Fotó: ShutterStock/Alexandros Michailidis
Hirdetés

A tárcavezető szerint a tévében az erős fények miatt elengedhetetlen az erős smink.

A német külügyminiszter, Annalena Baerbock több mint 50 millió forintot (136 500 eurót) költött sminkesre 2022-ben, egyetlen év alatt. A politikus ezt nem tartja problémának, mivel szerinte egyébként úgy nézne ki mint egy sírásó – olvasható a Die Welten.

A tárcavezető szerint a tévében az erős fények miatt elengedhetetlen az erős smink, ellenkező esetben ugyanis annyira szürkének tűnne, hogy úgy nézne ki, mint egy sírásó.

A külügyminiszter hozzátette, hogy sokszor este kellett megjelenjen, ezért ennek megfelelően díjazták a sminkeseket is, majd hangsúlyozta, hogy a tárca is a jogi erőírásoknak megfelelően járt el – foglalta össze a Mandiner.

Korábban írtuk