Lengyelország, első kézből

Varsó nagyon megváltozott. A Kelet-Európából érkező hatvan fölöttiek tátott szájjal nézhetik, mi lett abból a tipikusan szocreál, de kiismerhető és könnyen bejárható fővárosból, amelyet fiatalon, lengyelországi kalandozásaik során megismertek. Ha így haladnak a dolgok, egy kis Manhattan lesz belőle, égbe szökő, csupa üveg felhőkarcolókkal, elvész köztük az ember. Később különben látni fogjuk, hogy nem csak az ultramodern építészeti jegyek költöztek be a liberális főpolgármester, Rafał Trzaskowski Varsójába.

A városban most már viszonylagos nyugalom uralkodik, már ha egy-egy nagyobb tüntetés, mint például a május 10-i demonstráció vagy a korábban tartott jobboldali békemenet belefér a nyugalomba.

Elhagyni az Eurokolhozt!

Traktorok mindenesetre most már nincsenek Varsóban. Lassan terjedelmes kötetet lehetne írni arról az ellenállásról, amit a lengyel gazdák tanúsítanak egyrészt Brüsszellel, másrészt a Tusk-kormánnyal szemben. A gépek most otthon dolgoznak a földeken, de több mint egy tucat gazda azért bevette magát a parlamentbe, vagyis a szejmbe; a Konföderáció nevű párt három képviselője koordinálja az akciót. Legutóbb németül szólították meg Donald Tusk miniszterelnököt az ülésteremben. Köztudott, hogy a jobboldali erők már régóta azzal vádolják, hogy Angela Merkel, illetve Ursula von der Leyen fizetett embere.

Már nem folyik véres csata, nincsenek blokádok, útlezárások a fővárosban, de a gazdák kisebb csoportja állandóan ott tartózkodik a szejm épülete előtt, és éhségsztrájkol. Marta Czech, a konföderációs honatyák asszisztense – maga is EP-képviselőjelölt – elmondta a Demokratának, hogy az ukrán gabona, az uniós zöldprogram, az állattenyésztés visszaszorítása és a kiterjedt bürokrácia miatt tiltakoznak a termelők. Az uniót röviden csak Eurokolhoznak nevezik, és bírálják a volt nemzeti konzervatív kormányfőt, Mateusz Morawieckit is, mert aláírta a gazdákat a zöldmozgalom oltárán feláldozó Green Dealt. A parasztok követelik, hogy Lengyelország lépjen ki e projektből. Mozgalom indult a támogatásukra, Murem za Rolnikiem néven, ami szabad fordításban annyit tesz: szilárdan állunk a gazdák mögött. Mindeközben Donald Tusk, aki korábban hazaárulóknak nevezte a tiltakozó parasztokat, uniós lojalitása jegyében nemrég feloldotta az ukrajnai gabona beszállítási tilalmát. Pedig a lengyel gabonatárolók még mindig dugig vannak a tavalyi terméssel, jó kérdés, hová teszik az ideit.

Marta Czech szerint ha csak ígérget a kormány a parasztoknak, de nem vált be az ígéretekből semmit – mert most ez a helyzet –, akkor szeptemberben újrakezdődhetnek a traktoros tiltakozások.

Nem titok, a lengyel kormányok tartanak a gazdáktól. Riport közben eltévedtünk Varsó belvárosában, és két fiatal, harci díszben posztoló rendőrtől kértünk segítséget. Készségesek voltak, de azt mondták, nem ismerik Varsót, vidékről vezényelték ide őket. A szófordulaton továbbcsavarva: szárazra teszi a puskaport Donald Tusk is.

Egyébként az uniós zöldprogram nemcsak a gazdálkodókat bőszíti immár, de sok városi polgárt is. A május 10-i sokezres tüntetés többek között a karbonsemlegességi projekt ellen protestált. A lakások fűtésének drasztikus és igencsak költséges átalakítása legalább négymillió otthont érintene Lengyelországban.

