Ma akár börtönbüntetésre is ítélhetik Matteo Salvinit
Matteo Salvini, Olaszország miniszterelnök-helyettese, a Liga párt vezetője december 20-án ítélethirdetésre készül, amely az ellene 2019 óta futó bírósági eljárások csúcspontja – olvasható a Híradó cikkében. Emlékeztetnek: palermói bíróságon zajló per középpontjában az áll, hogy Salvini öt évvel ezelőtti belügyminiszteri pozíciójában megakadályozta egy spanyol NGO mentőhajó kikötését. Az Open Arms nevű hajó közel 150 migránssal a fedélzetén akart kikötni Olaszországban. A döntés nyomán a migránsok csaknem három héten keresztül várakoztak nemzetközi vizeken.Az ügyészség vádja szerint Salvini ezzel jogot sértett, emberrablásban és hivatali kötelességszegésben bűnös. Hat év börtönbüntetést kértek, továbbá 1 millió euró kártérítés megfizetését is kiszabnának rá. Ha az ítélet öt évet meghaladó, az kizárná őt politikai tisztségeiből. Salvini védekezése szerint azonban ő Olaszország határait és érdekeit védte a migrációs nyomással szemben.
„Egy normális országban nem ítélhetik el azokat, akik védik a határokat”
– nyilatkozta egy interjúban.
2019 augusztusában az Open Arms hajó, amely több, mint 150 migránst mentett ki a Földközi-tengeren, Olaszország legközelebbi kikötőjét, Lampedusát célozta meg. Salvini belügyminiszteri döntése értelmében a hajó nem köthetett ki, így tíz napot töltött nemzetközi vizeken, majd további öt napot Olaszország partjainál. A fedélzeten lévő migránsok közül néhányan a vízbe vetették magukat, míg másokat evakuálni kellett a romló higiéniai körülmények miatt. A helyzet végül bírósági döntéshez vezetett, amely engedélyezte a fedélzeten lévő emberek partraszállását.
Az Open Arms jogi képviselője, Arturo Salerni hangsúlyozta, hogy Salvini cselekedetei sértették a nemzetközi jogot és az emberi jogokat.
„A belügyminiszter nem foszthat meg senkit a szabadságától. Kötelessége az emberek jogainak védelme, különösen a kormányzati pozícióban lévőknek” – mondta Salerni.
A Patrióták Európáért csütörtök reggel szolidaritási demonstrációt tartottak Matteo Salvini mellett. A Patrióták Európáért a brüsszeli Magyar Házban rendezett szolidaritási akción azt a pólót vették magukra, amelyen Matteo Salvini látszik stilizált börtönrácsok mögött, „bűnös, mert megvédte a határokat” felirattal. Orbán Viktor miniszterelnök kezében tartott pólón az olasz alkotmány cikke volt olvasható, amely leszögezi, hogy az ország védelme az állampolgárok kötelessége.
A további részletekről IDE KATTINTVA a Híradó honlapján olvashatnak.