Fotó: shutterstock.com/SpandowStockPhoto
Hirdetés

A lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) képviselői által beterjesztett határozat mellett a 460 fős alsóházban 234 képviselő szavazott, köztük a PiS-frakció összes jelenlévő tagja; 175 képviselő ellenezte a dokumentum elfogadását, tízen tartózkodtak a szavazástól.

A határozatban idézik az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióját vezető német EP-képviselő, Manfred Weber nemrég tett kijelentéseit arról, hogy a PiS-t „le kell győzni”, az EPP pedig „tűzfalat épít” a lengyel kormánypárttal szemben, mivel a néppárt „az egyetlen erő, amely leválthatja a PiS-t Lengyelországban, és visszavezetheti az országot Európába”.

A szejm elítélte az ilyen nyilatkozatokat és azok „harcias nyelvezetét”. A testület a választási folyamatba történő „elfogadhatatlan, az európai értékekkel, a demokrácia és a nemzeti szuverenitás elvével ellentétes beavatkozásnak” találta, hogy valaki kívülről próbálja befolyásolni a lengyel politikai színtér alakítását.

Az ilyen beavatkozásokat Lengyelország ellenségesnek minősíti, és „határozottan harcolni fog ellenük” – hangsúlyozták.

Németország második világháborús szerepére utalva úgy ítélték meg: a német politikusoknak nincs felhatalmazásuk arra, hogy másokat kioktassanak a demokráciáról.

A határozatot a szavazáson ellenző fő lengyel ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) nevében felszólaló Slawomir Nitras alsóházi képviselő méltatlannak nevezte, hogy a szejm Weber interjújára reagálva egész Németországot elítélően említi a hivatalos dokumentumban.

A PO az EPP-hez tartozik az Európai Parlamentben.

Manfred Weber említett kijelentését augusztus elején Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő is bírálta, és egy levélben tévévitára invitálta a frakcióvezetőt.

„A demokratikus szabályok megsértésével vádol bennünket? Tessék ezt tévévitában lengyelek millióinak szemébe mondani!” – fogalmazott Morawiecki. A Politico hírportál augusztus 8-án azt írta, hogy Weber nem fogadta el Morawiecki meghívását.

Korábban írtuk