Rászedett magyarok

Hogy mi lesz a lengyel gazdákkal, a nemzet legjobb hagyományait őrző parasztsággal, nem tudni. Körükben már terjed az exitPOL szelleme is, ez a plakátokon látható felirat Lengyelország unióból való kilépését jelenti. De mi lesz a társadalommal magával? Ottani elemzők arról beszéltek a Demokratának, hogy őszre várható egy jelentősebb inflációs hullám, például egy húszszázalékos energiaár-növekedés, amit újabb húszszázalékos energiadrágulás követ majd 2025 januárjában. És akkor az adóemelésekről, illetve a nagy állami beruházások leállításáról nem is beszéltünk. Szóval kellene Varsónak az uniós pénz, de…!

Nagyon becsapja a magyar választókat a balliberális média és a balliberális politikai tábor. Dobrev Klára például azt mondta, a tavalyi kormányváltás óta ömlik a felszabadított uniós pénz Lengyelországba. Mint a bezzeggyerekre, úgy mutogat Donald Tuskra, aki „okos, Brüsszelhez igazodó politikájával egyrészt megszüntette a Lengyelország ellen folytatott 7. cikkely szerinti uniós eljárást, és választási ígéretének megfelelően hazavitte a Brüsszelben visszatartott 137 milliárd eurót”.

Csakhogy Lengyelország nem kapta meg a visszatartott összeget. Igaz, odacsúsztattak neki 6,3 milliárd eurót, de ez a vitatott összeg egyhuszada sincs. Bár Varsó átadott Brüsszelnek egy biankó tervezetet a „jogállamiság visszaállításának” lépéseiről, Donald Tusk ebből eddig csak egyetlen pontot teljesített: bevitte a lengyeleket az európai ügyészségbe. Lengyelországnak most egy másik dokumentumot kell benyújtania szeptember végéig az Európai Bizottsághoz, amelyben pontosan leírja, mire költené a 137 milliárdot. Felvilágosultabb lengyel szavazók egyrészt tudják, hogy ekkora pénzt nem lehet a költségvetési ciklus hátralevő két és fél évében felhasználni, másrészt attól tartanak, hogy ezek a milliárdok már ott vannak Ukrajnában… Talán ez a huzavona is közrejátszik abban, hogy a korábban példásan uniópártinak tartott lengyel társadalom EU iránti szimpátiája tíz százalékkal csökkent, így most 60 százalékon áll.

Nevet az alvilág

A lengyel közszolgálati média szorgalmasan söprögeti a szemetet a szőnyeg alá. Amúgy a közszolgálati televíziónak és rádiónak hivatalosan még mindig két-két elnöke van. Jogi értelemben ugyanis nem sikerült lezárni a tavaly ősszel kirobbant, tettlegességig fajuló médiavitát. A közszolgálati televízió a 2023-as kurzusváltásig a lakosság előfizetési díjaiból működött, most viszont a kormány a maga költségvetési tartalékából finanszírozza, egy általa kinevezett csődbiztoson keresztül. Meddig maradhat ez így, nem tudni… A Riporterek Határok Nélkül nevű, Soros Györgyhöz köthető nemzetközi szervezet szerint mindenesetre tíz százalékponttal javult a lengyel média helyzete a nemzeti konzervatív kormányzás idejéhez képest.

A közszolgálati tévé adásait elsősorban könnyed műsorok uralják, viszonylag kevés a politika a képernyőn, de ha van, akkor is olyan tudósítások láthatók, mint például hogy a PiS képviselői idő előtt felállnak az asztaltól, és tüntetőleg távoznak a kormánydelegációval folytatott bizottsági tárgyalásukról.

Meglepő, hogy egy legalább harmincperces egyházi műsor is fut a közszolgálati adón, pedig tavaly nagy vehemenciával beszélt az újonnan felálló, liberális kormány a vallás visszaszorításáról. A lengyelek most azt mondják, hogy az ő vallásosságukat még a kommunisták sem tudták visszaszorítani. Dehogynem, válaszolta erre a minap Rafał Trzaskowski, Varsó főpolgármestere! Pár napja betiltotta a keresztet és más vallási jelképeket a város közhivatalaiban. Az alkalmazottak nemcsak a falakon, de még irodai asztalukon sem tarthatnak ilyeneket.

