Lesz-e baby boom a vírus után?
A járványok nemcsak a halálozások, hanem a születések számára is hatással vannak – állítják egybehangzóan a kutatások. Na de miben áll ez az összefüggés? Várható-e a születések számának újabb megugrása a koronavírus levonulását követő kilencedik hónapban, vagy épp hogy inkább visszaesik majd?
A koronavírus miatt családok, azon belül fiatal párok milliói élik most összezárva napjaikat. Mire használnák ezt a sok szabadidőt, ha nem gyermekek nemzésére? Kilenc hónappal a karantén után tehát csak úgy potyognak majd a kisbabák, vélekednek egyes optimista hangok. A gondolat Európa demográfiailag leginkább hanyatló országa, Ukrajna elnökének a fejébe is szöget ütött. Volodimir Zelenszkij fel is szólította a polgárokat, hogy használják ki a bezártságot, és próbálják meg felfelé kunkorítani hazájuk európai szinten is katasztrofális demográfiai görbéjét.
Vannak persze, akik más következtetésre jutnak. A pesszimisták szerint a világjárvány nyomában járó létbizonytalanság erősen visszaveti majd a gyermekvállalási kedvet. Nem is beszélve arról, teszik hozzá a cinikusak, hogy azok a fiatal szülők, akik most hónapokat töltenek kényszerűen összezárva csemetéikkel bármiféle rokoni, tanári vagy egyéb segítség nélkül, a jövőben duplán meggondolják majd, hogy vállalnak-e újabb gyermeket az eddigiek mellé.
A baby boomot remélők vélekedése nem teljesen megalapozatlan. Ők általában abból a tényből indulnak ki, hogy a különféle természeti katasztrófák után kilenc hónappal sokszor láthatóan megugrik az újszülöttek száma. Mások mellett a neves amerikai demográfusok által jegyzett The fertility effect of catastrophe: U.S. hurricane births című 2008-as tanulmány is egyértelműen bebizonyítja, hogy a hurrikánok és egyéb trópusi viharok bizony serkentik a születések számát. Így volt ez a 2013-as Sandy hurrikán, a 2015-ben New Yorkot sújtó extrém havazás, a 2017-es Harvey, Irma és Maria hurrikánokat követő kilencedik hónapban is. Ugyancsak megugrott a gyermekvállalási kedv a 2004-es, az Indiai-óceánt sújtó cunami után és a Nicaraguán 1998-ban végigsöprő Mitch hurrikán nyomán is.
Nem csupán a természeti katasztrófák serkentették a gyermekvállalási kedvet: az Egyesült Államokban a kubai rakétaválságot, az oklahomai bombatámadást, sőt a szeptember 11-i terrortámadást követő kilencedik hónapban is több baba született az átlagosnál. A tapasztalat szerint ugyanis a félelemérzet, no meg a „halálozásokat pótló” (mortality-replacement) társadalmi jelenség nyomán a barátaik, rokonaik vagy ismeretlen, de a média erejének köszönhetően mégis közelinek érzett nemzettársak elvesztése is növelheti a gyermekvállalási ösztönt rövid távon.
A természeti csapások és a járványok hatását összevetni azonban félrevezető. Az 1889-es influenzajárvány, az 1918-as spanyolnátha, a 2013 és 2016 között Nyugat-Afrikában pusztító ebola, a 2015-ös brazíliai zikavírus tanulsága legalábbis azt mutatja, hogy a járványt követő kilencedik hónapban – függetlenül az áldozatok számától – szinte mindig apadás mutatható ki a születések számában. A csökkenés azonban nem tartós. Egy amerikai konzervatív kutatóintézet, az Institute for Family Studies friss tanulmánya bemutatja, hogy a 2002-ben Hongkongot sújtó SARS-járvány negatívan hatott ugyan a kilenc hónappal későbbi születésszámra, két évvel később viszont már ismét emelkedés volt tapasztalható. A 2016-os nyugat-afrikai ebolajárvány végét követően a születési rátának tizennyolc hónapra volt szüksége ahhoz, hogy újra elérje a betegség előtti mutatót.
Ez volt a forgatókönyv a mostani járvánnyal talán legtöbb hasonlóságot mutató 1918-as spanyolnátha után számos országban, köztük Svédországban, Norvégiában, Tajvanon, Japánban, Indiában és az Egyesült Államokban is: a járványt követő kilencedik hónapban csökkenés következett be a születésszámokban, az arra következő egytől öt évig terjedő időszakban viszont a korábbihoz képest is megugrott a gyermekvállalási kedv.
