Fotó: ShutterStock/Alessia Pierdomenico
Hirdetés

Ellison vagyonának ugrásszerű növekedése szorosan összefügg az Oracle részvényeinek teljesítményével: az árfolyam a jelentés közzétételét követően 40 százalékkal emelkedett. Ezzel szemben Musk elsőszámú cége, a Tesla részvényei idén eddig 13 százalékos mínuszban vannak, ami érezhetően visszavetette a cégvezér vagyonát.

Elon Musk 2021-ben került először a világ leggazdagabb embereit felsorakoztató lista élére, ám hamarosan át kellett adnia a címet előbb az Amazon alapítójának, Jeff Bezosnak, majd a francia luxusmárka-birodalom, az LVMH vezetőjének, Bernard Arnault-nak. Tavaly azonban visszahódította az első helyet, és több mint 300 napon át őrizte is.

A Tesla igazgatótanácsa most egy olyan javadalmazási csomagot terjesztett elő Musk számára, amelynek teljesítése esetén a dél-afrikai születésű üzletember a világ első ezermilliárdosává válhatna. A Bloomberg szerint ehhez számos, rendkívül ambiciózus cél teljesítése szükséges, de ha sikerül, Musk újra megszerezheti a világ leggazdagabb emberének címét – sőt, minden történelmi rekordot megdönthet.