Izgalmas párhuzamosság alakult ki az ügyészség kapcsán is. Két főügyésze van ugyanis Lengyelországnak. Tusk és kormánya egyszerűen ráküldött egy általa kinevezett főügyészt az egyébként hivatalosan és jogszerűen regnálóra. Ez is súlyos alkotmányossági anomália, Andrzej Duda államfő nem is adta meg az ilyenkor szükséges felhatalmazást Tusk emberének. Mindeközben zajlanak a perek. Összesen 380 olyan bírósági eljárást tartanak számon Lengyelországban, amelynek a szereplői szupernehézsúlyú bűnözők, bűnbandák. Az ügyvédek nevetve söprik le az asztalról a vádiratokat a lehetetlen alkotmányossági állapotra hivatkozva.

Újra az élen Kaczyński pártja

„Nyugodtan parkolhatnak a parlamentnél, ott nincs most senki” – kapjuk tört angolsággal a jó tanácsot. A szejmben üresek a széksorok, nem folyik törvényhozási munka. Mondván, az államfő úgyis mindent megvétóz. A jobboldali közvélemény úgy érzékeli, hogy Donald Tusk és pártja, a kormánykoalíciót vezető Polgári Platform (PO) számára egyetlen fontos cél létezik, az ellenfél, vagyis a Jog és Igazságosság (PiS) szétverése. A miniszterelnök már nemcsak a törvényalkotással, de a mögötte álló szavazókkal sem törődik, bevett módszere, hogy ha valamilyen kormányzati probléma adódik, akkor a koalíciós partnerekre tolja a felelősséget.

A gazdatüntetések kapcsán is egyedül hagyta a Parasztpárt (PSL) mezőgazdasági miniszterét, Czesław Siekierskit. Egyébként a Parasztpárt igen régi, tipikusan baloldali formáció. Valaha a LEMP, azaz a lengyel kommunista párt szatellite volt, ma a PSL-é a legjobban kiépített vidéki hálózat. Lengyelországi felmérések egyébként azt mutatják, hogy a két fő erőre, a PiS-re és a PO-ra is elsősorban az 50 év fölöttiek szavaznak. A fiatalok viszont egyrészt az Új Baloldalra, másrészt a radikálisan jobbosnak tartott Konföderációra.

Már ha elmennek voksolni. A tavalyi parlamenti választáson még az urnákhoz járultak, de az idei önkormányzati választáson már sokkal kisebb aktivitást mutattak.

A konzervatív beállítottságú magyarok is elgondolkodtak azon, hogy mi vezetett a tavaly őszi kormányváltáshoz Lengyelországban. Győzött a PiS, de nem tudott kormányt alakítani. Az elemző, akivel erről beszéltünk, azt mondta: először is ott volt a pandémia. Nyomában magasra ugrott az infláció, és egy hétéves növekedési ciklus után, éppen a 2023-as választás előtt visszaesett a gazdaság teljesítménye.

Jarosław Kaczyński, a PiS elnöke idegenkedett koalíció alakításától; ahhoz, hogy döntő győzelmet arasson, még 700 ezer szavazatra lett volna szüksége. Az volt a nemzeti párt legnagyobb hibája, hogy nem építette fel saját médiáját, ahogy tette Magyarországon a Fidesz. Most, ellenzéki szerepbe szorulva ez komoly gond és hátrány. Így ugyanis 90 százalékos a liberális média fölénye Lengyelországban.

Mindezzel együtt igaz az is, hogy a magyar modellt követő PiS-kormány szociális programját és vívmányait érintetlenül hagyta és továbbviszi Donald Tusk kabinetje.

Ha párharcként fogjuk fel a PiS és a PO küzdelmét, akkor tudnunk kell, hogy ez a csata jó húsz éve kezdődött. Illetve még korábban, a rendszerváltás kerekasztal-tárgyalásainál, amikor két táborra szakadt a Szolidaritás vezetése. Egyfelől arra az engedékeny csoportra, amely elfogadta a posztkommunisták közeledését, másfelől arra a rétegre, amelyik radikálisan elutasította őket. Így kezdett kiformálódni, majd újabb és újabb elemekkel bővülni a mai Tusk kontra Kaczyński képlet. Erősödik a PiS, újra a népszerűségi listák élén áll, a felmérések azt mutatják, hogy a megkérdezettek legalább fele elégedetlen Donald Tusk kormányzásával és koalíciójával.

