Luxizik Zelenszkij bizalmasa Amerikában, miközben ukránok százezrei halnak meg
Sorra buknak le Zelenszkij kebelbarátai és bizalmasai.
A kijevi háborús maffia éceszgébere, a kis komédiás üzlettársa, az ukrán jogszabályok által tiltott kettős állampolgársággal rendelkező aranybudis Timur Mindics Izraelbe menekült, az egykori területfejlesztési miniszter, később miniszterelnök-helyettes, a több ügyben is gyanúsított Olekszij Csernisov előzetes letartóztatásban van, az elnöki hivatal vezetője, a háborús maffia üzelmeit leleplezőket fenyegető Andrij Jermak távozni kényszerült (bár a legutóbbi hírek szerint megint ott sertepertél a hivatalban, és folyamatosan egyeztet Zelenszkijjel), az amerikaiakkal tárgyaló ukrajnai delegáció élére kinevezett Rusztem Umerov volt védelmi miniszter, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács vezetője (akit szintén kihallgattak a példátlan korrupciós botrányban, azzal gyanúsítva, hogy Mindics ösztönzésére egy olyan izraeli cégtől vásároltak golyóálló mellényeket, amely nem tudta határidőre teljesíteni a szerződésben vállaltakat) pedig most azzal került a hírekbe, hogy, amint arról a hirado.hu portál beszámolt, nyolc amerikai luxusingatlan van a családja tulajdonában. A Nemzeti Korrupcióellenes Iroda nyomozásának eredményét eredetileg a Vremja.ua nevű ukrán Telegram-csatorna hozta nyilvánosságra
Kiderült, hogy Umerov egy közel 138 négyzetméteres, mintegy egymillió dollár értékű, havonta nagyjából 10 ezer dollárért bérelt floridai lakásba van bejelentve, és felesége ott is él három gyermekükkel. Umerovnak és családjának összesen három floridai és egy New York-i luxuslakása, valamint Miamiban egy luxusvillája van.
Költői kérdés, hogy miképpen tollasodtak meg ennyire akkor, amikor ukránok százezrei halnak meg egy teljesen fölösleges, idegen érdekekért indított Oroszország-ellenes háborúban. Ugyanakkor Zelenszkij egyre szorultabb helyzetbe kerül, miután sorra derül ki legközelebbi bizalmasairól, hogy közönséges bűnözők.
