A strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) egyhetes őszi ülésszakának szerdai vitanapját követően Németh Zsolt elmondta, a közgyűlés szavazást tartott Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettes mentelmi jogának felfüggesztéséről.

Hirdetés

Hangsúlyozta: Romanowski a Donald Tusk miniszterelnök vezette lengyel politikai átmenet egyik célpontja, ahogy jelenleg nagyon komoly nyomás nehezedik a lengyel igazságszolgáltatásra is az új lengyel politikai többség részéről.

Németh Zsolt az Európa Tanács konzervatív frakciójának vezetőjeként elmondta: a képviselőcsoport kezdeményezte, hogy a Marcin Romanowski mentelmi jogának felfüggesztésére vonatkozó lengyel kérést a testület ne fogadja el. Tájékoztatása szerint azonban a tanács baloldali többsége megszavazta a mentelmi jog felfüggesztésére vonatkozó kérést, ami a konzervatív frakció szerint ellentétben áll a védekezéshez való alapvető normákkal. Várható, hogy ennek nyomán újabb letartóztatás következhet a képviselő ellen – hívta fel a figyelmet a frakcióvezető. Az Európai Konzervatívok és Patrióták frakciója támogatásáról és szolidaritásáról biztosítja Marcin Romanowskit – húzta alá.

Korábban írtuk

Azt mondta, Magyarország elítél mindenfajta politikai alapú meghurcolást, és hozzátette: „nekünk is volt benne részünk, és nekünk is nagyon fontos volt a lengyelek támogatása. Az érintett politikusok a mi támogatásunkat is élvezik a kétoldalú és a nemzetközi kapcsolatok szintjén egyaránt. Elvárjuk, hogy Lengyelország szavatolja a független igazságszolgáltatás működését.”

A parlamenti közgyűlés szerdai vitapontjait sorolva a fideszes politikus a Bosznia-Hercegovináról szóló Európa tanácsi jelentés jelentéstevőjeként elmondta: az országban számos jelentős és meghatározó változás történt a legutóbbi, 2018-as jelentés elfogadása óta. Bosznia-Hercegovina teljesítette mind az Európai Unió, mind pedig az Európa Tanács által szabott feltételeket, egyebek mellett korrupcióellenes, valamint a bíróságok függetlenségéről szóló törvényeket fogadtak el. Ezek lehetővé tették, hogy az ország meginduljon az európai integráció útján úgy, hogy idén márciusban az Európai Unió tagjelölti státuszt adott Bosznia-Hercegovinának – emlékeztetett.

„Az európai integráció folyamata nagymértékben hozzájárul Bosznia-Hercegovina belső stabilitásához, valamint az egész nyugat-balkáni térség stabilitásához is” – fogalmazott.

Magyarország érdekelt a térség stabilitásában, úgy a magyar nyelvterületen élők, mint a jó gazdasági, kereskedelmi, politikai és kulturális kapcsolatok fenntartása érdekében – húzta alá a politikus.

„Szeretnénk, ha Bosznia-Hercegovina megkezdhetné az érdemi csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval” – fogalmazott Németh Zsolt, majd hozzátette: az Európai Unió Tanácsának soros magyar elnöksége keresi a lehetőségét annak, hogy meggyorsítsa a Nyugat-Balkán európai integrációs folyamatát, és azt szeretné, ha ezen a területen minden egyes nyugat-balkáni ország már a magyar elnökség ideje alatt komoly előrelépést könyvelhetne el.