló ellenzéki szövetséget hozott tető alá. Baloldali alkatrészek nélkül…

Mi hajtja a lengyel ellenzéket? Mindenekelőtt egy hatalmas, a miénknél négyszer nagyobb ország, ahol nagy apparátusok működnek, és sok mindennel lehet foglalkozni. Például kőolajimporttal, az energetika kérdéseivel vagy a médiával. Ez bizony nem a szatócsboltok és az utcai büfék dimenziója. Már ami a pénzt illeti…

A lengyel politikai élet alapvetően kétosztatú, már ha nagyon leegyszerűsítjük a dolgokat. A vidék a PiS és egyáltalán a konzervatív erők terrénuma, a városok – főként a nagyobbak és jelentősebbek – pedig alapvetően a PO-hoz húznak. Ennek ellenére sok ellenzéki szavazó vallja be, hogy a PiS, ez a „kőjobboldalinak” elkönyvelt erő balos szociálpolitikát folytat. Ma már például minden gyerek után jár a havi 500 złotys támogatás, ami durván negyvenezer forintnak felel meg. Nem véletlen, hogy az ellenzéki pártok egy része ígéri is, hogy ezt megtartja, ha győz a választásokon.

Egyébként nem lehet azzal vádolni a PiS-t, hogy túlzottan bonyolult programot alkotott volna. Visz tovább mindent, amit eddig csinált, és fő törekvése az, hogy az országban megtermelt javakból az állam minden polgárának jusson valami. A PO rögtön lecsapott erre, méghozzá Brüsszel modorában. A párt szerint a PiS-nek ez a programpontja populizmus, a kormánynak egyáltalán nem az a feladata, hogy a nép körében osztogasson! Kaczyński azonban az „osztogatás” tervénél is tovább ment a kampányban, kijelentve, hogy szeretné, ha a lengyelek életszínvonala tíz-tizenöt éven belül elérné a nyugati társadalmakét.

Az egyik legnagyobb ellenzéki felháborodást az keltette, hogy a párt és az abból alakult kormány 2015 óta újra beemelte a társadalom kollektív tudatába az „elfeledett katonák” emlékét. Ők azok a partizánok, akik előbb a megszálló németek, majd a háború után a berendezkedő kommunista hatalom ellen harcoltak. És ilyen módon a lengyel szabadság és függetlenség jelképeivé váltak. A PO belekötött a varsói felkeléssel kapcsolatos intenzív kormányzati emlékezetpolitikába is. Kérdés, hogy a jövőre esedékes évforduló, az 1920-as visztulai csoda megemlékezései mennyire tetszenek majd neki. A PiS mindenesetre óriási energiával készül, különleges emlékhellyé bővíti például az osówi történelmi parkot.

Úgy tűnik, a PO-t nem érdeklik az ideológiai vonatkozások, bármi lehetséges, csak nemzeti jellege ne legyen. A párt egykori kultuszminisztere, Joanna Kluzik-Rostkowska szóvá is tette, hogy az olyan események, mint a varsói felkelés, nem ébresztenek pozitív érzelmeket az emberekben.

Az igazi botrány akkor tört ki, amikor a jelenlegi kormány 2017-ben létrehozta a WOT-nak nevezett területvédelmi erőt, és mindjárt a fegyveres erők ötödik ágává is tette. Hozzákapcsolva a középiskolai „egyenruhás osztályok” országos hálózatát, ahol a hazájuk iránt elkötelezett fiúk és lányok ismerkednek a fegyverforgatással, hogy aztán zárt kötelékekben csatlakozzanak a WOT-hoz. A liberálisok szerint ez már a diktatúra magasiskolája.

A lengyel ellenzék azt hitte, hogy a 2018-as önkormányzati választásokon ha szimbolikusan is, de elzavarhatja a PiS-kormányt. De legjobb esetben is döntetlent hozott nekik a megmérettetés. Az ez évi EP-választás pedig vereséget. És bomlást, szakadást megint.

A PiS 44-49 százalékon áll pillanatnyilag. Nem a győzelme a kérdés, hanem az, sikerül-e olyan diadalt aratnia, amely után megint egyedül kormányozhat. A PiS berkein belül hivatalosan is megfogalmazott cél olyan stabillá tenni az ország irányítását, mint amilyen a Fidesz kormányzása. Ha koalíciós partnerre lesz szüksége Jarosław Kaczyński pártjának a kormánybot megtartásához, az nehéz helyzetet teremthet. Mondjuk úgy: fél vereséget. Egyelőre minden párt kijelentette, hogy semmiképpen sem hajlandó a PiS-szel koalícióra lépni, történjék bármi. Na persze a főleg napi és helyi ügyekre koncentráló, és inkább a nagygazdákat vonzó agrárerő, a PSL hajlandó koalíció­ra lépni a PiS-szel, ahogy korábban összeállt a PO-val is. Neki mindegy…

Szóba jöhet a Kukiz’15, az egykori rock­énekes, Paweł Kukiz pártja is, bár tudni kell, hogy állítólagos jobboldalisága ellenére ez a formáció sem lenne éppenséggel eszményi koalíciós partner. Egyik programpontja például a polxit…

Magyarország számára sem kicsi a tét. Ha az ellenzék győz a lengyel választáson, az első, ami történik, hogy Varsó kiaraszol a V4-ből. Ezt maga Donald Tusk is megígérte. Pedig lenne mit tenniük a visegrádiaknak. Például megakadályozni, hogy az ET-ben megszűnjön a vétó lehetősége, azaz többségi alapon hozzon döntéseket a testület. A másik pedig a támogatások kifizetésének politikai feltételekhez kötése és a felmelegített kötelező kvóta ötletének elgáncsolása… Van tehát feladat bőven, rövid távon is, és akkor még a hosszú távú gazdasági, illetve katonai együttműködésről vagy a közös hadseregről még nem is beszéltünk.