Az ennél hosszabb távú hatásokat azonban a helyi társadalmi és gazdasági sajátosságok is befolyásolták. Az akkor még konzervatív Skandináviában a házasságkötések leálltak, megnőtt az özvegyek száma, így kevesebb gyermek születhetett. Indiában viszont a halálozások miatt nagy területű termőföldek szabadultak fel, így a családok életszínvonala nőni kezdett, a jólét pedig a gyermekszámon is meglátszott.
A járványoknak a gyermekvállalási kedvre gyakorolt hatása leginkább gazdasági természetű, hiszen a recesszió és anyagi bizonytalanság a fejlett világban általában negatívan hat a gyermekáldásra. De nem olyan mértékben, mint ahogy elsőre gondolnánk. A számos korábbi tanulmány eredményét összefoglaló, neves amerikai demográfusok által jegyzett Economic recession and fertility in the developed world című 2011-es munka következtetése szerint noha a gazdasági válságok rövid távon akár több százalékkal is csökkenthetik a születések számát, a hosszabb, évtizedes távlatokon átívelő ciklusokra már nincsenek kihatással. Az 1930-as évek nagy gazdasági krízise, az 1970-es évek olajválsága rövid távon visszavetette ugyan a gyermekvállalási kedvet, ám az évtizedes görbéken ezek a kilengések már alig voltak láthatók. Hasonló volt a helyzet a legutóbbi, 2008-as gazdasági válság nyomán is, melynek kezdetétől 2013-ig bezárólag 32 nyugati országból 22-ben mértek esést a születések számában. Nem sokkal később viszont a mutatók a válság előttire álltak vissza.
A nyugati országokat érintő kutatások abban is egyetértenek, hogy a gazdasági válságok nyomán a GDP-növekedés, de még inkább a munkanélküliségi mutató az, ami összefüggésben áll a született gyermekek számával. Mondani sem kell: az anyagi bizonytalanság érzete mindig negatívan hat a gyermekvállalási kedvre. Itt azonban a kormányok stratégiája is sokat nyom a latban. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy megfelelő intézkedésekkel még válság idején is nőhet a szaporodási hajlandóság.
Finnországban az 1980-as évek második felétől utal az állam fizetést a háromévesnél fiatalabb gyermekét otthon nevelő szülőnek. Ennek az eredménye az lett, hogy az 1990-es évek elején bekövetkezett gazdasági megtorpanás idején a munkájukat elvesztő felnőttek ezrei számára vált vonzó lehetőséggé a hivatásos szülőség, a demográfiai görbe pedig felfelé kezdett ívelni. Hasonló jelenséget figyeltek meg a kutatók Izlandon is a 2008-as gazdasági válság múltával. Ezzel szemben más országokban, ahol nem volt megfelelő a családpolitika, stagnálás vagy minimális csökkenés következett be.
Mit jelent mindez a koronavírus kapcsán? Az őszinte válasz: az egyenletben sok az ismeretlen, így ezt egyelőre nem lehet biztosan megmondani.
A halálozási számoknak a WHO által jósolt megugrása – amennyiben a betegség továbbra is elsősorban az idősebb korosztályt sújtja – nem feltétlenül lesz kihatással a nemzőképes egyének életére, így nem gördít fizikai akadályt a gyermekvállalás elé. A karanténnal járó összezártság elméletileg növelheti ugyan a kilenc hónappal későbbi gyermekáldást, de az óvszereladások drámai megugrásáról szóló piaci hírek ennek kapcsán óvatosságra intenek, hiszen az, hogy a párok szexszel ütik el az időt, nem feltétlenül jelenti azt, hogy babát is vállalnak. Nem beszélve arról, hogy a kínai Vuhan tartományban például a karantén végével hirtelen megnőtt a válási kérelmek száma.
A leginkább meghatározó faktor az eddigi tapasztalatok szerint a gazdaság alakulása. A mély recesszió, vagy akár csak az azzal való riogatás jelentősen lelohaszthatja a nemzőképes polgárok gyermekvállalási kedvét. A jó hír azonban az, hogy felelős politikával orvosolni lehet a károkat, és ha bekövetkezik is a visszaesés, az a történelmi tapasztalatok szerint aligha lesz tartós.
