A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető megbeszélést folytatott Saleumxay Kommasith laoszi miniszterelnök-helyettessel, külügyminiszterrel, majd sajtótájékoztatójukon kifejtette: az elmúlt nyolc évben már a tizenötödik alkalommal találkoztak, ami világosan mutatja, milyen jelentőséget tulajdonítanak a kapcsolatépítésnek.

Hirdetés

Ez az együttműködés ráadásul aktuálisabb, mint valaha, ugyanis jelenleg Laosz tölti be a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) elnöki pozícióját, Magyarország pedig nemsokára átveszi az Európai Unió soros elnöki posztját – mutatott rá.

Elmondta: regionális szövetségeik elnökeiként Magyarországnak és Laosznak fontos kötelessége a béke melletti kiállás és az elkötelezettség amellett, hogy a vitákat békés úton, diplomáciai eszközökkel kell rendezni.

Kiemelte: a diplomácia nem arról szól, hogy csak azokkal tárgyalnak, akikkel mindenben egyetértenek, mert az nem hoz előrelépést. A kapcsolatok megszakítása, a kommunikációs csatornák befagyasztása veszélyes és helytelen – jelentette ki. Hozzátette: a biztonsági kihívásokra csak a tárgyalások jelenthetnek megoldást.

Korábban írtuk

Azt mondta: ezt az álláspontot fogják képviselni az elkövetkező hónapokban. Az ukrajnai háborút és más konfliktusokat tekintve a világban, nagyon fontos, hogy az ASEAN és az EU soros elnöke ugyanazt hangoztatja: a megoldás nem a csatatéren, hanem a tárgyalóasztalnál van – jelentette ki.

Közölte: a két ország közös kötelessége, hogy szorosabbra fűzze a kapcsolatokat Európa és Délkelet-Ázsia között az elkövetkező hónapokban. Ez komoly európai érdek, hiszen az uniónak új lendületre van szüksége, hogy javítsa a versenyképességét, és ebből a szempontból Délkelet-Ázsia fontos lehet a számára – vélekedett.

Hozzátette: ezért remélhetőleg a laoszi és a magyar elnökség segíti a kapcsolatépítést a két régió között, ami lendületet adhat az európai gazdaságnak.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a magyar EU-elnökség alatt szeretnék újraindítani, felgyorsítani a szabadkereskedelmi tárgyalásokat az EU és olyan délkelet-ázsiai országok között, mint Indonézia, Malajzia, a Fülöp-szigetek és Thaiföld.

A miniszter a kétoldalú kapcsolatokat illetően kifejtette: Laoszban nagyon sikeresek a magyar mezőgazdasági és vízgazdálkodási vállalatok, beruházásaikkal hozzájárulnak az élelmiszerbiztonság növeléséhez, a mezőgazdaság modernizálásához és az ivóvízellátottság fejlesztéséhez.

Pénteken megállapodást írtak alá a vízgazdálkodási együttműködés kiterjesztéséről, ez is hozzájárul ahhoz, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom óriási mértékben növekszik – közölte. Megjegyezte: Magyarország 150 laoszi hallgatónak biztosít ösztöndíjat.