Fotó: MTI/Purger Tamás
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az EU-Montenegró kormányközi konferencián Brüsszelben 2024. december 16-án
Hirdetés

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EU-Montenegró kormányközi konferencia ülését követő sajtótájékoztatón leszögezte, hogy Magyarország elnöki félévének fő célkitűzése volt a bővítés előmozdítása, ami azért is különösen fontos hazánk számára, mert a Nyugat-Balkán szomszédságában egyértelmű ezen régió stabilitásának, békéjének és fejlődésének jelentősége.

Emlékeztetett arra, hogy a térség országai átlagosan már több mint tizenöt éve várakoznak a tagságra. „És ha nem tudunk gyorsan előrelépést produkálni az Európai Unió nyugat-balkáni irányú bővítésében, akkor nem csak magának a bővítéspolitikának, hanem az egész EU-nak a hitelességét tesszük kockára” – figyelmeztetett.

Kiemelte, hogy Montenegró 2008-ban adta be a jelentkezését, 2010-ben lett tagjelölt, majd 2012-ben kezdődtek meg a tárgyalások.

„Ezen időszak alatt a montenegróiak sokszor hallhatták azt, hogy ez egy érdemalapú folyamat, azonban sok esetben az volt a jogos érzésünk, hogy az érdemeket nem követte a folyamat. És hiába teljesítettek jól a tagjelölt országok, valahogy nem haladt előre a bővítés” – mondta.

Majd üdvözölte, hogy az EU a nap folyamán három csatlakozási fejezet lezárásáról döntött Montenegró utóbbi években nyújtott remek teljesítményének elismeréseként.

Korábban írtuk

„Lezártuk a szellemi tulajdonjogról, a médiáról és a vállalkozás-, valamint iparpolitikáról szóló tárgyalási fejezeteket. Csak hogy érteni lehessen, hogy ez milyen nagy jelentőséggel bíró fejlemény, legutóbb hét és fél esztendeje történt ilyen, legutóbb hét és fél esztendeje zárt le az Európai Unió tárgyalási fejezetet Montenegróval” – tudatta.

Szijjártó Péter ezt követően hangsúlyozta, hogy Montenegró mindazt hozza az Európai Uniónak, amire a közösségnek most szüksége van, azaz új erőt, lendületet, frissességet.

„És ezért nem csupán kölcsönös érdek Montenegró csatlakozása az Európai Unióhoz, hanem az nagyon komoly kölcsönös előnyökkel is jár nem csak Montenegró, hanem az egész EU számára” – húzta alá.

Illetve rámutatott, hogy nincs valós kockázat az ország csatlakozásában, mert a lakosságszám bővülését könnyen kezelni tudná a blokk, ráadásul Montenegró tagja a NATO-nak és az euróövezetnek is, ezáltal minden bizonnyal simán menne az adaptáció.

A miniszter arra is kitért, hogy Magyarország tapasztalatai egyértelműek azt illetően, hogy Montenegró erősítené az Európai Uniót, az ország ugyanis kiváló működési környezetet épített fel a cégek számára.

„Magyarország legnagyobb bankja, az OTP a piacvezető Montenegróban, és az ország nagy lépésekkel halad előre a digitalizáció, a modernizáció terén is, és az szintén megtisztelő a számunkra, hogy az egyik legnagyobb magyar telekommunikációs cég, a 4iG is fontos szerepet játszik Montenegró digitalizációs fejlesztésében” – közölte.

Végezetül pedig úgy összegzett, hogy a magyar soros EU-elnökség és Montenegró közös nagy sikere a három csatlakozási fejezet lezárása. „Ezzel most nagy lépést tettünk abba az irányba, hogy Montenegró minél előbb az Európai Unió tagja lehessen (…) Ha az Európai Unió nem tud bővülni, akkor nem tud megerősödni sem” – vélekedett.

A magyar elnökségnek a bővítési folyamat felgyorsítása érdekében végzett munkáért Milojko Spajic, montenegrói miniszterelnök külön köszönetet mondott és kifejtette, hogy várakozással tekintenek a jövő elébe a mostani pozitív fejlemények után.