Winder város középiskolájában, az Apalachee High Schoolban az intézmény egyik diákja, a 14 éves Colt Gray szerdán a délelőtti órákban nyitott tüzet az épület folyosóján. A lövöldözésben két 14 éves diák, Mason Schermerhorn és Christian Angulo, valamint két matematikatanár, a 39 éves Richard Aspinwall és az 53 éves Christina Irimie vesztette életét. Több mint tíz ember megsérült, köztük többen súlyosan.

Hirdetés

A támadót az iskola biztonságáért felelős rendőrök néhány perccel a lövöldözést követően megadásra szólították fel, aki ennek eleget téve letette a fegyvert, a felvételek szerint egy puskát. A 14 éves elkövetőt fiatalkorúak büntetőintézetébe szállították, első bírósági meghallgatását pénteken tartják.

A hatóság sajtótájékoztatóján Chris Hosey igazgató elmondta, hogy az 54 éves Colin Grayt kétrendbeli szándékos emberöléssel, négyrendbeli gondatlanságból elkövetett emberöléssel és nyolcrendbeli gyermekbántalmazással gyanúsítják.

Hozzátette, hogy a támadó apját már szerdán őrizetbe vették, de a nyomozás érdekében ezt csak később jelentették be.

Korábban írtuk

Georgia állam nyomozó irodájának vezetője arról is beszámolt, hogy csütörtökön az állam más iskoláiban is történtek életveszélyes fenyegetések, amelyek nyomán történtek letartóztatások.

A Georgiai Nyomozó Iroda vezetője korábban nagyon összetettnek nevezte a nyomozást és a közvélemény türelmét kérte ahhoz, hogy megfelelő büntetőeljárást tudjanak megalapozni a nyomozás eredményeként.

Előzőleg a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) bejelentette, hogy már korábban a rendőrség látókörében volt az iskolai lövöldözés elkövetője. A közlés szerint már 2023 májusában meghallgatták Colt Grayt és apját, miután egy névtelen bejelentésben hívták fel a hatóság figyelmét a fiatalra egy interneten megjelent, iskolai lövöldözéssel fenyegető bejegyzéssel összefüggésben.

Az akkori meghallgatás arra is kitért, hogy tartanak-e fegyvert otthonukban, amivel kapcsolatban az apa igennel válaszolt, de biztosította a nyomozókat arról, hogy a fegyverhez gyereke nem tud hozzáférni.