Szivárványos csecsebecsék

Hogy mire lenne képes baj esetén egy katonaruhába bújtatott, de a genderizmus felé terelgetett Z generáció? Nagy kérdés… Feltételezéseinkkel szemben Varsóban, ebben az igazán liberális városban mégsem találkozni minden utcasarkon az LMBTQ-szubkultúra lenyomataival. Pedig Tusk tavalyi kampányában még teljes szabadságot ígért a progresszivitás támogatóinak, ennek jegyében az LMBTQ hívei már külön tévéműsort is kaptak. De nemcsak a tévé, az Empik is – ez egy integrált kulturális áruházhálózat, ahol CD-ket, DVD-ket, könyveket, térképeket, társasjátékokat, ajándéktárgyakat árulnak – igyekezett „lépést tartani a korral”. A varsói főpályaudvar melletti üzletében külön standot állított fel az LMBTQ szivárványos karkötőinek, függőinek és csecsebecséinek. A városban a liberális Rafał Trzaskowski főpolgármester az úr. Legutóbb arra kötelezte a városi hivatalok dolgozóit, hogy azzal a névmással szólítsák meg ügyfeleiket, amelyeket azok választanak. Szabaduljanak meg a hivatalok bináris beidegződéseiktől, tette hozzá Trzaskowski, aki három éve például olyan programot hirdetett meg, amelyben pénzt ígért az óvodáknak, ha gendernapot tartanak. Vagyis ha a fiúkat lány-, a lányokat fiúruhába öltöztetik az óvónők. A gyerekek sírtak, nem tudták, mi ez, mi történik velük, szüleik pedig tiltakoztak, ahogy csak tudtak. De voltak óvodák, amelyeknek nagyon kellett a pénz…

Az ifjúságnál maradva ismeretes, hogy a Tusk-kormány az iskolai tanterv átalakítását tervezi. Nemcsak a humán tárgyak és a hittanórák sínylik majd meg, de például a fizika és a matematika is. Ott is forog az ismert lemez: „Szegény diákok túl vannak terhelve…” Kikerült a történelemkönyvekből a lengyel–magyar sorsközösség története, a lengyelek talán legkedveltebb királya, Báthory István és az 1956-os forradalom is. Ezzel megszűnik az a hagyomány, hogy a lengyel iskolások többet tanulnak és tudnak a magyarokról, mint fordítva.

A lengyelekkel folytatott beszélgetésekben gyakran elhangzik, hogy „220 évig ültek a nyakunkon az oroszok, miért szeretnénk őket?”. Most mégis megijedt az Amerikában mentort és védelmezőt látó lengyel közvélemény, amely folyamatosan egy nagy, mindent elsöprő orosz rohamtól tart. Az idegességet csak fokozza Donald Tusk EP választási kampánya, amelyben nem is érint más témát, jószerivel csak az oroszok lehetséges agressziójáról beszél. Jelenleg tízezer amerikai katona állomásozik Lengyelországban, de az USA nem építette ki a korábban beígért rakétarendszereket, és a lengyel vezetés – ebben egységes a két politikai oldal – nukleáris fegyverekre vonatkozó kérését is válasz nélkül hagyta. Ráadásul nem épül meg az az ország közepére tervezett hatalmas légibázis sem, amely a legnagyobb katonai szállítógépek fogadására is alkalmas lett volna. Mi lesz így az amerikai–lengyel fegyverbarátsággal, amit pedig egy gigantikus plakát hirdet a város közepén, szemben a főpályaudvarral?

Van az éremnek másik oldala is. Még a Morawiecki-kormány adta át Lengyelország jelentős fegyvervásárlási igényeit az Egyesült Államoknak és Dél-Koreának. A kétszázalékos NATO-sztenderd helyett pedig egyenesen négy százalékra emelte katonai költségvetését, megcélozva egy modern, legalább 350 ezer fős haderő kiépítését. Csak az a baj, hogy a lengyel fiatalok körében sem népszerű a sereg, és még kevésbé az élet-halál harc – ez járványszerűen terjedő jelenség Európában –, ezért a legoptimistább számítások szerint is maximum 200 ezer katonája lesz a lengyel hadseregnek a nagy fejlesztések után.

Friss hír, hogy Kijev kérésére azt vizsgálja most Donald Tusk kormánya, miként segíthetne Ukrajnának a feléje tartó orosz rakéták lelövésében, és mindezt milyen jogi indokok alapján tehetné.

Ez már nemhogy játék a tűzzel, de maga a tűz lenne.