Ha az ukrajnai események nem lennének ennyire tragikusak, talán még el is mosolyodnánk azon, hogy a három balti állam katonai provokációra készül Oroszország ellen – írja a Magyar Hírlap.

Hirdetés

Észtország, Litvánia és Lettország figyelmeztette Moszkvát, hogy készek csapatokat vezényelni Ukrajnába, ha az oroszok stratégiai áttörést érnek el Kelet-Ukrajnában. A balti államok szerint a Nyugat csak különösebb lelkesedés nélkül segít, ezért a helyzet meredeken romolhat. Egy ilyen esetben a balti államok és Lengyelország nem fogják megvárni, hogy orosz csapatokat vezényeljenek a hátukba – ismerteti a három balti állam közös közleményét a Magyar Hírlap.

Május közepén hangzott el a fenyegetés

A fenyegetés a május közepén tartott, 2006-ban elhunyt Lennart Meriről elnevezett konferencián hangzott el. Lennart Meri az észt függetlenségi mozgalom ikonikus alakja volt, aki az ország ismételt függetlenné válása után, a kilencvenes években a köztársasági elnöki posztot is betöltötte. A veterán politikusnak hányatott élete volt, mert a balti államok 1940-es szovjet megszállása után családjával együtt Szibériába deportálták, ahol az öt idegen nyelvet beszélő és tanult ember 12 éven keresztül favágóként dolgozott.

Ahogy a Magyar Hírlap cikkében fogalmaz, a történelem megértése nélkül nem tudjuk megfejteni azt a talányt, hogy a térség népei miért éreznek zsigeri gyűlöletet Oroszország ellen. A balti államok az első világháború után kiszakadtak Oroszországból és kikiáltották függetlenségüket, ez az állapot azonban csak két évtizedig tartott.

A Szovjetunió az 1939-es Molotov-Ribbentrop-paktum titkos záradéka alapján, a balti államokat fenyegetéssel, illetve nyomásgyakorlással kötelezte, hogy engedélyezzék területükön szovjet csapatok állomásoztatását. Sztálinnak azonban ez sem volt elég, mert attól félt, hogy a három ország egy esetleges támadás esetén felvonulási terület lehet ellene, ezért 1940-ben megszállta a három országot. A szovjet vezető aggodalma nem volt alaptalan; az 1941-es német támadás után a nácik hamar elfoglalták a balti térséget, majd Szentpétervár ellen vonultak, de azt soha nem tudták bevenni.

A hódító német csapatokat a balti államok polgári lakossága jelentősen támogatta a szovjet egységek ellen, és ez a segítség a náci megszállás alatt is töretlenül kitartott, az észt Erdei Testvérek fegyverrel harcoltak a náci megszállók oldalán. A német csapatok és az észt partizánok közösen foglalták el a fővárost, Tallinnt. Litvániában is tárt karokkal fogadták a nácikat, és nem volt ez másként Lettországban sem.

Hamar a gulagon találta magát, aki nem szimpatizált a kommunistákkal

A már akkor is jelen levő bigott oroszellenesség – a szovjet hatóságok tömegével telepítették ki az őshonos lakosságot és mindenki, aki nem szimpatizált a kommunizmussal, hamar a gulagon találta magát –, ad magyarázatot a balti lakosság viselkedésére a második világháború alatt. A németekkel való aktív kollaborációra azonban nincs mentség, mint ahogy a szovjet kitelepítésekre sem.

A szovjet csapatoknak a Baltikumba való 1944-es visszatérését ismét komoly megtorlások kisérték, elsősorban a németekkel való együttműködés miatt. Az orosz megszállás a kilencvenes évek elejéig tartott.

Korábban írtuk

A három ország a legharciasabb NATO-tagállamok közé tartozik

A három ország jelenleg a NATO és az EU legharciasabb államai közé tartozik. Sokáig abban bíztak, hogy az ukrán háború révén megtörhetnek az orosz erők, de mára kiderült, hogy ez nem más, mint egy vágyvezérelt gondolat.

Nyilvánvaló, hogy a három állam, Lengyelországgal karöltve, sőt még az egyre harciasabb franciákat is ebbe a csoportba sorolva, nem lennének képesek egy masszív orosz offenzívát hosszabb ideig ellentételezni.

A Global Firepower szerint az Egyesült Államok után az Oroszországnak van a második legerősebb hadserege. Néhány adat: légierő, 4166 harci gép, szárazföldi erő, 114882 különböző harci jármű, haditengerészet 794 egység. Ehhez képest Franciaország a tizenegyedik, Lengyelország a huszonegyedik, Észtország a nyolcvanhetedik, Litvánia a nyolcvannyolcadik, Lettország pedig a kilencvenkilencedik a rangsorban.

Szövetségeseiket provokálják a balti államok

Bár Franciaország is atomnagyhatalom, Lengyelországnak jelentős szárazföldi ereje van, fegyveres erejük még így is alulreprezentált az oroszországi erőkhöz képest. Ez nem azt jelenti, hogy az „ötök” nem lennének képesek komoly károkat okozni Oroszországnak, de a három kisebb állam egy ilyen offenzívában abszolút jelentéktelen szerepet vinne – olvasható a Magyar Hírlap cikkében.

A balti államok közös közleménye még nem jelenti azt, hogy a NATO testületileg részesévé válna a háborúnak. A NATO egy védelmi szövetség, amely arra vállalt kötelezettséget, hogy megóvja a szervezet tagállamait egy külső támadás esetén. A washingtoni szerződés ötödik cikkelye egyértelműen fogalmaz: ha egy NATO tagállamot külső támadás ér, akkor ezt a többi tagországnak a saját területe elleni akcióként kell értékelnie, és a kollektív védelem elve alapján, minden szövetségesnek a bajba jutott ország segítségére kell sietni – hívja fel a figyelmet a lap.

A három balti államot nem támadta meg Oroszország, Ukrajna pedig nem tagja a NATO-nak, így egyetlen szövetséges ország sem köteles támogatást adni neki. A balti államok most szövetségeseiket provokálják. Ha a három balti állam „saját hatáskörében” élezi ki a helyzetet Oroszországgal, a NATO úgy keveredhet háborúba Moszkvával, hogy az nem is támadta meg.

Az eredeti cikket a Magyar Hírlap oldalán olvashatják.