Két bizalmatlansági indítvánnyal kapcsolatban is szavaz ma az Európai Parlament, amelyeket a Patrióták Európáért, illetve az Egységes Európai Baloldal nyújtott be egymástól függetlenül Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ellen.

Hirdetés
Fotó: photoibo / Shutterstock.com

Az Ursula von der Leyennel szembeni bizalmatlansági indítványok világosan mutatják, hogy már régen nem bizalom, hanem politikai paktumok tartják hatalomban az Európai Bizottság elnökét

– mondta el az Origónak Halkó Petra, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

A szakértő szerint Von der Leyen nem autonóm vezető, hanem érdekcsoportok közötti alkuk túsza, akinek minden döntése mögött hatalmi egyensúlyozás áll.

A sorozatos bizalmatlansági kezdeményezések pedig nem véletlenek: a versenyképesség hanyatlása, az átláthatatlan vakcinabeszerzések és a vitatott amerikai kereskedelmi megállapodás mind a hatáskörtúllépésre, valamint az elszámoltathatóság hiányára mutatnak

– sorolta a problémákat Halkó Petra.

Hasonlóan érvelnek a Patrióták képviselői is. Ők egy videóban sorolták fel azokat az okokat, amelyek miatt Ursula Von der Leyennek ideje távoznia.

Megemlítik a Pfizer-botrányt, amelyben májusban hivatalosan is elmarasztalta a Von der Leyen vezette Európai Bizottságot az Európai Unió Bírósága. A képviselők szerint ez a „generáció botránya”, ami önmagában elegendő alap lenne a bizottsági elnök távozásához.

A további részletekről IDE kattintva olvashat.