A XXI. század tele van nagy kihívásokkal a nyugati fehér civilizáció számára. Ezek egyike az éghajlatváltozás és az ősmaradványi energiaforrások kiapadása mellett a népesedési válság és ezzel összefüggésben a bevándorlás kérdése. A kultúrák közti különbségek bizonyos kritikus tömeg megléte esetén súlyos társadalmi feszültségeket okozhatnak, amint ezt egyre több nyugat-európai példa bizonyítja. Hazánk nyugati orientációja, a schengeni övezethez történt csatlakozásunk azt is jelenti, hogy e kihívással nekünk is szembe kell néznünk.

A Kárpát-medencében népek, kultúrák fordultak meg és tűntek el, vagy olvadtak be az évezredek során. Ma azonban olyan sajátos helyzetben találja Európát és hazánkat a bevándorlók sodra, melyre még nem volt példa a történelemben. A nyugati világot uraló szabadelvűség ugyanis a szélsőséges, szégyellni való, politikailag eretnek gondolatok közé sorolta a bevándorlás ellenzését, netán akadályozását. Európa számára, ahogy mondani szokás, föl van adva a lecke, hiszen nem könnyű feladat egyszerre megfelelni az új ideológiai követelményeknek és az ezekkel ellentétes ösztönöknek. Paradigmaváltás nélkül nem is fog menni.

Az idegen nem szép

Ma Európában a korábbi gyarmatosításokkal ellentétes irányú neokolonializáció zajlik. Ázsiából, Afrikából bevándorlók tömegei áradnak a nyugati világba. Afrika elsivatagosodása, az energiahordozó-készlet apadása, a vízkészlet csökkenése, a háborús konfliktusok, az éhezés mind Európa felé fordítja a harmadik világ népességének jelentős részét. Sokan közülük illegálisan, bármiféle jövőkép nélkül érkeznek. Könnyen belátható, hogy a törvénytelen léthelyzet, a jelentős kulturális különbségek (a bevándorlók nagy része muzulmán, s Európába érkezve eszük ágában sincs asszimilálódni, hanem épp ellenkezőleg, az öreg földrész őslakóit igyekeznek rákényszeríteni életszabályaik elfogadására) akár polgárháborús feszültségeket is eredményezhetnek, mi több, ez az állapot a terrorizmusnak is kiváló táptalajt nyújt.

Ezt jelzik Franciaországban a bevándorlók lakta külvárosi gettókban rendre kitörő zavargások (legújabban lánybandák szerveződnek e városrészekben, melyek csavarhúzókkal, késekkel esnek egymásnak), a Nagy-Britanniát kétségbeejtően elárasztó, különösen a fiatalok körében futótűzként terjedő erőszak vagy épp a „Kölni Kalifátus”, amit bevándorlók kiáltottak ki. Németországban odáig fajult a helyzet, hogy maga Angela Merkel kancellár vetette föl a beilleszkedni nem tudó, nem akaró bevándorló fiatalok átnevelésére felállítandó táborok ötletét.

A helyzet tehát ez: Európa eredeti lakossága elöregszik, fogyatkozik, s ideológiailag önfeladásra van nevelve, így a jelentős születésszámmal büszkélkedő, kirobbanóan életképes harmadik világbeli bevándorlók szinte akadálytalanul foglalhatják el a lassan kialakuló népesedési űrt. Ma világszerte 168 millió gyökértelen, új otthont kereső ember van úton, akikről senki nem tudja, hová tartanak, miből élnek. Ebből 8 millió az Európai Unió területén sodródik ide-oda. Többségük feketemunkás, és így könnyen válnak bűnelkövetővé vagy bűncselekmények áldozataivá.

Biztonsági kockázat

A bevándorlás kimondva-kimondatlanul újabb és újabb etnokulturális kisebbségi csoportok megjelenését eredményezi. Ezek vagy integrálódnak (akár asszimiláció útján), vagy szeparálódnak. Utóbbi esetben az ilyen etnokulturális közösség törvényszerűen nekifeszül az őshonos többségi társadalomnak. A konfliktus adott kritikus tömeg esetén akár kezelhetetlenné is válhat, a kihívóan viselkedő etnokulturális csoport értelemszerűen ellenhatást vált ki a saját kultúráját, életmódját veszélyben érző többségi társadalomból.

A bevándorlás kérdése a XX. század második felében vált aggasztóvá Európában. A kontinens népessége az ezredfordulón 800 millió lélek volt. Ez a világ össznépességének mindössze 12 százaléka, szemben a harminc évvel korábban mért 20 százalékkal. A jelenlegi szint fenntartásához minden szülőkorú nőnek átlagosan 2,1 gyermeket kéne vállalni, ezzel szemben az átlag ma 1,4 százalék. Ezzel párhuzamosan egyre nő a nyugdíjaskorúak száma. Az előrejelzések szerint 2050-re Európa lakosságának harmada 60 évesnél idősebb lesz. Világos, hogy a gazdasági teljesítmény fönntartásához munkáskezekre van szükség, s ha nincs helybeli munkaerő, akkor bevándorlókat kell ide hozni. Legalábbis így gondolkodnak az európai politikusok.

