Fotó: MTI/EPA/Hayoung Jeon
Ursula von der Leyen
Hirdetés

A bizottság tagjai közül egyelőre mindössze két ember feladata ismert: Ursula von der Leyen előző német védelmi miniszter az intézmény elnöke, míg Josep Borrell spanyol külügyminiszter az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, s így egyúttal a brüsszeli testület egyik alelnöke is lesz.

Von der Leyen hétfőn hozta nyilvánosságra a jelöltek nevét tartalmazó listát, köztük a magyar kormány által jelölt Trócsányi Lászlóét.

Az előző német védelmi miniszter a nemek egyensúlyára törekedett, amelyet végül majdnem sikerült is elérni, a jelöltek között ugyanis – rajta kívül – tizenkét nő és tizennégy férfi van.

Az Európai Parlament az uniós állam- illetve kormányfőket tömörítő Európai Tanács jelölése alapján még július közepén választotta meg Ursula von der Leyent, aki ezt követően a tagállamok kormányaihoz fordult, hogy nevezzék meg jelöltjeiket.

Az október végi kilépésre készülő Egyesült Királyság nem jelölt senkit, de a többi huszonhat tagállam biztosjelöltjével a megválasztott elnök az elmúlt hetekben személyes beszélgetést folytatott Brüsszelben, hogy meggyőződjön arról, mind megfelelnek a szerződésekben rögzített követelményeknek.

Az Európai Bizottság tagjait általános alkalmasságuk és európai elkötelezettségük alapján, olyan személyek közül kellett kiválasztani, akiknek függetlenségéhez nem férhet kétség.

A portfóliók keddi kihirdetése után a meghallgatások szeptember végén kezdődnek meg az Európai Parlament (EP) illetékes bizottságaiban, ezen fázisban nem számít szokatlannak egyes jelöltek vagy tárcák elutasítása, a végleges összetételt tükröző listáról pedig várhatóan októberben szavaz majd a képviselőtestület. Végül az EU-s tagállamok kormányait tömörítő tanács nevezi ki minősített többséggel a bizottságot, amely ennek nyomán hivatalba léphet.