A Matteo Salvini vezette párt hozzátette: „nő az Európában változást akarók frontja, amely elkötelezett arra, hogy nemet mondjon (az Európai Bizottság elnökére, Ursula) von der Leyenre és a szocialistákra”.

Hirdetés

A Vox az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártcsaládját hagyta el, amelyet Giorgia Meloni olasz miniszterelnök vezet.

A kormánykoalícióhoz tartozó Liga új európai parlamenti képviselői (EP-) csütörtökön tartották meg első ülésüket. A találkozón Matteo Salvini azt mondta, „kötelességünk meghatározónak lenni az előttünk álló öt évben, már a következő hetektől kezdve”.

A Liga az Identitás és Demokrácia (ID) pártcsalád tagja, amely július 8-án tartja alakuló ülését. Hétfőn már ismertek lesznek a francia választások eredményei, és ugyanekkor alakulhat meg a Patrióták Európáért frakciója. Ezt a pártcsoportot Orbán Viktor, a Fidesz, Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és Andrej Babis, a cseh ANO vezetője indította útjára június 30-án Bécsben rendezett találkozóján.

Korábban írtuk

A portugál Chega párt is jelezte, hogy az ID-ből az új pártcsaládhoz csatlakozik.

Matteo Salvini korábban üdvözölte a Patrióták Európáért megalakulását, ami pedig a Liga esetleges csatlakozását illeti, azt mondta, hogy „dolgoznak rajta”.