A lehetséges munkaerőforrás leginkább a muzulmán világ, amelynek népessége az utóbbi ötven évben éppen kétszer olyan dinamikusan nőtt, mint Európáé. A következő évtizedekben ráadásul Európában közel százmilliós népességcsökkenés várható, míg a muzulmán világban 700 milliós növekedés. Ez természetesen azt is jelenti, hogy a harmadik világban egyre súlyosabb megélhetési problémák is jelentkeznek majd. Vagy is előreláthatólag akár ötvenmillió muzulmán foghat vándorbotot, hogy Európában próbáljon szerencsét. Sokkoló adat, hogy a 2000-es évek elején körülbelül 15 milliónyi európai muzulmán 2015-re 30 millió lehet. Mindez azt is jelenti, hogy Nyugat-Európa általuk lakott területein növekszik a munkanélküliség (hiszen a munkaerőhiányt a képzetlen tömeg nem tudja pótolni) és a bűnözés, ez pedig remek táptalaj az iszlamista nézetek terjedéséhez. Figyelmeztető jel, hogy egy friss felmérés szerint Brüsszelben a legnépszerűbb férfinév már a Mohamed… Ha pedig így van, akkor világosan kell látni, hogy a bevándorlók által célterületnek tekintett országoknak súlyos nemzetbiztonsági kockázattal kell szembenézni. Az asszimilációt elutasító, zárt muzulmán közösségek ugyanis nem teszik magukévá a befogadó ország értékrendjét, s így honvédelmi szempontból nem lehet számolni velük. Sőt, mint azt számos példa bizonyítja, e közösségekből olyan szélsőséges elemek is kikerülhetnek, akik a befogadó társadalom alapvető értékeit akár terrorista eszközökkel is támadják. Vagyis a bevándorlás nemzetbiztonsági kockázatnak tekintendő.

Stratégia nélkül

E jelenségek tekintetében földrajzi helyzetéből és adottságaiból következően hazánk is érintett, s a bevándorlás ütemének növekedésével egyre inkább az lesz. Különösen a schengeni övezetbe történt belépésünk óta. Sovány vigasz lehet csupán, hogy Magyarország lesújtó népjóléti viszonyaink miatt pillanatnyilag nem hazánk a nyomor elől Európába tartó idegenek legfőbb célpontja. Ez azonban nem jelentheti a kérdés megoldását, annál inkább sem, hiszen nem lehet cél az általános elszegényedés. Sokkal inkább átfogó stratégiára volna szükség. Már csak azért is, mert köztudott, hogy Európa egyik legfontosabb édesvízbirtokosa éppen Magyarország.

A víz pedig belátható időn belül felbecsülhetetlen kincs lesz. Magyarország azonban az Országos Kriminológiai Intézet nemrég lezárult felmérése szerint nem rendelkezik ilyen stratégiával.

De hát miért épp ezzel rendelkezne? Pedig a bevándorlás a közeljövőben a jelenleginél sokkal fokozottabban érint majd minket, a gazdaságnak ugyanis szüksége van a munkaerőre, az idegenek tömeges megjelenése viszont, mint látható, konfliktusforrás. És mint följebb kifejtettük, egyben súlyos nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet. Igaz, a kutatás eredménye azt mutatja, az idegenek bűnözése terén Magyarországon egyelőre még nem olyan súlyos a helyzet, mint Nyugat-Európában, hiszen a bevándorlók aránya sem olyan magas. Az európai folyamatokat ismerve azonban semmi okunk abban bizakodni, hogy nem sokszorozódik meg nálunk is a harmadik világból érkező bevándorlók száma. A gazdasági helyzet előbb-utóbb javulni fog, s akkor az Országos Kriminológiai Intézet kutatási eredményei szerint Magyarország kívánatos célja lesz a bevándorlóknak, de várhatóan nagyobb lélekszámú, kevésbé képzett munkaerő jön majd. Ebből pedig konfliktusok fakadnak.

Hazánknak éppen ezért különösképpen világosan meg kell határozni, hogy milyen politikával kívánja orvosolni az elöregedés, a munkaerő-kiesés és a bevándorlás gondját. Az Európai Unió vezető politikusai mindezen kérdések kezelésére egységes, szabványos közös politikát szorgalmaznak, mivel a különböző kultúrák közti feszültségek feloldhatatlannak látszanak. Nem véletlen, hogy Nyugat-Európában sorra-rendre nyernek teret a bevándorlásellenes politikai erők, olyannyira, hogy sok esetben kormányzati pozícióba is kerülnek, mint például most Olaszországban az Északi Liga. A tények makacsul figyelmeztetnek: a multikulturális társadalom működésképtelen.

A kutatócsoport (Fehér Lenke, Wendt Szandra, Dunavölgyi Szilveszter, Jagusztin Tamás és Póczik Szilveszter) megoldási javaslatokkal is előállt. Eszerint egységes migrációs stratégiára van szükség, le kell rövidíteni az iskoláztatás idejét és emelni szükséges a nyugdíjkorhatárt. Ezenkívül minden eszközzel csökkenteni kell a külföldi munkaerő iránti keresletet, meg kell állítani a képzett hazai munkaerő elvándorlását, és olyan környezetet kell teremteni, amely növeli a gyermekvállalási kedvet.

Mert ez mindennek alfája és omegája, a megnyugtató megoldás. Európának és benne Magyarországnak nem konfliktusforrást, kockázatot jelentő idegenek exportjával, hanem saját reprodukciós képességének helyreállításával kell – Münchhausen báróként – kihúzni saját magát a pácból. Ehhez azonban paradigmaváltás szükséges. A múlt század hatvanas éveiben a hippimozgalom jelszava ez volt: Make love, not war! Szeretkezz, ne háborúzz! Ma ez lehetne a jelszó: Make baby, save Europe! Csinálj gyereket és mentsd meg Európát!

Ágoston Balázs